Bottas csak a győzelemre gondol, Hamilton nehéz felzárkózást vár
Verstappen kikapott a két Mercedestől, de volt magyarázata az időmérős lemaradást látva.
Verstappen kikapott a két Mercedestől, de volt magyarázata az időmérős lemaradást látva.
Gerhard Berger szerint a holland pilóta olyan trükköt vetett be, mint egykoron Ayrton Senna.
Eddig nem látott trükkhöz nyúlnak Hamilton segítésének érdekében.
Korábban majdnem visszavonult miatta, de állítása szerint azóta változtak a dolgok.
Új csapatfőnöke elárulta, mivel csábította az istállóhoz a címvédőtől eltanácsolt pilótát.
A finn pilóta szerint kihozta a maximumot a monzai hétvégéből, a csapat mérnöke szintén dicsérte.
Norris az elszalasztott győzelem ellenére örül csapattársa sikerének.
A finn pilótához hasonlóan a bokszból induló Gasly autójában is motort cseréltek.
A holland pilóta nem számított ennyire jó teljesítményre, Ricciardo támadásra készül.
Wolff szerint túl nagy rizikó lenne, ha a a szezon végéig nem lépnék át a megengedett limitet.
A finn pilóta motorcsere miatt a rajtrács végéről kezdi meg a vasárnapi Olasz Nagydíjat.
A finn pilótát meggyőzte, amit az Alfa Romeo jövőbeli terveiből látott.
Úgy érzi, legalább megpróbálta legyőzni Hamiltont, és büszke rá, hogy mindig volt esélye.
Minden idők legsikeresebb F1-es csapata 2010 óta mindössze harmadszor cserél pilótát.
Hamilton és Wolff méltatta a finn pilótát, aki az év végén távozik a címvédő istállótól.
A finn pilóta egy másik finn helyét veszi át, és még több éven át az F1-ben marad.
A finn versenyző a vb-cím szempontjából értékes pontot vehetett volna el a csapattársától.
Rossz időzítéssel, rossz helyre juttatták a címvédőt a második kerékcserénél.
Verstappent viszont túl gyorsnak érezte a Holland Nagydíjon.
Wolff elmondta, Hamilton és Bottas eltérő stratégiájával helyeznék nyomás alá a holland pilótát.