Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Emilia-Romagna Nagydíj időmérő edzését a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen zárta az élen, így ő indulhat az élről a vasárnapi, imolai futamon. A szintén Red Bull-os Sergio Pérez már a Q2-ben búcsúzott, a másodikként záró, mclarenes Oscar Piastrit pedig büntetés fenyegeti a rendkívül szoros kvalifikáció után, amely több meglepetést és rekordot is hozott.

A 2024-es Forma-1-es szezon első európai versenyhétvégéjének pénteki napján a ferraris Charles Leclerc nyerte az első és a második szabadedzést is az Emilia-Romagna Nagydíjon, majd a kaotikus harmadik F1-es gyakorláson a mclarenes Oscar Piastri zárt az élen. A szombati kvalifikációt többek között ezeknek is köszönhetően a Ferrari és a McLaren várta fő esélyesként, ugyanakkor a Red Bull-os Max Verstappen sorozatban a nyolcadik pole-jának megszerzésére, ezzel Ayrton Senna 1988-89-ben elért rekordjának beállítására készült, továbbá Alain Prost 1993-as szezonkezdetét is másolni szerette volna a holland azzal, hogy sorozatban 7 pole pozícióval kezdi a szezont.

Forma-1, F1, Emilia-Romagna Nagydíj, 2024, Fernando Alonso
Fernando Alonso utolsóként zárta az F1-es Emilia-Romagna Nagydíj időmérőjét
Fotó: NurPhoto via AFP/Alessio Morgese/NurPhoto

A 18 perces első szakaszban George Russell és a két Ferrari is közepes keverékű gumikon próbálkozott először, Leclerc ennek ellenére egy ideig az élen is állt, és az élmezőnyben is végzett velük. Piastri került be először 1:16-os köridőn belülre, de a Q1-et Verstappen nyerte végül 1:15,762-vel Leclerc és Nico Hülkenberg előtt. A két Williamsnek egy-egy hiba miatt még négy perccel a Q1 vége előtt sem volt mért ideje, de közülük csak az egyik búcsúzott, méghozzá Logan Sargeant. Az amerikai mellett Valtteri Bottas, Csou Kuan-jü, Kevin Magnussen és a minden bizonnyal sérült autóval versenyző Fernando Alonso esett ki. Bottas továbbjutása 22 ezreden múlott, 

a Piastri által feltartott Magnussen pedig beállította Marcus Ericsson negatív rekordját, ugyanis F1-es karrierje során már ő is 71-szer esett ki az időmérő első szakaszában.

A 15 perces Q2 első körei után az első négy helyen négy különböző csapat pilótája állt, egymáshoz képest 8 századon belül: ekkor Leclerc vezetett Cunoda Juki, Verstappen és Piastri előtt. A második szakaszt végül Verstappen 1:15,176-tal nyerte, de a Red Bull nem lehetett elégedett, ugyanis 

Sergio Pérez kiesett a Q2-ben: nem tudott eleget javítani, és 15 ezreddel elmaradt a tizedik Ricciardótól. Pérez az F1 történetének első pilótája lett, aki 100-szor esett ki egy időmérő második szakaszában, 

a mexikói mellett az imolai Q2-ben Esteban Ocon, Lance Stroll, Alexander Albon és Pierre Gasly búcsúzott.

Forma-1, Emilia-Romagna Nagydíj, 2024, F1, Sergio Pérez
Sergio Pérez kiesett az imolai Q2-ben
Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

Max Verstappen nyerte az imolai F1 időmérőt is

Verstappen egy kis hibával együtt is 1:14,869-es időt autózott a 12 perces harmadik szakasz elején, amellyel az élen állt. Mögötte Norris, Leclerc, Piastri, Sainz, Russell, Cunoda, Hamilton, Hülkenberg és Ricciardo volt a sorrend az első Q3-as körök után. Ezen a hajrában Verstappen tovább tudott javítani, ráadásul lila szektorokkal, 1:14,746 lett a pole-t érő időeredmény, miután a két McLaren ugyan megszorította, de nem eléggé: 

Piastri 74, Norris 91 ezredre maradt el a hollandtól, aki tehát beállította Senna és Prost csúcsát is. 

A végeredmény tehát Verstappen, Piastri, Norris, Leclerc, Sainz, Russell, Cunoda, Hamilton, Ricciardo és Hülkenberg lett az első tíz helyen.

Az F1-es imolai Emilia-Romagna Nagydíj hétvégéjén a 63 körös futamra vasárnap 15 órától kerül majd sor.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30