Társoldalunk:

Az Alpine-tól távozó Alonso csapattársa elmondta, kit igazolna a spanyol helyére

2022.08.27. 08:15

Nem elképzelhetetlen, hogy megvalósul Esteban Ocon vágya, és barátja, Mick Schumacher lesz jövőre a csapattársa az Alpine-nál 2023-tól.

A nyári szünet pilótakeringőjét Fernando Alonso indította be, amikor kiderült, hogy 2023-tól az Aston Martin versenyzője lesz a visszavonuló Sebastian Vettel helyén. A kétszeres világbajnok jelenlegi ülése a 2023-as rajtrácson azóta is kérdéses, hiszen a posztjára a legnagyobb eséllyel pályázó tesztpilóta, Oscar Piastri kijelentette, hogy nem lesz a csapat tagja jövőre. Az idei mezőnyből egyelőre öt pilóta sorsa kérdéses: a McLarentől elküldött

Daniel Ricciardo mellett Mick Schumacher, Cunoda Juki, Csou Kuan-jü és Nicholas Latifi helye sem biztos a 2023-as mezőnyben. A korábban az Alpine elődjénél (a Renault-nál) versenyző Ricciardót a közelmúltban kapcsolatba hozták a Haasszal, ahol Kevin Magnussen csapattársa lehetne, így viszont Schumacher ülése kerülhet veszélybe.

Esteban Ocon azt szeretné, ha Mick Schumacher lenne Fernando Alonso utódja az Alpine-nálForrás: AFP/Jure Makovec

Esteban Ocont, akinek a 2023-as (és a 2024-es) pozíciója már biztos az Alpine-nál, arról kérdezték, milyen szerepe van a pilótakeresésben és kit választana csapattársnak a következő szezonban.

„Nem igazán beszélek erről a csapaton belül és nem is veszek részt a döntésben. Teljesen megbízom Laurent-ban [Rossi, a vezérigazgató] és Otmarban [Szafnauer, a csapatfőnök], akik ezzel lesznek elfoglalva. Biztos vagyok benne, hogy már több száz hívást kaptak ezért az ülésért – nyilatkozta Ocon. – Ha rajtam múlna, egyértelműen jó barátom, Mick [Schumacher] lenne az, akit [csapattársnak] választanék.De ez nem befolyásolja a főnökök választását, én pedig hagyom, hogy ők döntsenek."

Schumachert is megkérdezték a jövőjével kapcsolatban, és hogy mit gondolna arról, ha ő is ugyanannál a csapatnál versenyezne, ahol korábban édesapja, Michael. A hétszeres világbajnok ugyanis az 1990-es években a Renault elődjének tekinthető Benettonnál szerepelt, amellyel két világbajnoki címet is szerzett. A 23 esztendős német versenyző azonban egyértelművé tette, hogy boldog ott, ahol jelenleg van, és csak a következő versenyekre koncentrál."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK