Wéber Gábor (az M4 Sport Forma-1-es szakkommentátora)
Versenyzők
1. Hamilton 2. Verstappen 3. Alonso
21 futamból 11 győzelem, és közben akkor volt a legerősebb, amikor a legnagyobb szüksége volt rá. Az eddigi legkimagaslóbb teljesítménye az öt világbajnoki címe közül. Ha csak egyetelen momentumot kellene választanom, ami a legjobban jellemzi Hamilton idei teljesítményét, akkor az a döbbenetes szingapúri 1:36.015-ös pole-kör lenne, miközben persze Vettel külső íven előzése Szocsiban sem volt piskóta. Eddig tehát 5 vb-cím, 83 pole, 73 futamgyőzelem – meddig lehet ezt még srófolni?
Sete-suta, durcás-dacos évkezdet után Verstappen csak belenézett a tükörbe, és Montreál után klasszis szinten vezetett, újra bebizonyítva, hogy a legtöbb pályán ott is lehet előzni, ahol mások bele sem gondolnak. Az egyik legösztönösebb versenyző, aki elképesztő érzékkel méri fel a támadás/védekezés minden lehetséges változatát, amire nem csak előzései, de visszaelőzései is jó példák – elég megnézni Ricciardo ellen Bakuban, vagy Räikkönennel szemben Silverstone-ban, hogy vette vissza egy kanyaron belül a pozícióját. Kiélezett helyzetben ritkán lő túl a célon, amikor mégis, akkor látványosan. A show így is, úgy is garantált.
21-0, vagyis Alonso minden időmérőn legyőzte csapattársát, ami azon kívül, hogy rekord, jól mutatja, hogy milyen formában hagyja itt az F1-et a kétszeres világbajnok. De még ennél is fontosabb, hogy 50 pontott szerzett a McLarennel, amivel gyakorlatilag egyedül hozta be a csapatot a 6. helyre a konstruktőri bajnokságban, miközben valójában csak a 8-9. helyre lett volna esélyük. A saját maximalizmusa és a körülmények áldozataként egy még mindig bombaformában lévő versenyző távozik a porondról, miközben Maranellóban azóta sokan eljátszottak a gondolattal, hogy mi lett volna, ha idén ő ül a volánnál...
Csapatok
1. Mercedes 2. Ferrari 3. Sauber
Minden porcikám tiltakozik ellene, de nem lehet nem a Mercedesnek adni ezt az elsőséget, mert többet és hatékonyabban sajtoltak ki az autóból és a csapatból az évad utolsó harmadában, ami eldöntötte a világbajnoki címeket. Közel voltak a bukáshoz, és még szeptember elején sem nekik állt a zászló, de ez a gépezet még mindig rettentő pontosan működik, amikor igazán szükségük van rá. Ötből öt, zsinórban.
A Ferrari főleg motorikus előrelépésének köszönhetjük, hogy ez az év végre nem csak a Mercedesről szólt, hanem valós esély volt a trónfosztásra. Azonban ennek elmaradása is csak a Ferrarin múlt, mert nem tudták maximálizálni a legjobb lehetőségeiket és teljes fejlesztési zsákutácba lavíroztak Monzát követően. Jövőre csak a pozitívumokat kellene meghagyni.
Meseszerű év volt ez a svájciaktól, akik a futottak még kategóriából szinte állandó Q3-as résztvevőkké váltak a szezon végére. Totális sereghajtóként kezdték az idényt, 104% fölötti hátrányban a legjobbakhoz képest, azonban ezt a lemeradást több mint a felére csökkentve, 101,5% -on végeztek, ami messze a legmeredekebb fejlődési mutató volt a mezőnyben. Ilyen az, amikor egy profi csapatvezető (Frederic Vasseur) hatékonyan szervezi meg egy csapat munkáját, jól hozva meg a legfontosabb startégiai döntéseket, hatékonyan költve a pénzt. Hogy ez mennyire nem csak egy jó motor kérdése, arra ott van ellenpéldának a Williams.
Versenyek
1. USA Nagydíj 2. Német Nagydíj 3. Osztrák Nagydíj
Mindhárom verseny tele volt váratlan fordulatokkal és az időmérőhöz képest felborult erőviszonyokkal.
Rajtok
1. Raikkönen – Osztrák Nagydíj 2. Hamilton – Mexikói Nagydíj 3. Vettel – Brit Nagydíj
Tisztán csak a legjobb nekirugaszkodásokat vettem figyelembe, nem a legtöbb pozíciószerzést, amit sok minden más is befolyásol. Ilyen szempontból egyébként eléggé kiegyenlített év volt, nagyon extra rajtot senki sem produkált a többiekhez képest.
Az év pillanata
Kimi Räikkönen pole pozíciója Monzában. Valószínűleg a legemlékezetesebb, de mindenképp a legnépszerűbb edzéselsőség volt az idén, mégha Lewis Hamilton szingapúri köre abszolút értelemben jobb is volt nála. Aznap „elsült a keze", és szinte hibátlan kört rajzolt, bárki bárhogy is értse fére a szélárnyék működését. Persze azóta tudjuk, hogy a háttérben már megszületett a döntés Leclerc érkezéséről, ami még különlegesebbé tette a finn – talán – utolsó F1-es pole-ját.
Az év csalódása
Nehéz döntenem a Williams és a McLaren között, azonban az elmúlt évek nagy mellénye miatt mégis a wokingiakra voksolok. A McLaren a Forma-1 sötét lovagja a Gyalog galopp-ból, se kezük, se lábuk, ezer sebből véreznek és talán most jutottak el oda, hogy kiegyezzenek döntetlenben. És ez csak a felszín, amin lehet mosolyogni, de a valóság ennél sokkal szomorúbb, mert éppen ezekben az években élik fel az évtizedek alatt megszerzett hitelüket. Nicholas Latifi édesapja, Michael 203,8 millió fontért megvette a McLaren 10%-át – és ezt a pénzt bizony a csapat működtetésére szánják.
Mi lesz jövőre?
Jövőre még szorosabb lehet a verseny az élen, mert már eleve majdnem egálból indul a meccs a Ferrari és a Mercedes között. Szerintem Bottas nem éli túl a jövő évet, Hamilton mellett nem lesz sok esélye ezúttal sem, Leclerc viszont jó értelemben véve versenyhelyzetet teremthet majd a Ferrarinál, adott esetben akár a teljes szezonra vetítve is.
A Red Bull a Hondával nem lesz rosszabb a renault-s érájuknál, de valószínűleg megbízhatóbb sem, ennek elelnére arra nem mernék fogadni, hogy nem lesz Red Bull-Honda győzelem valamelyik nekik fekvő pályán. A középmezőnyben nagy kérdés, hogy a Renault képes-e elszakadni a nem gyári csapatoktól, vagy egyszerűen megfullad majd a Haas, Sauber, Racing Point jelentette szorításban, amelyek mindegyike még erősebb lehet 2019-re. A McLaren és a Williams valószínűleg továbbra is küzd majd a túlélésért, a Toro Rosso pedig néhány helyszínen okozhat meglepetést, de alapvetően mozgó Honda-tesztpad lesz a Red Bull-projekt sikerének felgyorsítására.
Cikkünk következő oldalán Zsoldos Barna (Nemzeti Sport) szavazatait és szöveges indoklását találja!
