Társoldalunk:
Hírlevél

Újabb támadás történt a szaúdi pálya mellett, az F1 válaszokat vár

2022.03.25. 18:10

A Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésének végén fekete füst jelent meg az égbolton. Azóta a jemeni terrorista csoport magára vállalta a támadást, miközben az F1 válaszokat vár.

Az első szabadedzéssel megkezdődött a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéje, ám a gyakorlás végén sokan már nem a pályán zajló eseményekre figyeltek. Az égbolton ugyanis fekete füstfelhő jelent meg, és később kiderült, hogy egy pár kilométerrel arrébb található olajtároló gyulladt ki.

A háttérben jól látható a fekete füst

Az eset már csak azért is keltett komoly aggodalmat, mert a héten rakétatámadás érte az országot, és az Aston Martin főszponzoraként működő Aramco olajvállalat egyik üzeme meg is sérült benne. A támadást az Iránhoz köthető jemeni húti terroristák követték el.

Az AP tudósítása szerint a csoport a mostani esetért is magára vállalta a felelősséget, vagyis ez alapján most sem baleset történt. A támadásban egyébként ismét az Aramco egyik üzeme sérült meg, amely mindössze öt mérföldre, vagyis körülbelül nyolc kilométerre található a pályától.

Az F1 ugyancsak reagált az eseményekre, és a szóvivő a Racefansnek kijelentette, hogy „jelenleg további információkra várunk a hatóságoktól arról, hogy mi történt”. Arról, hogy a hétvége veszélyben van-e, egyelőre nincs információ, de a pilóták és a csapatvezetők tartottak egy gyors ülést, a második szabadedzés kezdését 15 perccel elhalasztották.

A gyakorlás befejeztével tartani fognak még egy tanácskozást.

A támadás következménye egyébként a pálya mellett is érzékelhető volt, és nem csak a füst látványa miatt. Max Verstappen ugyanis arról számolt be, hogy égett szagot érez, a csapat pedig azonnal közölte vele, hogy szerintük ez nem az autóhoz köthető.

Egyelőre minden megy tovább

Tisztában vagyunk az Aramcót ért támadással, és közvetlen kapcsolatban állunk a biztonságért felelős szaúdi hatóságokkal, mint ahogyan az F1-gyel és az FIA-val is, hogy minden szükséges biztonsági intézkedést végrehajtsanak, és garantáljuk minden kilátogató biztonságát, ahogyan a pilótákét, a csapatokét és minden más érintettét is – olvasható a Szaúdi Motorsport Társaság közleményében. – A versenyhétvége a terveknek megfelelően folytatódik. Továbbra is a vendégeink biztonsága lesz az elsődleges számunkra, és nagyon várjuk, hogy csúcsminőségű versenyzéssel és szórakoztatással fogadjuk a szurkolókat.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK