Társoldalunk:

A két Mercedes kezdett az élen a legkedvesebb pályájukon

2021.09.24., 10:18
rendezés

Az Orosz Nagydíj korábbi győztese, Valtteri Bottas kezdett az élen a 2021-es versenyhétvége első szabadedzésén, Szocsiban, Lewis Hamilton és Max Verstappen csak ezredekre volt egymástól.

Az eső fenyegetése ellenére száraz pályán tartották meg az Orosz Nagydíj első szabadedzését, ahol szél nehezítette a versenyzők dolgát, de így a szombatra várt heves esőzés előtt szárazon is tapasztalatokat szerezhettek. Ez a Ferrari számára különösen előnyös, mivel Charles Leclerc autójába új fejlesztésű erőforrást szereltek, amit így összemérhettek a Carlos Sainz autójában működő régi verzióval. 

A Mercedesek esélyeshez méltón az élen kezdtekForrás: AFP/Alexander Nemenov

A versenyzők ezúttal is igyekeztek kihasználni a rendelkezésre álló időt, rögtön felsorakoztak a bokszutca kijáratánál, Lewis Hamiltont a tavalyi büntetése után idén kifejezetten figyelmeztették, hogy honnan kell elvégeznie a rajtgyakorlatot. Az első 7 perc alatt csak a világbajnoki pontverseny éllovasa, Max Verstappen nem futott mért kört.

Leclerc jól kezdett, az első 10 perc végén ő vezetett 1:36.708-cal Valtteri Bottas és Sainz előtt, a különbség bő 0,4 másodperc volt, de a monacói pilóta rögtön lágy gumikat használt, míg a Mercedesek keménnyel, kezdtek, a többiek is elsősorban keményeket, olykor közepeseket kaptak az első etapokra.

A Ferrari tempóját az is kontextusba helyezte, hogy Hamilton 0,171 másodpercre meg tudta közelíteni őt, majd nem sokkal később 1:36.412-vel Bottas át is vette a vezetést. Leclerc közben azt jelentette a rádión, hogy „valami furcsa” történik az autójában, ezért visszarendelték őt a bokszba. Az ő példáját követte Max Verstappen is, legalábbis a gumiválasztás terén, lágyakkal látott munkához.

A holland pilóta 0,955 másodperces hátránnyal kezdett, ez magasabb üzemanyagszintet feltételezett, de a rádión azt is jelezte, hogy „borzalmasan” működik a visszatáplálás az erőforrásában. Az elmélet rögtön megdőlt, mert Verstappen a következő körben 1:36.055-re gyorsult, ezzel az élre állt, Bottast hátrébb szorítva.

Verstappen a 3. leggyorsabb voltForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

Az edzés az Orosz Nagydíjaktól megszokott módon teljesen eseménytelenül zajlott, az első komolyabb vezetői hibát Pierre Gasly követte el a 2-es kanyar átvágásával, de a pilóták megbízhatóan rótták a köröket, így a hatszor forduló Nicholas Latifitől eltekintve félidőre már mindenki teljesített 8-11 kört, köztük Leclerc is, aki kisebb javítás után visszatért a pályára.

Félidőnél a két Mercedes gyorsult, 1:34.427-tel Bottas került az élre, Hamilton hátránya 0,211 másodperc volt, Verstappen is javított 1:34.654-re, ami a 3. helyre volt elég. Leclerc tartotta a 4. helyet Sebastian Vettel, Pierre Gasly, Sainz, az egyszer kicsúszó Lando Norris, Sergio Pérez és Fernando Alonso előtt.

Az idén megszokottak szerint Daniel Ricciardo ismét hátrányban kezdett Norrishoz képest, a koronavírus fertőzés után visszatérő Kimi Räikkönen is lassabb volt Antonio Giovinazzinál, a hazai pályán versenyző Nyikita Mazepin pedig Mick Schumachert verte, aki még Latifitől is bő 0,8 másodpercre le volt maradva.

Az edzés legváratlanabb pillanata a leintés után történt, Norris a bokszbejáratnál, nagyon alacsony tempóval keresztbe fordult és koccant a betonfallal, egy első szárnya bánta, de ettől eltekintve gond nélkül vissza tudott térni a szerelőihez.

Percről percre tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatja!

GPHírek
10:04

Szocsiban folytatódik a küzdelem

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat az Orosz Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében! Az idei 15. versenyhétvégével folytatódik a 2021-es szezon, méghozzá egy olyan pályán, amelyen még soha senki sem tudta legyőzni a Mercedest. Hogy ez miért nem jelenti automatikusan azt, hogy a címvédő istálló elsétál az első két hellyel, alábbi előzetesünkből tudhatnak meg többet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
10:06

A szombati napot moshatja el az eső

Jelen állás szerint a harmadik szabadedzés és az időmérő lehet a legnehezebb a csapatoknak és a szervezőknek, holnap ugyanis szinte biztosan esni fog Szocsiban, és a jelek szerint nem is kicsit. A kérdés az lesz, hogy ettől függetlenül zavartalanul folyhat-e majd a körözés a pályán, vagy esetleg vasárnapra kell halasztani a kvalifikációt. Aznapra egyébként már kicsi az eső valószínűsége.

GPHírek
10:08

Hamilton és Verstappen már egymásnak esett

Noha az autók még csak most fognak először pályára gurulni a hétvégén, a két vb-aspiráns már megkezdte a maga háborúját, vagy jobban mondva a pszichológia hadviselést. A hétszeres világbajnok szerint riválisán nagy a nyomás, Verstappen azonban csak nevetni tudott ezen a felvetésen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
10:26

Az idén is van kinek szurkolnia az oroszoknak

Danyiil Kvjat ugyan tavaly év végén kiszorult az F1-ből, de Nyikita Mazepin viszont érkezett, így Szocsiban nem maradnak hazai pilóta nélkül. A Haas versenyzője ráadásul különleges sisakfestéssel készült, amellyel a tokiói olimpián érmet szerző orosz sportolók előtt tiszteleg. A gesztus minden bizonnyal annak is szól, hogy a 2014-es téli olimpia központjában terül el a pálya.

GPHírek
10:28

Debütál a Ferrari új motorja

Illetve új hibrid rendszere, hogy egész pontosak legyünk. Az újítással a maranellóiak már 2022-re készülnek, és először Charles Leclerc autójában tesztelik azt, aminek köszönhetően a monacói pilóta már biztosan a mezőny végéről lesz kénytelen rajtolni vasárnap.

GPHírek
10:30

Elkezdődött az edzés, sokan kijöttek

Nem vesztegetik az időt a csapatok és ahogy zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, már özönlenek is ki a pilóták. A legtöbben a kemény vagy a közepes gumit használják, egyedül Leclerc van lágyakon.

GPHírek
10:33

Hamiltonnak már most szóltak, hogy honnan rajtolhat

Tavaly emlékezetes módon megbüntették a hétszeres világbajnokot, amiért a futam előtt rossz helyről végezte a próbarajtot. Az idei évre Michael Masi egyértelművé tette, hogy közvetlenül a bokszutca végi lámpa után lehet csak ilyesmit gyakorolni, Peter Bonnington pedig már figyelmeztette is Hamiltont erre, aki annak rendje és módja szerint elvégezte hétvégéje első rajtgyakorlatát.

GPHírek
10:36

Hamilton vezet, Verstappen még sehol

A kemény gumikon 1:38.373-mal az élre állt a címvédő, akit Pérez, Leclerc, Sainz, Gasly, Vettel, Ocon, Norris, Giovinazzi és Stroll követ az első tízben. Verstappen eközben az egyedüli pilóta, aki még nem jött ki a pályára.

GPHírek
10:38

Közben hárman is megelőzték Hamiltont

Most a lágy gumikon köröző Leclerc vezet 1:36.708-cal, mögötte a kemény gumin levő Bottas következik 1:37.147-tel, majd jön a közepes gumis Gasly és végül Hamilton.

A tavalyi első szabadedzésen Bottas volt a leggyorsabb 1:34.923-mal.

