Az, hogy a Daimler hozzányúl a csapat felállásához, már nyilvánvaló volt Niki Lauda tanácsadóként való bevonása és Hamilton leigazolása láttán. Ross Brawn a 2013-as év végéig még csapatfőnök maradt, de a Mercedes-Benz márkát már nem ő, hanem januártól a frissen kinevezett, ráadásul Lauda 10%-a mellett 30%-os résztulajdonossá előlépő Wolff képviselte.
„Amikor megkerestek, a [Daimler képviselői] azt mondták, szerintük szükséges a sikerhez, hogy 40%-os résztulajdonos legyek. Én azt feleltem, hogy nekem ez csak így működik. Szinte az egész életemet kockázati tőkebefektetésekkel töltöttem és engem leginkább az hajt, hogy csapatot és vállalatot építsek, így növeljem a részvényesi értéket” – nyilatkozta a New York Times-nak.
Wolff érkezésével rögtön alapvető menedzsment filozófiák ütköztek, hiszen Brawn ragaszkodott ahhoz, hogy egyszemélyben ő hozza meg az istállót érintő döntéseket.
„Toto beszáll az üzletnek egy olyan területére, amivel én nem akarok foglalkozni – mondta akkor. – Nem akarok részt venni a kereskedelmi tevékenységben és a Daimler felé történő, napi szintű tájékoztatásban. Sok dolog van, ami Toto munkája révén kiegészíti az enyémet, de kell lennie egy irányítónak. Mindenki tudja, hogy egy versenyistálló csak úgy működhet, ha valaki vezeti, és ez én vagyok. Én vagyok a csapatfőnök, én intézem a sportszakmai, technikai és versenyzői ügyeket.”
Ez szöges ellentétben áll Wolff felfogásával, ő a 2014-ben megkezdett sikerszéria során kijelentette, egy 1000 főnél is nagyobb személyzetet foglalkoztató F1-es istállót nem lehet egyedül működtetni. „Nem rendelkezhet mindenki egyszerre a mérnöki, versenyzői, sportszakmai, politikai és a szponzoráció értékesítéséhez vagy a jogtulajdonossal való egyeztetéshez szükséges készségekkel.”
Az ember manapság nem lehet sikeres a megfelelő szaktudású és személyiségű emberekből álló csapat nélkül. Borzalmas hiba, ha valaki azt hiszi, egyedül is megváltoztathatja a világot.”
Wolff még 2013-ban kiszemelte Brawn utódját is, korábbi harcostársára, Paddy Lowe-ra bízta a technikai menedzsment feladatát, majd nem szép körülmények között, de eltávolították Brawnt az istállótól. Ő addigra már megerősítette a személyzetet, kibővíttette a szélcsatornát és csőben volt a Mercedes csodafegyvere, a 2014-es szezontól bevetett és máig uralkodó V6-os hibrid turbómotor.
Ezekkel felvértezve utólag csak formaság, hogy a Mercedes simán megnyerte a 2014-es világbajnokságot. Úgy tűnhetett, hogy Wolff és Lowe dolga mindössze annyi, hogy ne jusson vakvágányra a vonat, amit Brawn végre pályára állított, de az egymással acsarkodó Hamilton és Nico Rosberg személyében nem várt feladat is hárult rá.
Ayrton Senna és Alain Prost elmérgesedett házi háborúja óta nem volt példa arra, hogy két csapattárs éveken keresztül egymás torkának esve küzdhetett a világbajnoki címekért
és Wolff feladata volt a kényes egyensúly, valamint a Mercedes pozitív megítélésének fenntartása az évek során. Ügyelnie kellett, hogy a csapaton belül ne legyen részrehajlás, a technika se kedvezzen egyik félnek sem, a Mercedes lehengerlő formája idején se fulladjon teljes unalomba a sport csapatutasítások miatt és egyben tartsa a személyzetet, ami az idők során szükségszerűen formálódik.
Bár a közönség rendszeresen összeesküvés-elméleteket gyártott, nyilvánosan egyik pilóta sem mondta ki, hogy elégedetlen volt a csapat menedzsmentjével. Rosberget biztosították arról, hogy nem nyomják el a világbajnokként érkező Hamilton miatt, a brit pilótával pedig Wolff a saját konyhájában tisztázta a 2016-os nézeteltérésüket és 2018-ban szerződéshosszabbításra készülnek.
Wolff irányítása alatt a csapat menedzsmentje összetartóan egyben marad, de kulcsemberek távozását is tudja kezelni.
Az ellenfelek olykor bírálják, mert nagyon kemény felmondási feltételekkel köt szerződéseket a csapat szakembereivel, ezért a kulcsfigurák szinte kirobbanthatatlanok a csapattól, de Jock Clear és Paddy Lowe távozása után sem gyengültek meg. Remek érzékkel ad új lehetőséget a más csapatoknál ellehetetlenített mérnököknek, így vált a sikerszéria kulcsává a még Brawn által, a Ferraritól leigazolt Aldo Costa vagy az olaszoktól szintén menesztett James Allison (szintén egy trauma után) és a leváltott motorfőnök, Lorenzo Sassi is hozzájuk tart.
