A lezárás sem tudta távol tartani az F1 szenvedélyes szurkolóit Imolától - képek
Lelkes gyerekek, molinóval üzenő rajongók és ottfelejtett pezsgő is volt a pálya mellett.
Lelkes gyerekek, molinóval üzenő rajongók és ottfelejtett pezsgő is volt a pálya mellett.
A finn pilóta az imolai futamon megőrizte a hidegvérét, de előtte emberi arcát mutatta.
A finn pilóta minimális sérülést szenvedett, autójában talán nem lesz szükség motorcserére.
Hiába nem ismerték a körülményeket, nem véletlenül választották az intermediate gumikat a rajt előtt.
Lando Norris szerint megelőzhette volna az első helyért a hollandot, de azzal csak rosszul járt volna.
Nem áll le a munka, Sainz és Schumacher is tesztelt Fioranóban az imolai hétvége után.
A Mercedes főmérnöke szerint elsőre nem kapcsolt a brit pilóta váltója, utána kockáztatott.
Nem tudta túltenni magát az autótörésen, ebben még fejlődnie kell.
A kétszeres világbajnok Imolában jócskán elmaradt a tőle megszokott szinttől.
Imolában úgy érezték, hogy megnehezítheti Hamilton dolgát, végül azonban majdnem kört kapott tőle.