A szaúdi helyszín jövőre sem lesz ugyanolyan, mint az előző évben, a biztonság javítása érdekében több helyen módosítanak rajta.
Jövőre rendezik a harmadik futamot a szaúd-arábiai pályán, ahol kétszer egymás után még nem versenyeztek azonos körülmények között a pilóták. A szervezők legfrissebb bejelentése alapján 2023-ban sem lesz így, mert újabb módosításokat hajtanak végre a biztonság javítása érdekében.
A szélsebes utcai helyszínt eddig többször érte kritika amiatt, hogy a látási viszonyok sok helyen veszélyesek, mert a kanyargó íveket a korlátok kitakarják, ezért a 14-es és a 20-as kanyarnál távolabb helyezik el az aszfalttól a palánkot (7,5, illetve 5 méterrel), és kisebb mértékben, de hasonló lépést tesznek a 8-as és a 10-es kanyarnál is.

Jóval nagyobb hatása lesz a versenyzésre a tempós 22/23-as kanyarkombináció megváltoztatásának: itt a becslések szerint körülbelül 50 km/h-val lassulnak majd az autók, miután meredekebb rázóköveket helyeznek el és szűkítik a kanyarokat.
Más helyeken pedig olyan kisebb csíkok kerülnek az aszfaltozott bukóterébe, amik vibrációt okoznak, hogy eltántorítsák a pilótákat a pálya levágásától.
#JeddahCornicheCircuit's evolution continues to deliver safer and more exciting racing for #F1 season in 2023 #SaudiArabianGP.
— Saudi Arabian GP (@SaudiArabianGP) November 28, 2022
Reprofiled Turn 22/23 with new kerbs, rumble lines, and shifted walls to improve visibility.#فورمولا1_في_السعودية@F1pic.twitter.com/oqtvM89ch1
A Szaúd-arábiai Nagydíj a 2023-as szezon második versenyhétvégéje lesz március 17-19. között.
Módosítanak a szingapúri pályán is
A másik villanyfényes utcai pályán, Szingapúrban szintén lesznek változások, de itt csak átmenetileg, egyetlen évre. Ennek oka egy stadionépítés, emiatt 2023-ban kimarad a vonalvezetésből a 16-ostól a 19-es kanyarig terjedő, lassú derékszögű fordulókból álló rész. Mindez jót tehet a versenyzésnek, hiszen létrejön egy hosszabb egyenes szakasz.
Ezáltal több mint 20 másodperccel rövidülhet a köridő,a szimuláció 1:27.7-es pole pozíciót jósol (idén 1:49.4 volt a legjobb szombati eredmény). Ezzel párhuzamosan a verseny távját 63 körre növelik.