Hamilton: Leclerc helyében nekem is fájna a hiba
Bottas és Vettel is úgy érzi, a pilóták általában önkritikusak, ezért is vitték sokra.
Bottas és Vettel is úgy érzi, a pilóták általában önkritikusak, ezért is vitték sokra.
Vettel csak az időmérő vége felé kezdett ráérezni a pályára a Ferrarival.
Kétszer is le kellett állítani az edzést, a Mercedesek fordítottak a Ferrari ellen.
Christian Horner megerősítette, hogy nyomásgyakorlással akarták ösztönözni a franciákat.
Frissülő képválogatásunk Bakuból.
Leclerc tempójára Vettelnek nem volt válasza, a többiek nagy hátrányba kerültek.
A Red Bull szerelői egyelőre tempósabban dolgoznak a Mercedesnél.
Tavaly ezer dollárt tett arra, hogy nem hosszabbít szerződést vele a Mercedes.
Homályos a kép az első edzésnap után, de a Ferrari erősnek tűnik.
Leclerc diktálta a tempót, de nem tudja, mennyire lesz versenyképes a Ferrari.
Bottas még nem elégedett a köreivel, az egyik gumival is nehézségei adódtak.
Verstappen szerint kimagaslóan jó az autója beállítása. A Honda is erősített Bakura.
Räikkönen szerint az FIA amatőr hibát vétett, bosszankodik a pályák állapota miatt.
Több mint fél másodpercet vertek Hamiltonra Bakuban, ahol sok volt a kicsúszás.
Claire Williams tagadja, hogy tárgyalt volna Dmitrij Mazepinnel a csapat értékesítéséről.
Frissülő képválogatásunk Bakuból.
Megérik a büntetések, ha ettől csökken a Honda lemaradása, mondja.
Mindössze 20 percig tartott az első bakui tréning. Csak a Ferrarik futottak mért köröket.
Rendületlenül hisz a vb-cím megszerzésében, csak rendbe kell tenni az autót.
Bakuban festői környezetben, az év leggyorsabb utcai pályáján csapnak össze a pilóták.