Vettelt és a Ferrari csapatfőnökét is meglepte a rajtelsőség
A négyszeres világbajnok csak a különbség csökkentésében reménykedett.
A négyszeres világbajnok csak a különbség csökkentésében reménykedett.
Egyelőre homály fedi, hogy személycserék is történnek-e a Scuderiánál.
Mattia Binotto semmi jót nem ígért a Ferrari szurkolóinak a Kanadai Nagydíj előtt.
Louis Camilleri ügyvezető igazgató ritka gesztust gyakorolt Charles Leclerc felé.
Gumit akartak spórolni, de hiba csúszott a kalkulációjukba.
A következő autó tervezésénél hasznosíthatják a tanulságokat.
Binotto szerint a többiek érdekeit is védik, ők nem hisznek neki.
A négyszeres világbajnok nem látja, hogy miért ne szerepelhetnének jól Monacóban.
Monacóban is gyászolja a legendás pilótát a Forma-1.
Az FIA már tendereztet, de még az sem biztos, hogy egységesítenek alkatrészeket.
Beismerték, hogy alapvetően elhibázott lehet az idei autójuk aerodinamikai koncepciója.
Szerinte Vettelt és Leclerc-t is a megfelelő időben parancsolták félre a csapattárs elől.
Kanadára tervezett újítást vetnek be, próbálják megtörni a Mercedes győzelmi sorozatát.
A vörösök csapatfőnöke szerint ugyanakkor megtévesztő a hátrányuk a pontversenyben.
A csapatfőnök szerint csak az első futamon nem hozták azt, amit tudnak.
Mattia Binotto szerint nem ilyen szezonkezdetet vártak, de elemezték az eseményeket.
Egyelőre nem foglalkoznak a német fiatal teljesítményével, csak a hozzáállásával.
A vörösök csapatfőnöke szerint nem Vettelnek akartak kedvezni a monacói félreállításával.
Mattia Binotto továbbra is a német pilótát támogatja, de kész változtatni, ha kell.
A német pilóta méltatta csapattársa, Charles Leclerc teljesítményét.