„Toto munkájában az a leginkább meggyőző, hogy a Mercedesnél ő egy szuper munkacsoportot épített maga köré szakemberekből – nyilatkozta David Coulthard a UBS-nek. – Ebben ő kiemelt szerepet tölt be, de nagyon jól megérteti magát a csapattal, a személyzettel, a technikai szakértőkkel és az összes szerelővel. Azt is érti, hogyan kell kezelni a médiát és a rajongókat, szerintem
remekül képviseli, hogy milyen egy modern menedzser a Forma-1-ben.”
Elég szerény és észszerű ahhoz, hogy felismerje, a [siker] nem csak az ő személyes készségein múlik, szüksége van nagyszerű technikai személyzetre és hátországra is, valamint remek pilótákra. Viszont, ő a kapocs a Daimler igazgatótanácsa, [ami] végtére is a csapat [többségi] tulajdonosa és a vízió között, ami szükséges a modern sportban, hogy a legtöbbet hozzuk ki az emberekből.”
Ő maga is elismerte, hogy szüksége van a környezete támogatására a sikerekhez, de meg is becsüli az embereket: „Nagyon büszke vagyok arra, hogy szerepet kaptam a csapatban és a részese lehetek. Amikor visszatérek a gyárba, meg kell csípnem magam, mert megtiszteltetésnek érzem, hogy ilyen magasan képzett, intelligens és kedves emberekkel dolgozhatok úgy is, hogy én kibuktam a főiskoláról.”
Wolff annyira kész felhatalmazni a munkatársait, hogy a többi csapatfőnökkel ellentétben nem ül ki a státusszimbólumként is kezelt boxfalra és a rádióján nincs olyan gomb, amivel bele tudna szólni a kommunikációba a verseny során, mert elismerte, hogy nem mindig tudna uralkodni magán. Ezt már a mémmé vált asztalcsapkodással is igazolta.
Ez azonban a külvilág számára inkább vicces adalék és Wolff azt is rendszeresen bizonyítja, hogy remekül kezeli a sajtót. Szívesen rájátszott arra, hogy a honfitársa, Arnold Schwarzenegger által megformált Terminátorhoz hasonlítsák az akcentusa, vonásai és a származása miatt, valamint kiállta az F1 talán legkeményebb próbáját és Brawnnal ellentétben Bernie Ecclestone sem talált rajta fogást.
Az F1 korábbi ügyvezetője 2015-ben élesen bírálta Wolffot, mert az osztrák üzletember kemény kézzel ellenállt a motorszabályok változtatására vonatkozó kísérleteknek,
hiszen a saját befektetését is kockáztatja azzal, ha a Mercedes elveszti az előnyét, még tovább növekedni kezdenek a költségeik és az esetleges vereségek miatt csökkenne a jogdíjbevételük. Ecclestone azt vágta a „Totonator” fejéhez, hogy az F1 tönkretételéért is felelnie kell majd a sírkövén, Wolff azonban már csak mosolyog Ecclestone üzenetein, amiket ő verbális „kézigránátoknak” tart.
Szintén a tulajdonosi érték védelmére vezethető vissza Wolff ellenállása a motorszállítás terén, itt azonban olykor a többségi tulajdonossal, a Daimler AG igazgatótanácsával kell egyezkednie. Honfitársai, a Red Bull képviselői hiába próbálták megszerezni tőle a mezőny legjobb motorját, még a Daimler egyébként lelkes képviselőit is sikerült lebeszélnie a rövidtávon ígéretes együttműködésről.
Miközben Wolff sikeresen egyben tartja a Mercedes-csapatot, az irányítása alatt 2014 óta 63 futamot nyertek meg és mindössze 16-ot nem,
így, ha a 2020 végén lejáró szerződése kitöltéséig már egyszer sem állhatnak fel a dobogó tetejére, Wolff mérlege akkor is pozitív marad. Ez azonban nem valószínű, hiszen 2018-ban még mindig ők állnak az élen, így jó esély van arra, hogy a sporttörténelembe Wolff úgy vonul majd be, mint a korszak legsikeresebb csapatfőnöke, aki Lewis Hamiltonnal akár a versenyzői rekordok könyvét is átírathatja.
„Nagyon kevés idő van arra, hogy megéljük és büszke legyünk a saját eredményeinkre, mert ilyenkor az ember időt veszít. Nincs olyan pillanat, amikor a siker megélése végképp kiteljesedhet. Sajnos” – mondta a 2014-es világbajnokság megnyerése után.
Én sohasem vállalok kockázatot. Próbálom kiszámítani a legrosszabb eshetőséget, és ha azt is tudom kezelni, akkor beszállok a projektbe
– nyilatkozta 2016-ban. – Semmitől sem szabad elkényelmesedni, mert abban a pillanatban, hogy az ember valamit könnyűnek gondol, kudarcot fog vallani. Nekem a pohár mindig félig üres. Ez nem könnyíti meg az életemet, de nagyon fontosnak tartom, hogy magamat reálisan lássam.”
