Kellene egy vízimalom? Megoldva!

Vágólapra másolva!
Most 350 millió forintért annyi mindene lehet, amiről még álmodni sem mert: malom, fűrészüzem, tó, áramfejlesztő generátor, saját rét, hiszen a nem éppen apró lakóingatlanok mellett - 400 négyzetméter -, még egy 36 ezer négyzetméteres telek büszke tulajdonosává is válhat, ha úgy dönt, megveszi ezt a területet. Ha felújítja és kiadja, garantáltan visszahozza az árát, de ha új életet kezdene inkább, itt azt is megteheti. Csodálatos táj, régi falak, és ezernyi emlék közé költözhet most! Nézze meg, de vigyázzon, beleszeretős!
Vágólapra másolva!

“Paradicsomi birtok a természet kedvelőinek, 3,5 hektáron Vilonyán.

Mesébe illő birtokon, lombok zúgásával, vízcsobogással összefonódó több száz éves vízimalom, lakóházak, halastavak, fűrészüzem, áramfejlesztő generátor, rét, egy több helyrajzi számon elterülő, összefüggő, ősfás területen. 35.453 m2.

A vízimalom, az 1879 -es évektől egy család tulajdonában volt, ők viselték gondját a történelem viharai során.

A malom muzeális berendezései megvannak, a vízzel hajtott áramfejlesztő generátor, és fűrész pedig a mai napig szolgálatban áll.

Két jelenleg is használt, romantikus vendégszobája a mindennapokból kiszakadni kívánó vendégek kedvenc menedéke.

A malom közelében áll, az eredeti, régi, fa födémes, fa előteres, vastagfalú, klasszikus családi ház, egybeépített melléképülettel (jelenleg belső felújítás, modernizálás alatt).

Ingatlanbazár.hu
Egy mesébe illő birtokot lehet most megvásárolni Vilonyán
Fotó: Ingatlanbazár.hu

Vele szemben, a nagy tó partján, egy másik, jelenleg is lakott, hangulatos ház található.

A malom és a házak egy védett tisztást képeznek, kerttel, kaszálóval, zúgókkal, patakkal, tavakkal ősfákkal, réttel körülölelve.

A terület egy része táborozásra, üdülésre lett kialakítva, egy nagy, fedett, tetőterében alvásra is alkalmas közösségi térrel, kemencével, külső vizesblokkal.

Visszatérő vendégekből , táborozókból sosincs hiány.

A két tóban rengeteg hal él, a réten marad elég hely állatoknak (lovaknak) is, takarmányuk is megtermelhető.

A terület alkalmas akár önellátó gazdaság létrehozására, vidéki turizmusra, erdei iskola, lovarda kialakítására.

Többféle pályázati lehetőség is igénybe vehető: például halastó fejlesztés, falusi turizmus, malomfelújítás, turizmusfejlesztés.

Valódi, utánozhatatlan, gazdái és az idő által kialakított teljesen egyedi lehetőség!

Víz, villany, csatorna van. A gázcsonk a területen belül.

Ingatlanbazár.hu
A terület alkalmas akár önellátó gazdaság létrehozására, vidéki turizmusra, erdei iskola, lovarda kialakítására
Fotó: Ingatlanbazár.hu

A területi besorolás szerint:

  • belterület, kivett lakóház, udvar, gazdasági épület - 4312 m2
  • belterület, kivett lakóház, udvar 1117 m2
  • belterület, kivett beépítettlen terület és tavak 4055 m2
  • belterület, szántó 25.999 m2
  • belterület, kivett malom csatorna 913 m2

Aki az igazi 4 őselemmel körülvéve akarja élni az életét, az megtalálja itt a lehetőséget!

„Föld, levegő, tűz, Víz””[...]

További ingatlanokért keresse az ingatlanbazar.hu oldalát! A hirdetést eredeti formájában közöljük.