Társoldalunk:

Óriási fölénnyel kezdett Verstappen, Hamiltont megelőzte Norris

2021.07.16., 15:20
rendezés

Verstappen hatalmas előnnyel végzett az 1. helyen a Brit Nagydíj első, egyben az időmérő előtti egyetlen gyakorlásán, mögötte viszont szoros sorrend alakult ki. Hamiltont megelőzte Norris, erősen szerepeltek a Ferrarik is.

Rendkívül mozgalmasan alakult a Brit Nagydíj első edzése, hiszen a csapatoknak mindössze ez az egyetlen órája volt arra, hogy teszteljék az autóikat a megszokottól eltérően ezúttal péntek este rendezett időmérő előtt. Mindez annak a következménye, hogy a hagyományos kvalifikáción a szombaton bemutatkozó sprintfutamra dől el a rajtsorrend, aminek végereménye pedig a vasárnapi rajtsorrendet határozza meg.

A tréning kellemes napsütéses időben, 24 fokos levegő- és 46 fokos pályahőmérséklettel vette kezdetét, a máskor jellemző szünetek nélkül az elejétől a végéig motorzúgás hangja töltötte be Silverstone-t.

Verstappen nyitott az élenForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Lars Baron

A bajnoki címért küzdő Red Bullnak és Mercedesnek az is feladatot jelentett, hogy kipróbálják újításaikat és hozzájuk hangolják a beállításokat, a frissítések a padlólemezt és a diffúzort érintették. Bár nem tudjuk, ki milyen üzemmódban használta az autót, a végeredmény alapján legalábbis úgy tűnik, a Red Bull kezdett jobban, mert Max Verstappen mindegyik gumitípuson jobb tempót diktált, mint Lewis Hamilton és Valtteri Bottas.

Utóbbiak azonban nagyon hosszú etapot mentek a közepes gumin, a jelek szerint jobban előtérbe helyezték a versenyszimulációt.

A lágy keveréken megközelíthetetlen volt Verstappen, csapattársára, Sergio Pérezre több mint 1 másodpercet vert. Nem véletlen, hogy beékelődött közéjük többek közt Hamilton, de nem a 2., hanem a 3. helyre, ugyanis Lando Norris ismét fergetegesen vezette a McLarent, egyetlen ezreddel beférkőzött a címvédő elé. A két brit közel 8 tizedmásodpercet kapott Verstappentől, Hamilton csodálkozott is a lemaradás mértékén. A Red Bull a szinte csupa gyors kanyarból álló második és harmadik szektorban mosta le a Mercedest.

Hamiltont meglepte a hátrányaForrás: AFP/Mark Sutton

Verstappen mögött sűrű boly alakult ki, a 2. Norrist és a 6. Carlos Sainzot egyetlen tized választotta el. Jól teljesített a Ferrari is egy körön, Charles Leclerc és Sainz szendvicsbe fogták Valtteri Bottast, de az esetükben az lesz a kérdés, megbirkóznak-e a gumikopással a futamon.

Vezetői hibából nem sok történt, a leglátványosabb az volt, hogy Carlos Sainz megforgott egyszer a 3-as kanyarnál. A gyors Copse kanyart szélesre vették a mezőny Mercedes-pilótái, beleértve George Russellt is, aki az edzés végén emiatt elvesztette az egyik tükrét is.

Az időmérőt péntek este magyar idő szerint 19 órától rendezik, és holnap lesz még egy szabadedzés.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
15:12

Különleges hétvége elé nézünk

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Brit Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében! Általában egy versenyhétvége első gyakorlása az ismerkedésről, az új fejlesztések értékeléséről és az alapbeállítások kipróbálásáról szól, ezúttal azonban az előttünk álló egy órában kell felkészülniük a magyar idő szerint este 7-kor kezdődő időmérő edzésre a csapatoknak, hiszen a idei három teszthétvégéből ez az első, itt mutatkozik be az időmérős sprintfutam. Hogy mit kell tudni a rendhagyó lebonyolításról, arról ITT írtunk bővebben.

GPHírek
15:16

Megjöttek a Mercedes fejlesztései

A világbajnoki címért zajló csata szempontjából is kulcsfontosságú hétvége előtt állunk, hiszen a Mercedes Silverstone-ban veti be idei első és egyetlen nagyobb fejlesztési csomagját, amelytől azt várja, hogy legalább közelíthet a Red Bullhoz. Az energiaitalosok sem alszanak azonban, és szintén újításokkal készültek, például módosítottak a padlólemezen.

GPHírek
15:19

Többen is különleges sisakfestéssel mennek

A mezőnyben több versenyző is egyedi sisakfestéssel készül a hétvégére. George Russell pusztán hazai futama előtt tiszteleg, míg Lando Norris a brit egészségügyi dolgozók üzeneteit festette a fejvédőjére. Mick Schumacher eközben az alapvetően brit Haas-istálló dolgozóinak nevét pingáltatta bukójára köszönetképpen, Charles Leclerc festését pedig a Ferrari első F1-es győzelmének 70. évfordulója ihlette.

GPHírek
15:25

A szokásosnál több hiba várható

Az első szabadedzésen a csapatok a mai időmérőre fognak készülni, ezért várhatóan az elejétől fogva a kevés üzemanyagos etapoké lesz a főszerep, és a többi hétvége harmadik szabadedzéséhez hasonlóan próbálnak majd már most közel kerülni a határokhoz. 

GPHírek
15:28

Bemutatták az első 2022-es autót

Az F1 csütörtökön Silverstone-ban prezentálta saját, 2022-es szabályok szerint épített autóját, amely természetesen nem egyezik meg azokkal a modellekkel, amelyek majd a csapatok jövőre előállnak, de alighanem nagyban hasonlít azokra. Az istállók egyébként gyorsan el is készítették saját verziójukat, és idei festésükbe öltöztették az F1 2022-es versenygépét.

A 2022-es alapmodell a Red Bull festésébenForrás: Red Bull
GPHírek
15:30

Elindult a szabadedzés!

Carlos Sainz hajtott ki elsőként a pályára, de utána sorban a többiek sem vesztegették az idejüket, és megkezdték a felkészülést a ma esti időmérőre.

GPHírek
15:32

A Mercedesen is megújult a padlólemez

Nem csak a Red Bull, hanem a címvédő istálló is módosított padlólemezzel érkezett Silverstone-ba a fejlesztési csomagja részeként, és a padlólemez szélén elvégzett változtatások mellett 8 apró kis cápafogat helyezett el rá.

GPHírek
15:34

Hamiltont éltetik a nézők

Már most tömve vannak a lelátók Silverstone-ban, a vasárnapi futamra 140 ezres teltházat várnak, a legtöbben pedig természetesen Lewis Hamiltonért szorítanak. A hétszeres világbajnok is pályán van már, és amerre jár, hatalmas üdvrivalgás hallatszik a nézőtérről.

GPHírek
15:36

Hamilton már az élre is állt

1:30.048-cal kezdett a címvédő közepes gumin, mögötte 22 századdal Verstappen a második keményeken, majd 7 tizedre jön Bottas szintén közepesen. A két Aston Martinnak nincs már csak mért köre.

GPHírek
15:40

Vettel Carlos Reutemann előtt tiszteleg

Apró figyelmesség a négyszeres világbajnoktól a sisakjára ragasztott kis matrica, amelyet abból az apropóból visel, hogy július 7-én elhunyt a Forma-1 korábbi legendás alakja, a 146 futamon részt vevő, 1981-ben vb-második Carlos Reutemann.

GPHírek
15:42

Hamilton hibázott egy kicsit

Egyből nagyon erőltetik a pilóták, köztük Hamilton is, aki a Copse-kanyarban ment szélesre a kijáraton, de a gázon állva továbbment. Továbbra is ő vezet, mögötte Verstappen, Pérez, Ocon, Cunoda, Gasly, Vettel, Alonso, Stroll az első tíz sorrendje.

