Farkas Péter (Autó-Motor)
Versenyzők
1. Hamilton 2. Verstappen 3. Vettel
Azt hiszem, az első helyezett nem szorul magyarázatra: Hamilton az idén még a korábbi, már eleve félelmetesen hatékony önmagához képest is szintet lépett. Gyakorlatilag nem vétett egyetlen említésre méltó hibát sem a pályán, és legfőbb világbajnoki riválisával ellentétben mindig csalhatatlanul ráérzett, hogy mikor érdemes kockáztatnia – olyankor pedig, mint például a monzai rajt után, a tőle megszokott, jól kontrollált agresszióval esélyt sem hagyott a többieknek. Ha valamit mindenképpen fel kell róni neki, talán azt lehet, hogy az év elején a tempója nem tűnt olyan átütőnek, mint Vettelé. Mégis, az idei szezon után, amely alighanem az eddigi legjobbja volt, végképp nem férhet kétség a sporttörténet legnagyobbjai között elfoglalt helyéhez.
Csábító volt a gondolat, hogy Hamilton mögé, mondjuk, az újoncként is szenzációs Leclerc-t soroljam, csak hát a középmezőnyben soha nem akkora, vagy legalábbis nem olyan a nyomás, mint legelöl. Ezért inkább Verstappen mellett döntöttem, mégpedig azért, mert a teljesítménye Vettelével ellentétben fejlődő tendenciát mutatott: az idény elején elkövetett, a többnyire a görcsös győzni akarásból fakadó hibákat feledtetve végre a tehetségéhez méltó, vb-esélyes formába lendült.
Vettelről alaposan leszedték a keresztvizet, amiért feltűnően sokat hibázott, s bár ez vitathatatlan, azért akadtak kiugróan jó versenyei, plusz az élmezőnyből szerintem ő volt a legkiegyensúlyozottabban gyors. Nem a tempó hiánya, hanem a rossz döntések okozták a bukását, de az az érzésem, hogy ebben legalább akkora szerepe volt a Ferrarinál uralkodó állapotoknak, illetve a menedzsment tétova hozzáállásának, mint neki. Onnantól kezdve, hogy lépéshátrányba került, illetve a félresiklott fejlesztések miatt többször is hátrébbról kellett rajtolnia, kénytelen volt kockáztatni; Szingapúrban vagy Japánban már értelmetlen lett volna kivárásra játszva óvatoskodnia. Ezzel együtt az idei nem tartozott az erősebb szezonjai közé.
Csapatok
1. Mercedes 2. Sauber 3. Red Bull
Először kissé rendhagyó módon azt a csapatot emelném ki, amelyet nem soroltam a dobogóra. A Ferrari pusztán a számokat nézve hosszú ideje a legeredményesebb szezonját produkálta, mégsem lehet szemet hunyni a felett, hogy ebből az autóból sokkal többet kellett volna kihozniuk. Nem, azzal nem értek egyet, hogy összességében az ő autójuk volt a leggyorsabb, de mindenképpen az volt a leguniverzálisabb, csak az elbaltázott ázsiai fejlesztésekhez való ragaszkodásuk a menedzsment katasztrofális döntéseivel ötvözve csúfos kudarcra ítélte őket. A monzai katasztrófa – amikor sem az időmérőn, sem a rajttaktika ki- (nem) dolgozásánál nem álltak be a vb-esélyes pilótájuk mögé, ráadásul Räikkönen útját pont előtte adták ki – jól példázta a vezérkar impotenciáját. Alighanem Sergio Marchionne balszerencsés halála is belső nyugtalanságot keltett a Ferrarinál, de én 60%-ban a csapat rovására írom, és csak 40%-ban Vettelére, hogy kiábrándítóan hamar kiestek a világbajnoki küzdelemből.
Az idén amúgy egyik istálló sem került közel a tökéleteshez. A Mercedesnél is bőven akadtak (főleg stratégiai) hibák, viszont ők legalább nem tagadták ezeket, és nem estek szét miattuk: a mellett, hogy végső soron mégiscsak ők építették a leggyorsabb autót, ha néha nehezen beállítható is volt, a világbajnoki nyomás alatt sem siklottak vakvágányra a fejlesztésekkel.
A Saubert Fred Vasseur reménytelen mélységekből emelte meglepő magasságokba valószerűtlenül gyorsan, a Red Bull pedig megint brutálisan gyors kasztnit tervezett, aztán rengeteget fejlődött a szezon folyamán. Ha egyszer végre ilyen erősen is kezdenék az évet...
Versenyek
1. USA Nagydíj 2. Német Nagydíj 3. Brazil Nagydíj
Ritkán látunk ilyet: az austini verseny hajrájában három csapat három versenyzője találta egymástól csupán méterekre magát, miután előzőleg teljesen eltérő ívet jártak be. Räikkönen a startnál az élre törve, a gumijait ügyesen pátyolgatva egyetlen kiállással tette meg a távot, Verstappen a 18. rajtkockából, már az első körben 9 pozíciót javítva tornázta fel magát a dobogóra, Hamilton pedig a kétségbeesetten korai első kerékcsere után egy másodikra kényszerülve, friss gumikon vette üldözőbe őket – végül hiába.
A sorsfordító Német Nagydíjat a hirtelen jött eső, Vettel kicsúszása, illetve Hamilton vizes pályán való zsonglőrködése és váratlan győzelme tette felejthetetlenné, míg Interlagosban Verstappen az egész élmezőnyt a pályán végigelőzve mutatta meg, hogy miért nem alaptalan a tehetségét övező hisztéria. Aztán az Esteban Oconnal történt ütközése megmutatta azt is, hogy miért ennyire megosztó személyiség...
