Vágólapra másolva!
A hét utolsó napja sem telt érdekességek nélkül a sport világában, a szokásoknak megfelelően július 23-áról is egy helyen gyűjtöttük össze a legfontosabb híreket. A Magyar Nagydíjon kívül Szoboszlai Dominik állapota, Kylian Mbappé megzsarolása, egy Gianluigi Donnarumma nyilatkozata is szolgáltatott beszédtémát.

Max Verstappen nyerte a 38. Forma–1-es Magyar Nagydíjat, a holland fölényes sikerével sorozatban hetedszer győzött, a Red Bull pedig már 12. futam óta nem talált legyőzőre. A vb-éllovas a verseny utáni nyilatkozatában kiemelte a kulcstényezőket, majd a dobogón a második Lando Norris eltörte a herendi trófeáját, amire különböző módon reagáltak az érintettek. A nap korábbi részében is bőven volt érdekesség a Hungaroringen, az egyik legdrámaibb pillanatot a mentők paddockba érkezése jelentette, ahonnan az Alpine egyik alkalmazottját kellett elszállítaniuk.

Verstappen és Norris a dobogón történt incidens ellenére boldog lehetett Forrás: AFP/Ferenc Isza

Azok után, hogy szombat este napvilágra került Szoboszlai Dominik sérülésének híre, a hétfői, Greuther Fürth elleni felkészülési mérkőzésre készülő Liverpool vasárnap a közösségi oldalán osztott meg egy videót, amelyben a magyar fociválogatott csapatkapitánya is feltűnik.

Nyilvánosságra került a Paris Saint-Germain levele, amit a francia csapat világbajnok támadójának, Kylian Mbappénak küldött. A keretből kirakott Mbappé és a PSG között hosszú ideje feszült a viszony, hiszen míg a klub szeretné, ha a játékos szerződést hosszabbítana, Kylian Mbappé távozni akar. Így a PSG vezetősége eléggé manipulatív levelet küldött a 24 éves világbajnok futballistának, amelyben megpróbál megoldást találni a kialakult helyzetre és igyekezett jobb belátásra bírni Mbappét.

Gianluigi Donnarummát, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának kapusát a napokban a barátnőjével együtt a saját otthonában támadtak meg és raboltak ki. Az olaszok Európa-bajnok futballistája kisebb sérülést szenvedett, és megszólalt élete legmegrázóbb esete után.

Minden idők leggyorsabb kiütését aratta Luis Hernandez, miután egy jól irányzott rúgással padlóra küldte ellenfelét, Brian Toppot a Floridában megrendezett Titan FC 83 nevezetű gála félnehézsúlyú főmeccsén. Hernandez villámgyors fejrúgása után az amerikai eszméletlenül esett össze, az esetről videó is készült.