Társoldalunk:

Kórházba kellett vinni balesete után az F1-es pilótát

2023.11.19. 10:09

Kórházba kellett vinni a 24 éves Lando Norrist a Forma-1-es McLaren csapat brit pilótáját, aki a Las Vegas-i Nagydíjon csapódott a falba. a baleset után a biztonsági autónak is a pályára kellett mennie.

A fiatal pilóta a Las Vegas-i futam első felében veszítette el uralmát a járműve felett és bőven 200 kilométer per órás sebesség felett csapódott a falba. Az ütközés szerencsére oldalról érte az autót, majd a bukótérbe sodródott, ahol már volt ideje lassulni a totálkáros autónak.

Lando Norris számára hamar véget ért a Las Vegas-i futamForrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Chris Graythen

Norris az eset után gyorsan jelezte a csapatrádión, hogy nincs gond, ki is tudott szállni a versenyautóból, de előbb a pálya egészségügyi intézményébe szállították, majd további vizsgálatokra egy közeli kórházba vitték át.

A futamot egyébként Max Verstappen nyerte Charles Leclerc és Sergio Pérez előtt. A futamon többször bejött a biztonsági autó és az is okozott egy kis bonyodalmat, hogy a pilótaparádé alatt lerobbant az egyik autó, amelyből olaj folyt az aszfaltra, ezt is fel kellett takarítani a futam előtt.

A videó a YouTube-on látható.