Társoldalunk:

Verstappen apja: A Mercedes csal és szabálytalan autóval versenyez

2021.11.22. 12:43

Jos Verstappent, a Lewis Hamiltonnal a világbajnoki címért csatázó Max Verstappen apját nem hagyja nyugodni, amit korábban a hétszeres világbajnok fedélzeti kamerás felvételén látott. A korábban szintén az F1-ben versenyző expilótának erős a gyanúja, hogy a Mercedes szabálytalan eszközökkel küzd a fia ellen.

Katarban tovább folytatódott, és ha lehet, egy újabb fokozattal feljebb kapcsolt a Red Bull és a Mercedes között a pályán kívül zajló háború. A címvédő istálló sikertelenül próbálta újravizsgáltatni Max Verstappen brazíliai védekező manőverét, majd az energiaitalosok elérték, hogy az FIA új teszttel ellenőrizze a Mercedes általuk szabálytalannak vélt hátsó szárnyát. Minderre aztán jött még a holland pilóta 5 rajthelyes büntetése (ennek nem volt köze a Mercedeshez) és Christian Horner beidézése.

Eközben viszont egy másik, ezeknél az ügyeknél kisebb figyelmet kapó frontvonal is elkezdett kialakulni leginkább Jos Verstappen révén, aki továbbra sem hajlandó túllépni Lewis Hamilton Brazíliában látott furcsa kormánymozgásán, és állítja, hogy valami szabálytalan a Mercedesen.

Max és Jos Verstappen a Katari NagydíjonForrás: Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

A címvédő istálló tavaly egy szezon erejéig használhatta forradalmi megoldását, a kerékösszetartáson menet közben változtató DAS-t, amit az FIA 2021-től már előre betiltott, hogy a többi csapat ne kezdjen el hatalmas pénzeket költeni a lemásolására. A tiltással Hamilton és Bottas kormányának előre-hátra mozgása is a múlté lett (így aktiválták menet közben a DAS-t), ám Interlagosban az egyik edzésen Hamilton kormánya az egyes kanyar előtt furcsa módon hátrafelé mozdult.

Mindez rögtön beindította a találgatásokat, egyesek szerint pedig a Mercedes már nem a kerékösszetartást, hanem autója hasmagasságát állítja menet közben, így csökkentve a légellenállást az egyenesekben.

Hamiltonnak fel is vetették ezt Katarban, ő azonban azzal zárta rövidre a kérdést, hogy a kormányoszlop holtjátékáról volt szó, amit aztán megszüntettek, mert zavarta őt vezetést közben. „A kormányoszlop nem mozog előre vagy hátra, csak jobbra és balra. Tavaly mozgott, az idén nem. [Brazíliában] szombaton volt egy kis játéka, de valószínűleg egy milliméternél is kevesebb. Ez nem tetszett, utána pedig már nem mozgott. Úgyhogy nem igazán értem, hogy mit néznek" – felelte Hamilton az újságíróknak.

Verstappen apja szerint a Mercedes autója nem szabályosForrás: AFP/Andrej Isakovic

Jos Verstappent, Max Verstappen korábban szintén az F1-ben versenyző apját azonban nem győzte meg a Mercedes, és állítja, hogy riválisuk illegális megoldással trükközik. Ez nem használatból eredő kopás, miként a Mercedes állítja. Nem hiszem el nekik ezt. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit csinálnak. Soha életemben nem tapasztaltam még ilyen óriási sebességkülönbséget egyik futamról a másikra. Úgy gondolom, hogy az FIA-nak meg kellene vizsgálnia ezt, miként azt a hátsó szárnnyal tették. A kormány azért van, hogy jobbra és balra forgassák. Miért kellene előre és hátra mozognia?” – tette fel a költői kérdést a holland De Telegraafnak nyilatkozó idősebb Verstappen.

Jos Verstappen elismerte, valós a félelme, hogy a Mercedes úgy fogja legyőzni őket, hogy „olyasmit csinálnak, ami nem megengedett", mert „látni a felvételből, hogy valami nem stimmel." „Brazíliában a trénere Hamilton kezébe nyomott valamit, aki visszasétált az autójához majd beugrott a pilótafülkébe. Ez az egész egyszerűen furcsa. Maxnak esélye sem volt. Nagyon erős a gyanúm, hogy valami olyasmit csinálnak, ami nem megengedett. Nincs bajom azzal, ha veszítünk, de igazságos módon kell történnie. Természetesen tartok a Mercedestől. Max is így látja ezt, de azt mondja, »az egyetlen, amit tehetek, hogy olyan keményen nyomom neki, ahogy csak tudom.«" – összegzett Jos Verstappen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK