Vágólapra másolva!
Gellei Imre szövetségi kapitány kölcsönkérte az U21-es válogatott-ból Bajzát Pétert, a Debrecen csatárát, s ő lesz a tizennyolcadik ember, akit nevez a San Marino elleni Eb-selejtezőre. Az A csapat a sérülések és az eltiltások miatt mindössze tizenhét játékossal utazott San Marinóba.

Szerdán délelőtt könnyed átmozgató edzést vezényelt játékosainak Gellei Imre, a 20 órakor kezdődő San Marino elleni selejtezőre készülő magyar válogatott szövetségi kapitánya. A tréning kocogásból, valamint gimnasztikázásból állt, és mintegy harminc percig tartott.

A szakvezető felhívta a futballisták figyelmét arra, hogy a soron következő riválist - annak ellenére, hogy pont nélkül jelenleg az utolsó helyen áll a csoportban - nem szabad lebecsülni. Intő jelnek tekinthető, hogy az olimpiai (U21) együttes kedden este mindössze a 89. percben lőtt góllal szerezte meg a 2-1-es győzelmet a hazaiak rendkívül lelkesen játszó korosztályos csapata ellen.

Gellei Imre a déli taktikai értekezleten követően kijelölte kezdőcsapatát. A szakvezető végül úgy döntött, hogy a középhátvéd posztján - csakúgy, mint az eddigi kvalifikációs mérkőzéseken - Dragóner Attila jut szóhoz, így a vendégek a Végh - Bódog, Dragóner, Szekeres - Böőr, Lisztes, Lipcsei, Dárdai, Lőw - Szabics, Kenesei összeállításban lépnek pályára. A kispadon ott lesz a Debrecenben focizó Bajzát Péter is, őt az U21-es csapatból kérte ki a szövetségi kapitány.

Az összecsapást követően a magyar küldöttség azonnal hazaindul, a különgép várhatóan csütörtök hajnali fél 2-kor érkezik a Ferihegyi repülőtérre. A találkozót élőben közvetíti a Magyar Televízió 1-es csatornája, valamint a Petőfi Rádió.