Rajtok
1. Räikkönen – Osztrák Nagydíj 2. Hamilton – Olasz Nagydíj 3. Vettel – Japán Nagydíj
Räikkönenről tudjuk, hogy ritkán ugrik előrébb a versenyek rajtjánál, de az idén akadt két üdítő kivétel: egyrészt Austinban, ahol rámenősen beszúrt Hamilton mellé az ultralágy gumikon, bebiztosítva a győzelméhez szükséges vezetést, másrészt a Red Bull Ringen, ahol bámulatos vakmerőséggel vetődött be a két Mercedes közé, megelőzve Valtteri Bottast. Kár, hogy a kör további részében nem tudta megtartani a helyét.
Hamilton Monzában kíméletlenül kihasználta a két Ferrari megbocsáthatatlan kakaskodását, és a Roggiában indított sikeres támadásával a vb egy kritikus pillanatában mért súlyos lélektani csapást legfőbb ellenfelére.
Vettelnek Szuzukában nem is annyira maga a rajtja volt sziporkázó, mint inkább a lendület, amit akkor gyűjtött, és aminek köszönhetően egyetlen kör alatt 4 helyet javított. Aztán Verstappennel összeakadva lenullázta az egészet...
Az év pillanata
Ez nem túl nehéz választás: Kimi Räikkönen austini győzelme felemelő pillanat volt, egy csipetnyi, jóleső déjà vu-vel fűszerezve. Lehet azon moralizálni, hogy vajon már nem csak a megélhetésért versenyez-e, miközben a tehetséges fiatalok bezzeg nem találnak ülést maguknak, de Räikkönen az USA Nagydíjon a régi önmagát idéző teljesítménnyel hálálta meg töretlen népszerűségét. Elsősorban persze a rajongóinak, akik még ma sincsenek kevesen, ezt a sikert azonban valószínűleg senki nem sajnálta tőle.
Az év csalódása
Talán kicsit szokatlan, hogy pont ezt emelem ki, mert a McLaren mélyrepülésénél és Fernando Alonso tehetségének őrjítő elvesztegetésénél kevés szomorúbb dolgot láttam az F1-ben, de számomra ezzel együtt is a Német Nagydíj utáni abszurd sportfelügyelői ítélet volt a szezon mélypontja.
Az évek alatt sok vitatható bírói döntést elfogadtam már, olyanról azonban, hogy hivatalosan kimondják: egy versenyző szabálytalan manőverrel szerezte meg a győzelmet, mégis engedjék azt megtartani neki, még soha nem hallottam. Pedig pontosan ez történt. Szabálytalan volt, hogy Hamilton a bokszbejárat melletti fehér vonalat átlépve vágott vissza a pályára? Igen, a szabályzat és az ítélet szerint is. Ezzel került Räikkönen és Bottas elé? Igen, hiszen ha nem teszi meg, tehát a Mercedes eredeti instrukciójának megfelelően ő is beáll a bokszba, mögöttük marad.
Szégyen, hogy a sportfelügyelők a botrány elkerülése végett röhejes mentségeket – például a vétség elismerését – emlegetve futni hagyták egy üres megrovással. Ez azonnal hiteltelenné tett minden korábbi és később hivatkozást arra a közkeletű (és jogos) mantrára, hogy „a szabály az szabály." És minek?! Hamilton menetelése az esőben akkor is éppilyen szenzációs lett volna, ha a 2. vagy 3. helyen rangsorolják; szánalmas volt megcsúfolni az egyébként is ezer sebből vérző, sokat támadott ítélkezési rendszert egyetlen, bombasztikusan hangzó eredmény kedvéért.
Mi lesz jövőre?
Szeretném azt mondani, hogy az új aerodinamikai szabályok összébb húzzák majd a mezőnyt, vagy több lesz az előzés, de sajnos nem igazán hiszek benne; hát persze, elvileg bárki beletalálhat egy dupla diffúzor-szerű rejtett kiskapuba, ennek azonban elhanyagolható a valószínűsége. Most sem a vak véletlen, hanem mindenekelőtt a szakértelem és az erőforrások határozzák meg a csapatok erősorrendjét, márpedig ezen a téren nem várható jelentős változás.
Azzal kapcsolatban is szkeptikus vagyok, hogy a Red Bull a Honda motorral egy csapásra látványosan erősebb lesz, mint a Renault-val volt, és hirtelen állandó Mercedes-verővé lép elő; a japánok teljesítménye kétségkívül rengeteget fejlődött az idén, de túl könnyen elintézték a Toro Rossóban végzett folyamatos motorcseréket a kísérletezgetésre hivatkozva. A Honda megbízhatósága még mindig kérdőjeles.
A Ferrari pedig, attól félek, öngólt lőtt Charles Leclerc leigazolásával; az idén is hiba volt nem kellően beállniuk Vettel mögé, miközben ezt a Mercedes megtette Hamiltonnal, és azzal, hogy Räikkönent elküldve idejekorán megbontották a csapategységet, csak még tovább ronthattak a helyzeten. Vajon Vettelt jobb teljesítményre sarkallja majd a belső kihívó érkezése? Talán igen, de fennáll a veszélye, hogy ő és Leclerc pontokat fognak rabolni egymástól, így Hamilton az ideinél is simábban sétál majd el a vb-címmel. Remélem, nem lesz igazam, mégis úgy érzem, a Ferrari várhatott volna a váltással, amíg újra megnyerik a vb-t – már ha valaha összejön nekik...
Cikkünk következő oldalán Gerse József (GPhírek) szavazatait és szöveges indoklását találja!
