35 év után megölték a Simpson család egyik kedvelt szereplőjét

Simpson család
Simpson család
Fotó:
Vágólapra másolva!
Természetesen nem a valóságban ölték meg: a készítők tették el láb alól. Larry addig iszogatott egy bárban, hogy összeesett és meghalt.
Vágólapra másolva!

A Simpson család számos ikonikus karaktert szült, egyik ilyen volt Larry, a kocsmatöltelék - teljes nevén Larry Dalrymple. Moe kocsmájában ült, sört ivott, és kissé lehangoltan nézett. Ritkán mondott valamit, de szórványosan felbukkant a sorozatban 35 év alatt.

Simpson család
Larryt eltemették a Simpson családban
Fotó:  

A legutóbbi epizód alatt a régi rajongók kisebb sokkot kaptak, ugyanis a "Cremains the Day" című epizód alatt a figura holtan esett össze a bárban. Homer, Moe, Carl és Lenny is megjelent a temetésén, hogy leróják kegyeletüket, Homer pedig azon bánkódott, hogy szinte semmit sem tudtak néhai barátjukról, annak ellenére, hogy annyi időt töltöttek vele.

A Simpson család amerikai televíziós animációs szituációs komédia - amely rengeteg Emmy-díjat kapott az évtizedek alatt - Matt Groeningtől, amelyet a Fox tévécsatorna számára készített a Klasky Csupo stúdió (melynek alapító tagja a magyar származású Csupó Gábor). Elsőként 1987. április 19-én jelent meg mint 2 perces műsor a Tracey Ullman Show-ban. Akkora sikert aratott, hogy a Fox tévécsatorna két évvel később, 1989. december 17-én 20 perces adásban műsorára tűzte. 

A Simpson család azóta 35 évadot élt meg, és Matt Groeninget világhírűvé tette. Egy nem épp átlagos családot mutat be, hétköznapi gondokkal. Egy középosztálybeli amerikai család életén keresztül az amerikai kultúra és társadalom világát szemlélteti humorosan. A történet egy Springfield nevű városban játszódik, amelyet a sorozat írója, saját bevallása szerint, az Oregon állambeli Springfieldről mintázott.

Többször látták a jövőt

A Simpson család tagjait mindenki ismeri, a sorozat már 1989-ben útnak indult, és még jövőre is biztosan készülnek belőle új részek. Ennyi idő alatt meglehetősen sokszor előfordult, hogy a sorozat írói előre "megjósoltak" olyan dolgokat, melyek a valóságban csak később következtek be. Ilyen például Donald Trump elnökké választása, a gazdasági válság Görögországban, Neymar sérülése a 2014-es labdarúgó világbajnokságon vagy Lady Gaga később emlékezetessé vált fellépése a Super Bowlon. Itt mutattuk be a 20+1 alkalmat, amikor a Simpson család előre látta a jövőt.