GPHírek
10:40

Verstappen továbbra is a bokszban

Mindenki szorgosan rója a köröket, a hollandot kivéve. Mindez mondjuk nem annyira meglepő, a Red Bull az egész szezon során többet spórolt a motorjával, mint a többiek. Egyelőre vélhetően erről lehet szó, problémáról legalábbis nincs információnk.

GPHírek
10:42

Rohamosan gyorsul a pálya

Bottas az imént 3 tizeddel megjavította Leclerc idejét, de az utolsó szektora nem sikerült a legjobban, mivel a második végén már több mint 7 tizeddel vezetett. Valamivel korábban Hamilton is javított, és kevesebb mint 2 tizedre zárkózott fel a monacói mögé.

GPHírek
10:44

Máris gond van az új Ferrari-motorral?

Leclerc az imént valami furcsát észlelt, mire mérnök azonnal visszaparancsolta a bokszba. Lehet, hogy semmiség, de lehet, hogy az új hibrid-rendszer rakoncátlankodik.

GPHírek
10:45

Megjött Verstappen

A holland a két Mercedessel ellentétben nem a kemény, hanem a lágy gumin kezdte meg a munkát, első mért köre pedig a negyedik helyre volt elég, közel 1 másodpercre a vezető Bottastól.

GPHírek
10:48

Verstappen a beállításokra panaszkodik

Nem reagál elég gyorsan az ERS, emiatt a hollandnak túl sokat kell várnia gázadás után arra, hogy az erőforrás teljes ereje a rendelkezésére álljon. Alighanem sikerült módosítania a kormányon, mivel az imént 1:36.055-tel átvette a vezetést és 3 és fél tizedet adott Bottasnak.

GPHírek
10:51

Räikkönen visszatért

Aki esetleg lemaradt volna róla, annak most jelezzük, hogy ismét ott van a mezőnyben a Holland és az Olasz Nagydíjat koronavírus-fertőzése miatt kihagyó, az év végén visszavonuló Kimi Räikkönen. A 2007-es világbajnok jelenleg a bokszban tartózkodik, 10 kört ment eddig kemény gumin, 1:38.489-es legjobb köre pedig a 15. helyre elég. Csapattársa egy hellyel és egy tizeddel van előtte.

GPHírek
10:56

Verstappen javított, de jött Bottas

1:35.616-ra tornázta le lágy gumis idejét a holland, de nem sokkal utána érkezett a friss lágy keveréket kapó finn, és agyonvágta Verstappen idejét: 1:34.424-gyel közel 1,2 másodpercet adott neki. A Mercedes továbbra sem lassú Szocsiban...

GPHírek
10:58

Hamilton egyelőre lassabb a csapattársánál

Bottas általában jól megy Szocsiban, így nem lenne meglepő, ha a hétvége további részében is verné Hamiltont, jóllehet, saját elmondása szerint a versenyen félre fog állni előle, ha úgy hozza a helyzet.

A hétszeres világbajnok szintén megkapta a lágy gumikat, első körével pedig 211 ezreddel maradt el a finntől, de így is bejött a második helyre, miközben Leclerc is visszatért és szintén friss lágyakon feliratkozott harmadiknak. Verstappen így már csak a negyedik.

GPHírek
11:00

Az eső egyelőre megkíméli a mezőnyt

Süt a nap Szocsiban, az ég szikrázóan kék, a levegő hőmérséklete 20, a pályáé pedig 31,4 fokos. Ha minden így marad, délután a csapatok zavartalanul készülhetnek a szintén száraznak érkező futamra.

GPHírek
11:03

Sainz egyelőre messze van Leclerc-től

Persze sem az üzemanyagmennyiséget sem a beállításokat nem ismerjük, de talán biztató lehet a Ferrarinak, hogy új lágy gumis körével Carlos Sainz közel 7 tizeddel elmaradt a 3. helyen álló csapattársától. Persze óriási különbség nincs a régi és az úh hibrid-rendszer között, becslések szerint utóbbi 10 lóerőnél is kevesebbet hoz a konyhára.

GPHírek
11:05

Virtuális biztonsági autó van érvényben

Senki nem ment a falnak, mindössze a célegyenesben volt valamilyen törmelék a pályán, de egy pályabíró már el is takarította onnan, így hamarosan minden mehet tovább a rendes kerékvágásban.

GPHírek
11:07

Leclerc-nek elfogytak a gumijai

Mindössze hat kört tett meg a jelenelgi szetten, amikor jelentette, hogy a hátsók kezdik elveszíteni a tapadásukat. Ez akár fontos jel is lehet a mezőnynek arra vonakozóan, hogy aki csak teheti, próbáljon meg a közepeseken rajtolni. Persze ha holnap esős lesz az időmérő, a versenyre szabad lesz a gazda.

GPHírek
11:11

Szokás szerint a két Haas van a sor végén

Kicsit a mezőny hátsóbb régióiban kalandozva nem igazán találunk meglepetést, a sort 4 másodpercnél is nagyobb hátrányban Mazepin és Schumacher zárja, előttük pedig a két Williams tanyázik. 

GPHírek
11:15

Verstappen új gumin is lassabb a Mercedesnél

Kijött friss lágyakon a holland, és bár a középső szektorban abszolút legjobbat ment, összességében több mint 2 tizeddel elmaradt Bottastól és 16 ezreddel Hamiltontól is, de azért feljött a második helyre.

GPHírek
11:19

A Red Bull már a versenyre készül?

Érdekes felvetést taglaltak a Sky Sports közvetítésében: elképzelhető, hogy a Red Bull már tudja, hogy ezen a hétvégén bevállalja a motorcserét és az azzal járó büntetést Verstappennél, ezért inkább a futamra és a gumikímélésre hegyezik ki az autót az egykörös tempó helyett. Hogy így van-e, előbb-utóbb biztosan kiderül, de még nem az első szabadedzésen.

GPHírek
11:24

A Red Bull ma is csínján bánik a kilométerekkel

Nem meglepő, hiszen mindenki másnál később kezdte a munkát, de persze több pályán töltött idővel behozhatta volna a kimaradt perceket Verstappen és a Red Bull, de nem tették, így a holland továbbra is mindenki másnál kevesebb kört tett meg. Az ő neve mellett 13 kör áll, az utána következő legkevesebb pedig 17, de többen, például Bottas is már több mint 20 körnél tart. 

GPHírek
11:26

Mindenki hosszabb etapokat teljesít

Lévén limitált a gumiszettek száma a hétvégén, mindenki átállt a hosszabb etapok teljesítésére a friss gumis gyorskörök után. Ebben persze az is szerepet játszhat, hogy holnapra esőt jósolnak, és akár még az időmérő megrendezése is veszélybe kerülhet.

GPHírek
11:30

A Red Bullnál egyelőre zavaros a kép

Márnöke beolvasta Péreznek Hamilton és Bottas legutóbbi mért körét, majd hozzátette, hogy néhol használtak DRS-t, úgyhogy „egyelőre egy kicsit zavaros a kép.” Afelől persze nyugodtak lehetünk, hogy az utólagos elemzés során majd ki fog tisztulni és a csapatok tisztában lesznek vele, hogy hol állnak a riválisukhoz képest.

GPHírek
11:34

Norris megtörte a McLarent

„Balesetem volt” – jelentette a rádión, és a visszajátszából ki is derült, hogy hol: a bokszbejáratban. Már befordult a bokszutca felé vezető sávba, amikor egyszer csak megforgott és a belső falnak koccant. Furcsa volt, mintha blokkoltak volna a hátsó kerekei.

GPHírek
11:35

Bottas zárt az élen

Időközben lepörgött az óra és véget ért az első szabadedzés, amelyet Valtteri Bottas zárt az élen Lewis Hamilton és Max Verstappen előtt. A Mercedes tehát jól kezdett, de a Red Bull sincs messze, illetve a Ferrari is jól debütált új hibrid-rendszerével, lévén Charles Leclerc a negyedik lett.

Hogy délutánra változik-e a kép, azt 13 óra 50 perctől velünk követhetik, ekkor jövünk ugyanis a második szabadedzés élő közvetítésével. A viszontlátásra!

Még több bejegyzés