A Mercedes mindkét versenyzője jobb eredményre számított, de a csapatfőnök szerint a futamon még okozhatnak meglepetést a második rajtsorból indulva. A Ferrarinál is számolnak velük.
Az USA Nagydíj időmérőjén az 5. és a 6. helyen végzett Lewis Hamilton és George Russell, de Charles Leclerc és Sergio Pérez hátrasorolása azt jelenti, hogy a 3-4. helyről fognak rajtolni. Ez Hamilton számára a legjobb idei rajtpozíció (holtversenyben a szingapúrival), ő mégsem elégedett.
„Egész hétvégén optimista voltam jónak éreztem az autót" – mondta a Sky Sportsnak. Nagyon bíztunk benne, hogy sokkal közelebb kerülünk az előttünk lévőkhöz.„Ahogy viszont eljött az időmérő, valamiért elromlott az autó. Nem tudom, hogy a hőmérséklet csökkenése, vagy a szél miatt. Kicsit többre számítottam."

Russell úgyszintén, bár ő inkább a pozitívumokra koncentrált. „Hosszabb ideje most vagyunk a legmesszebb a középmezőnytől és a legközelebb az élbolyhoz. Előre léptünk egyet" – mondta.
A két versenyző nagyságrendileg fél másodperccel bizonyult lassabbnak a legjobb időt jegyző Carlos Sainznál, és előzetes optimizmusuk alapját az adta, hogy a Mercedes újításokat hozott Austinba.
Toto Wolff csapatfőnök kedvét nem szegte a szombati eredmény. A körünkben benne maradt három tized, de nehéz volt vezetni az autót. Izgalmas meccsnek lehetünk a részesei. – vélte. A Ferrarinál hasonlóan vélekedtek, ők is figyelni fognak az Ezüstnyilakra a futamon. Hamiltonéknak a fokozott gumikopás kínálhat esélyt, mert az idei autójuk ezen a téren jól teljesít.