Társoldalunk:
Hírlevél

Jól kezdett a Ferrari, mégsem esélyesebb a Red Bullnál Dzsiddában

2022.03.26. 06:33

A pénteki szabadedzések alapján úgy tűnik, ismét szoros lehet a harc a Ferrari és a Red Bull között a Szaúd-arábiai Nagydíjon. A Mercedes ugyan közeledett a két élcsapatra, de egyelőre nincsenek lőtávolon belül.

Bár egy ideig az is felmerült, hogy szokásos esélylatolgatásunk okafogyottá válhat, miután a dzsiddai pálya közelében található üzemet ismét támadás érte, az F1 vezetősége megerősítette, hogy minden a terveknek megfelelően fog menni a továbbiakban. Ennek következtében mi sem térünk el a megszokott forgatókönyvtől, és igyekszünk kibogozni, hogy mi a helyzet az esélyeket illetően. 

A támadás ellenére megtartják a hétvége további részétForrás: AFP/-

Ami biztos, hogy nincs könnyű dolgunk, leszámítva talán azt, hogy a Mercedes ezúttal is egyértelműen a harmadik erőnek tűnik. Ugyanakkor a Ferrari és a Red Bull között már sokkal nehezebb sorrendet állítani, mivel a második szabadedzésenegy körön és a hosszú etapon sem láttuk őket egyenlő feltételek mellett.

Bár Carlos Sainz a Red Bull versenyzőihez hasonlóan a közepeseken futotta meg leggyorsabb körét, az egy körön nála általában gyorsabb Charles Leclerc a lágyakat használta, így a 14 százados különbség Max Verstappenhez képest önmagában nem sokat mond el. Ami pedig a versenyszimulációt illeti, ez mindkét Ferrari-pilótának kimaradt, miután megrongálták az autójukat.

Ugyanakkor ha más nem, az körvonalazódni látszik, hogy az egyes autók a pálya melyik részén gyorsabbak a másiknál. Azonban rögtön hozzá kell tenni, hogy ebből sem feltétlenül az következik, amire a legtöbben elsőre gondolnának.

Megjósolhatatlan, hogy kié lesz a pole

A semleges nézők számára mindenképpen jó hír, hogy a Bahreini Nagydíjhoz hasonlóan a végletekig kiélezett időmérőnek nézünk elébe. Ami a második gyakorlás puszta végeredményét illeti, Leclerc 14 századdal előzte meg Verstappent, ám ő a piros, míg a címvédő a sárga oldalfalú abroncsokon teljesítette leggyorsabb körét.

Hogy ebből mi következik? Nos, ha abból indulnánk ki, hogy a Pirelli szerint a lágy körülbelül 6 tizeddel gyorsabb a közepesnél, akkor nyilvánvaló lenne a válasz. Csakhogy ebből soha nem lehet kiindulni, jelen esetben pedig pláne nem, hiszen leggyorsabb köre során Leclerc a harmadik szektorban még csak nem is javított, vagyis semmiképpen sem autózott ideális kört. 

Leclerc mindkét szabadedzést az élen zárta, de egyáltalán nem mehet biztosraForrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Ayman Yaqoob

Ha az immáron háromszoros futamgyőztes esetében is a közepes keverékeken futott kört vesszük figyelembe, akkor még ennél is szorosabb eredményt kapunk, hiszen ezeken az abroncsokon csupán 2 ezreddel maradt alul Verstappennel szemben. Ha ez lenne a kiindulási alap, akkor a Ferrari lehetne optimista, hiszen a monacói pilóta sokkal korábban autózta meg azt a körét, mint riválisa. Persze alighanem ez is fals következtetés.

Ha viszont egyik összehasonlítás sem megfelelő kiindulópont, akkor mi lehet az? Az őszinte válasz az, hogy nem tudjuk, mivel nem ismerjük az üzemanyagszintet és a motorüzemmódot, de minden bizonnyal a csapatok ideális köreit összevetve kapjuk a valósághoz legközelebbi képet.

Mindez nem visz közelebb minket ahhoz, hogy megmondjuk, melyik istálló, illetve pilóta az esélyesebb, ugyanis ez alapján csupán 3 ezred a különbség a Red Bull javára, viszont egy fontos tendenciát ki lehet belőle olvasni. Mégpedig azt, hogy a nagyobb leszorítóerőt igénylő pályarész a Ferrarinak kedvez.

Szaúd-Arábiában ez az első szektor, hiszen ott található a legtöbb viszonylag éles irányváltást igénylő, de ezzel együtt gyors kanyar. Ezen a szakaszon a Ferrari 26 századot adott a Red Bullnak, amit a bikások a másik két szektorban dolgoztak le.

Ezzel párhuzamosan az adatokból kiderül, hogy a Red Bull végsebessége jobb, mint a Ferrarié. Sergio Pérez leggyorsabb köre során 331 km/h-val repesztett, egy másik körében pedig a 333-at is elérte, míg Leclerc esetében ez a két szám csak 323, illetve 325 km/h volt. Sainz elmondta, hogy egyelőre nem tudják, minek köszönhető ez a differencia.

Ez egy olyan dolog, amit vizsgálunk, leginkább azért, mert tudjuk, hogy a Red Bull-lal szembeni lemaradásunk egy része pontosan innen ered – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre az FIA sajtótájékoztatóján. – Elemezzük a légellenállási adatokat, és hogy mit tehetünk, hogy lássuk, lehetünk-e erősebbek a pálya azon részén. Mindez megmutatja, hogy tettünk egy lépést előre a motorral, de a többiek még mindig nagyon versenyképesek. Nekik is rendkívül erős motorjaik vannak és jó a légellenállásuk, szóval kemény verseny lesz.” 

