Társoldalunk:

Exfőnöke zárásként nagyot belerúgott az új csapatát lenyűgözőnek találó botrányhősbe

2022.11.23. 10:18

Otmar Szafnauer meg van győződve arról, hogy Pierre Gasly jobb teljesítményre lesz majd képes az Alpine-nal 2023-ban, mint amilyenre Oscar Piastri lett volna. A McLarenhez távozó ausztrál pilóta elégedetten értékelt a keddi, abu-dzabi gumiteszt után.

Nem sikeredett szépre a búcsúja Oscar Piastrinak az Alpine-tól. Júl mutatja ezt az is, hogy korábbi csapatfőnöke, Otmar Szafnauer a hétfőtől már a McLaren pilótájaként szereplő ausztrált érintő csípős megjegyzést tett az Abu-Dzabiban megrendezett teszt után. Az amerikai szakember ugyanis a Fernando Alonso helyére érkezett Pierre Gasly teljesítményét úgy dicsérte, hogy közben Piastrinak is beszólt.

Piastri élvezte Abu-Dzabiban a McLaren vezetésétForrás: Twitter

 Boldog vagyok, mert a pilótapárosunk jobb, mint akkor lett volna, ha megnyerjük a Piastri-ügyetnyilatkozta Szafnauer, aki azt is kiemelte, hogy Gasly személyében már egy jóval tapasztaltabb versenyzőjük van, aki azonban még mindig fiatal. Ezután az amerikai megköszönte Alonso eddigi munkáját a csapatnál. – Remek versenyzőpárosunk volt idén is. Fernando lenyűgöző munkát végzett, és még mindig gyors. Nem tudom, mikor dönt majd úgy, hogy ideje abbahagyni."

Az abu-dzabi teszten 123 kört teljesítő és 14. helyen záró Piastri azonban a jelek szerint a keddi nap után sem bánja, hogy a McLarenhez szerződött – legalábbis a nyilatkozata alapján.

„Nagyon más volt, mint a tavalyi teszt, de egyben nagyon jó érzés is volt – mondta Piastri, aki a köridők helyett a beilleszkedéssel volt elfoglalva. – Fantasztikus volt az első napom a McLarennel, mindenkit megismertem a csapatban, és megpróbáltam fejlődni és felgyorsulni a következő évre. Elég különleges volt, de a legfontosabb az, hogy megtaláljam az összhangot a mérnökeimmel."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK