A Haas Ausztriában nem kap továbbfejlesztett Ferrari-motort
Günther Steiner kijelentette, az ausztráliai specifikációval készülnek a szezonnyitóra.
Günther Steiner kijelentette, az ausztráliai specifikációval készülnek a szezonnyitóra.
2026-tól új motorgyártókat csábítanának a sportágba, ehhez pedig már most lépni kell.
Az autó több fontos elemét is továbbfejleszthetik, a leállás ellenére is.
Cyril Abiteboul elkerülné, hogy a francia gyártó is bajba kerüljön.
A csapatfőnök szerint a koronavírus hatásai miatt csúszhat a felzárkózásuk az élmezőnyhöz.
A maranellóiak háza tájáról jelentős előrelépésről számoltak be.
Jean Todt személy szerint minden részletet közölt volna. Ezek alapján a Ferrari diktál a szabályozó szervezetnek.
A McLaren kémbotrányát hozta példaként arra, hogy mit kellene tenni az ügyben.
Jövőre nem lenne muszáj új autót építeni, a wokingiak azonban megválnak a Renault-tól.
A Mercedes pilótája és Max Verstappen is leszögezte, hogy sportszerű küzdelmet akarnak.
Az FIA elnöke előtt három lehetőség állt, végül a megegyezés mellett döntött.
A Scuderia riválisai háborognak, de a Motorsport Világtanács kiállt az FIA elnöke mellett.
A szövetség beérte azzal, hogy az olaszok abbahagyják, amit eddig csináltak.
Négy tesztnap alatt már a harmadik motort kellett beszerelniük az autóba.
Az Ezüstnyíl gyors, tartós és innovatív, de egyelőre nem makulátlan.
Ross Brawn és Chase Carey is ellenzi, hogy az utcán kizárólag elektromos autók legyenek.
A gyártók elégedettek a szövetséggel, ami a Ferrari vélt trükközésének próbál gátat vetni.
Négy motorgyártóból már három bejelentette, hogy életre keltették az idei erőforrásaikat.
Merőben eltérő a németek utolsó két F1-es világbajnokának álláspontja a jövőről.
Rémi Taffin úgy véli, csekély a különbség az erőforrások teljesítménye között.