Nagy lépést tett Verstappen, hogy visszavágjon a silverstone-i sérelemért
A holland pilóta közel fél másodpercet adott a mezőnynek az időmérő főpróbáján.
A holland pilóta közel fél másodpercet adott a mezőnynek az időmérő főpróbáján.
A tiltakozásra készülőket felszólították, hogy senkinek ne kockáztassák az életét.
Leclerc és Sainz erős tempóval kezdett a Brit Nagydíjon, a Red Bull közel sem tűnik verhetetlennek.
A spanyol pilóta rámutatott, hogy akár még az esős első szabadedzésnek is lehet jelentősége.
A brit pilóta még mindig elégedetlen, de hazai versenye előtt eltávolította az orrpiercingjét.
A címvédő viszont nem aggódik a lassú silverstone-i kezdés miatt.
Tekintse meg képválogatásunkat a silverstone-i hétvége első edzésnapjáról!
A Ferrari végzett az élen, a Red Bullt viszont a Mercedes és a McLaren is megelőzte.
Pedálkamerát szereltek az egyik McLarenbe, Norris lábmunkáját figyelhettük Silverstone-ban.
A vizes pálya miatt lényegében semmilyen értékelhető információt sem gyűjtöttek az első edzésen.
Minden itt kezdődött, és máig elképzelhetetlen nélküle az F1 - a szárnyalásokat és bukásokat is nagy számban hozó angliai futamok legnagyobb drámái.
Az ausztrál pilóta egy óriási gumilabdával kis híján kiütötte Norrist a silverstone-i pályán.
De a Red Bullnál a Mercedestől is erős teljesítményre számítanak. Brit Nagydíj előzetes.
Kiderült, mit üzent egyik barátjának Verstappen, miután Hamilton tavaly nekiment Silverstone-ban.
A futam előtt a himnuszt előadó Sam Ryder legszívesebben Hamiltonnal menne el koncertre.
A Hamilton által is szidott hepehupás aszfalt a munkálatok ellenére életveszélyes állapotú maradt.
Az orosz és fehérorosz licenc-szel rendelkezők nem vehetnek részt a szigetország futamain, de van egy kiskapu.
Utasszállító gépekkel lehet majd bemutatózni, de kizárólag bio üzemanyaggal.
Apjának nagyon nehéz volt kezelni azt, ahogyan a Mercedes ünnepelte az angliai győzelmet.
Tiszta versenyzéssel akarja a hírnevét építeni, nem magyarázkodna balesetek miatt.