A Red Bull végsebessége ezúttal is jobb volt a FerrariénálForrás: AFP/Andrej Isakovic

A számokból első ránézésre arra a következtetésre lehet jutni, hogy a Red Bull Powertrains néven futó Honda-erőforrás jobb a Ferrariénál, hiszen nagyobb végsebességre képes. Erre az elméletre a spanyol pilóta is ráerősített, amikor kijelentette, hiába a mondják sokan, hogy a maranellóiaké a legjobb erőforrás, a Honda 5 km/h-val többet tud.

Ugyanakkor egyáltalán nem magától értetődő, hogy nem a Ferrari rendelkezik a legerősebb motorral. Ami szinte biztos, hogy Pérez kiemelkedő végsebességéhez az ezen a hétvégén beszerelt új MGU-H és turbófeltöltő is hozzájárult. Emellett pedig simán előfordulhat, hogy az olasz alakulat pont a kiemelkedő motorja miatt teheti meg, hogy nagyobb leszorítóerővel megy. Ez utóbbit futamelőzetesünkben fejtegettük bővebben.

Nehéz tehát megjósolni, hogy mi lesz az első négy pozíció sorrendje, ám a harmadik sorra már jóval könnyebben lehet tippelni. Lewis Hamilton és George Russell ugyanis jócskán elmaradt a két élcsapattól, és bár őket szorosabban követték a többiek, jó eséllyel több tartalék maradt bennük.

A Mercedes a múlt héten látottaknál valamivel közelebb került a Red Bullhoz és a Ferrarihoz, ám még mindig nem sikerült hatékonyan mérsékelniük a pattogást. Ami viszont mindenképpen jó hír lehet számukra, hogy a végsebességet tekintve csak minimálisan maradnak el a Ferraritól, vagyis a motorral talán nincsenek komoly gondok.

Ami a középmezőnyt illeti, úgy tűnik, valamelyest átalakultak az erőviszonyok a Bahreini Nagydíjhoz képest. A Haas egyelőre nem tudja fenntartani a múlt heti formáját, ellenben a McLaren Lando Norris révén életjeleket mutatott. A többiek nagyjából ugyanott vannak, ami azt jelenti, hogy egy körön az Aston Martin és a Williams tűnik a leglassabbnak. 

Norris tempója kifejezetten biztató az eddigiekhez képestForrás: AFP/Andrej Isakovic

Az időmérőn várhatóan továbbra is gyorsan fog javulni a pálya állapota, így akár az is dönthet egy-egy továbbjutásról, hogy a pilóták mikor teljesítik a gyorskörüket. A légmozgás a pénteki naphoz hasonlóan szombaton is megnehezítheti a dolgukat, egyrészt a széllökések okozta hirtelen egyensúlyvesztés, másrészt a pályára vitt homok formájában.

Sokba kerül Leclerc és Sainz hibája?

A versenytempót illetően semmit nem tudtunk meg az élcsapatokról, pontosabban az egymáshoz képesti erőviszonyokról. Erről a Ferrari pilótái tehetnek, hiszen Leclerc és Sainz is elkövetett egy-egy apró hibát, aminek köszönhetően még csak elkezdeni sem tudták a versenyszimulációt.

Hogy ezek a bakik mennyibe kerülnek, azok legfeljebb a versenyen derülnek ki. Leclerc-nek ugyan el lehet hinni, hogy a rontása ellenére magabiztos maradt, ám nem kizárt, hogy a reprezentatív körülmények között szerzett adatok nagyon fognak hiányozni a Ferrarinak vasárnap este.

Ami a Red Bullt illeti, jobb híján a Mercedesszel lehet őket összehasonlítani, és ezt a próbát továbbra is bőven kiállják. Az első öt körből az értelmezhetőeket figyelembe véve Verstappen átlaga 6 tizeddel volt jobb Hamiltonénál, vagyis problémamentes futam esetén a dobogó alighanem garantált a holland versenyzőnek.

További jó hír lehet a Red Bullnak, hogy a gumikezelés terén is ők tűnnek a legjobbnak a csonka mezőnyből, hiszen etapja során a címvédő összességében jól láthatóan gyorsult. Mindez szintén fontos lehet, hiszen ebben a tekintetben a Ferrarinál volt az előny Bahreinben.

A Mercedes a versenyszimulációk terén is egyértelműen harmadik erőnek számít (aligha tévedünk abban, hogy a Ferrari előttük van), viszont a középmezőny sorrendjét ilyen-olyan okok miatt nehéz megítélni. Elsősorban a Haasról és az Alfa Romeóról lehet feltételezni, hogy a valóságban jobbak, mint amit a grafikon mutat: Mick Schumacher révén az amerikai istálló eggyel keményebb keveréket használt, mint a többiek, míg a svájciak ellentétes utat jártak be, és csak a lágyakon mentek, de csak Csou Kuan-jü jutott el a versenyszimulációig, az pedig szinte biztos, hogy Valtteri Bottas ennél sokkal többre képes.

A finn versenyzőt azonban technikai gondok hátráltatták, mint ahogyan Kevin Magnussent is, így a Ferrari két ügyfélcsapata emiatt is aggódhat. Azonban közel sincsenek annyira kétségbeejtő helyzetben, mint az Aston Martin, akik még akkor sem lehetnek elégedettek, ha valós teljesítményük valamivel jobb, mint amit a grafikonokon látunk.

Ami a várható stratégiát illeti, Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója kijelentette, hogy a szemcsésedés miatt vélhetően nem a lágy keverék lesz az ideális versenygumi. Ennek tudatában nem véletlen, hogy a pilóták többsége a közepeseken kezdte a versenyszimulációt, és valószínű, hogy a futamon is ez fog visszaköszönni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK