Társoldalunk:

Már a hétvégén megváltoztatják az F1-es szezon legtöbb vitáját kiváltó szabályt

2023.03.30. 06:57

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az Ausztrál Nagydíjon kiszélesíti a rajtkockákat, ezzel is segítve annak az elkerülését, hogy Esteban Ocon és Fernando Alonso után egy harmadik pilóta is a büntetés sorsára jusson.

Míg az utóbbi években az FIA nem foglalkozott azzal, ha valaki a rajtrácsra beállva néhány centivel oldalirányban téveszti el a saját helyét, addig idén eddig mindkét futamon büntetéssel sújtotta ezt a tettet.

Bahreinben Esteban Ocon kapott ötmásodperces büntetést – ami később a saját és az Alpine hibája miatt többször is megismétlődött –, és akkor a francia úgy is nyilatkozott, hogy „a rajthoz mindig ugyanúgy állok fel, és sosem büntettek még meg." Két héttel később Szaúd-Arábiában a második helyről rajtoló Fernando Alonso követte el ugyanezt a hibát, akkor a spanyoltól az 5 másodperc szabálytalannak ítélt letöltése miatt előbb el is vették a dobogóját, ám később visszaadták azt.

A vasárnapi Ausztrál Nagydíjon azonban jóval kisebb esélye lesz, hogy valamelyik pilóta a büntetés sorsára jut, ugyanis az FIA mindegyik rajtkockát 20 centiméterrel kiszélesítette a melbourne-i aszfaltcsíkon. Ezen felül középre egy extra csíkot is felfestenek, ami a pilótáknak segíteni fog a még precízebb tájékozódás érdekében.

Várhatóan ez a megoldást a szezon további versenyhelyszínein is alkalmazzák majd.