GPHírek
15:44

Bottas is meglovagolta a kerékvetőt

A finn szintén a Copse-ban rontott, de ő nem kiment a bukótérbe, hanem végigvágtatott a kerékvetőn, aminek az autó alja aligha örült. Rövid időre ezzel együtt egyébként átvette a vezetést, de aztán jött Hamilton és 1:29.690-nel visszaszerezte azt. Most Mercedes 1-2 az élen, Verstappen hátránya közel 6 tized a harmadik helyen.

GPHírek
15:47

Bottas átvette a vezetést

Legutóbbi mért körében jó sokat adott Hamiltonnak a finn, és egy kisebb hiba ellenére 1:29.373-at ment, amivel 3 tizeddel verte meg az ezután 1:29.509-re javító csapattársát. Közben Esteban Ocon jött fel a harmadik helyre, hátránya 781 ezred Bottashoz képest. Mögötte Vettel, Verstappen és Pérez következik a sorrendben.

GPHírek
15:49

Villant a Red Bull, már Pérez vezet

A két Red Bull is megjelent közepes gumin, Pérez pedig az első körével fél másodpercet adott Bottasnak és 1:28.855-ös körrel átvette az első helyet. Most jön Verstappen.

GPHírek
15:50

Verstappen szárnyal

A Mercedesnél lehet, hogy elkezdhetnek aggódni, Verstappen ugyanis még Péreznél is 6 tizeddel gyorsabb volt, 1:28.179-es körével pedig 1,2 másodperccel verte Bottast, 1,3 másodperccel Hamiltont. Persze nem tudjuk az üzemanyagmennyiséget és a motorbeállítást, de ez rengeteg.

GPHírek
15:54

Kihagy a Red Bull motorja, de tovább gyorsul

Verstappen az imént arra panaszkodott, hogy az utolsó kanyarból kifelé elment az erő a motorból, mire mérnöke más beállítást javasolt neki. Úgy tűnik, hogy bejött, a holland ugyanis több mint 4 tizedet gyorsult és 1:27.745-tel már 760 ezreddel vezet Pérez és 1,6 másodperccel Bottas előtt.

GPHírek
15:58

Vettel megelőzte a Mercedeseket

Friss közepes gumin a harmadik időt autózta a négyszeres világbajnok, de így is 1,2 másodperccel maradt el Verstappentől. A lágy gumit eddig csak a két Haas tette fel, Schumacher a 10., Mazepin a 12. időt érte el vele.

GPHírek
16:01

Már Leclerc a harmadik

A 17. és a 18. helyen szerénykedett eddig a két Ferrari, de a monacói ment egy gyorskört friss közepeseken és ávette Vetteltől a harmadik helyet, igaz, az ő hátránya is tetetmes, 1,1 másodperc Verstappenhez képest.

GPHírek
16:03

Sainz elmaradt a csapattárstól

A spanyolnak is megvolt egy gyorskör a friss közepese abroncsokon, de nagyjából két és fél tizeddel elmaradt Leclerc-től, és Vettel mögé, az ötödik helyre sorolt be. 

GPHírek
16:04

A Mercedes inkább a versenyre készülhet

Vagy az új fejlesztéseket értékeli ki, mindenesetre nem az egykörös tempót hajszolják, ugyanis mind Hamilton, mind Bottas 20 körnél jár már ugyanazon a közepes szetten. Ez megmagyarázza a Red Bullokkal szembeni hatalmas lemaradásukat.

GPHírek
16:06

A Red Bull már lágy gumin érkezik

Verstappen és Pérez a Mercedesekkel szemben egyértelműen az időmérőre fókuszál, és már lágy gumis időmérős körökre készül. Nézzük, mennyit tudnak gyorsulni!

GPHírek
16:10

Verstappen ismét hatalmasat ugrott előre

Hét, azaz 7 tizeddel javította meg közepes gumis legjobb körét a holland pilóta, és már 1:27.035-ös eredménnyel áll az élen. Pérez 1,1 másodperccel lemaradva a második, utána Norris 1,7-el a harmadik. A 10. helyre hátracsúszó jobbik mercedeses Bottas 2,3 másodpercre van Verstappentől.

GPHírek
16:12

A többiek a végére tartogatják a lágy gumikat

Az időmérőn ezúttal csak a lágy abroncsokat lehet majd használni, ezért érdemes már most kipróbálni őket, de ezt eddig csak a két Haas, az egyik Williams és a két Red Bull tette meg, a többi pilóta egyaránt csak közepes és/vagy kemény gumit használt eddig. 

GPHírek
16:14

Sainz megforgott az első szektorban

A hármas kanyar kigyorsításán adott túl nagy gázt a Ferrari spanyolja, de mivel alacsony tempónál történt az eset, tovább tudott menni a piruett után.

GPHírek
16:17

Norris megelőzte Pérezt

A McLaren egyelőre átmenteni látszik ausztriai jó formáját Silverstone-ra, Lando Norris az imént ugyanis 5 körös közepes gumin előzte meg Sergio Pérezt, és csak 7 tizeddel maradt el Verstappentől.

GPHírek
16:18

A Mercedes is feltette a lágy gumit

Alighanem hamarosan többet fogunk tudni a címvédő istálló egykörös tempójáról, ugyanis Bottas és Hamilton is már kint van a piros oldalfalú Pirelliken. A hétszeres világbajnok elég nagy vibrációt érez ezen a szetten.

GPHírek
16:20

Hamiltonék gyorsultak, de hátrányuk így is nagy

Hamilton és Bottas is javított a lágy abroncsokon, és feljöttek a harmadik, illetve a negyedik helyre, de előbbinek 780, utóbbinak 962 ezred a lemaradása Verstappennel szemben, ami rengeteg. Még a közepes gumin második időt autózó Norrist sem tudták legyűrni.

GPHírek
16:22

Hamilton nem érti

Mérnöke közölte vele, hogy 7 tized a lemaradása Verstappenhez képest, mire a címvédő visszakérdezett: „Hét tized? Az meg honnan jött?” 

GPHírek
16:24

Sainz és Leclerc elkapta az egyik Mercedest

A Ferrarikra is felkerült a lágy gumi, amivel a spanyol pilóta a negyedik időt autózta abszolút legjobb első szektorral, majd jött Leclerc, és eggyel hátrébb szorította a csapattársát. Hátrányuk 8 tized Verstappen mögött, de Bottast így is mindketten megelőzték.

GPHírek
16:28

Hamilton megint megpróbálta, de nem javított

4 körös lágy gumin nekidurálta magát egy újabb gyorskörnek a hétszeres világbajnok, de közel egy másodperccel volt lassabb Verstappennél, azaz saját legjobbját sem sikerült megdöntenie. Bottas viszont közben Sainzot vissza tudta előzni, és feljött ötödiknek. 

A hatodik helyezett Sainz mögött Vettel, Pérez, Ricciardo és Ocon az első tíz további sorrendje.

GPHírek
16:30

Letelt a 60 perc

Időközben lepörgött az óra és leintették a Brit Nagydíj első szabadedzését, amelyet a jelek szerint Max Verstappen zárt az élen.

GPHírek
16:32

Russellnek elrepedt a tükre

Nem elég, hogy a Williams üdvöskéje az utolsó helyen kezdte a hétvégét, a bal tükrét is elveszítette, amikor a Copse-kanyarban ráment a kijárati rázókőre. Szerencséje, hogy ez még nem verseny, különben nagyobb gondban lenne.

GPHírek
16:33

Ennyi volt egyelőre, de hamarosan jön a folytatás!

Max Verstappen zárta tehát az élen az első edzést Lando Norris, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Valtteri Bottas és Carlos Sainz előtt, miközben csapattársa csak a nyolcadik időt érte el.

Mi most ezzel búcsúzunk, de ne feledjék, hogy 18 óra 50 perctől jövünk az időmérő edzés élő közvetítésével. Az addigi viszontlátásra!

Még több bejegyzés