Alonso felidézte, hogyan győzte le legendás csatában Schumachert
Az imolai versenyhelyszín apropóján a 2005-ös versenyről kérdezték.
Az imolai versenyhelyszín apropóján a 2005-ös versenyről kérdezték.
Két éve beugró helyszínként csatlakozott Imola a versenynaptárhoz, korábban azonban közel három évtizeden át láthattunk ikonikussá váló pillanatokat a futamokon.
Jön a Ferrari és a Red Bull párharcának újabb összecsapása, amelybe az eső is beleszólhat.
A Ferrari szerint nekik azért marad pénzük a 2022-es gumitesztre, mert nem törtek autót.
Portugáliai kiesése ellenére lehetett volna valami jó a mai napjában, de nem lett.
Jos Verstappen reméli, hogy fia a versenyképes Red Bull-lal a világbajnoki címért küzdhet.
Ma már megérti, hogy a Mercedes támogatottjaként nem jó nekimenni a csapat versenyzőjének.
Pérez a Portugál Nagydíjon szállítaná az előző alkalommal elszalasztott kettős győzelmet.
Elképzelhető, hogy a glória ezúttal is súlyos sérülést akadályozott meg.
Norris, Russell és a közönség felé is volt gesztusa az imolai események kapcsán.