Társoldalunk:
Hírlevél

Vizsgálatot indítanak a versenyirányítás döbbenetes hibája miatt

2022.10.09. 16:03

Az FIA megnézi, hogyan lehet javítani az autómentési folyamatokon, miután a Japán Nagydíjon sokan felháborodtak a veszélyes helyen bóklászó emelődaru miatt.

Vizsgálatot indít a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Japán Nagydíjon pályán lévő autómentő jármű miatt, ami akár tragédiát is okozhatott volna az esőben nagyon csúszós aszfalton. A jármű a kipördült Carlos Sainz Ferrarijához igyekezett úgy, hogy közben még nem tért vissza az összes autó a bokszutcába a piros zászlós megszakítás hatálya alatt, ezzel elképesztően veszélyes helyzetet teremtett, hiszen bárki nekiütközhetett volna.

2014 óta sajnos tudjuk, ez valódi veszélyforrás, akkor ugyanezen a pályán Jules Bianchi életét követelte egy hasonló incidens.

Az agysérülést szenvedő, kómába eső francia pilóta hónapokkal később hunyt el, ő a bukótérben talált el egy emelődarut. A szomorú esetnek a vívmánya lett a virtuális biztonsági autós fázis, ennek ellenére a 2020-as Török Nagydíj időmérőjén újra előfordult egy hasonló tévedés a járművek mozgatásával (akkor szerencsére nem történt baleset), nem véletlenül háborogtak akkor és most is sokan a versenyirányítás tevékenysége miatt.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: Getty Images/GETTY IMAGES/Clive Mason

„Általános gyakorlat a biztonsági autós és piros zászlós fázisok idején az autók elszállítása, de a mostani események és sok versenyző visszajelzése miatt az FIA alaposan áttekinti a történteket, beleértve a szállítójárművekkel kapcsolatos műveleteket a Japán Nagydíjon. Ez megszokott része a versenyeken történt szituációk elemzésének, hogy minden folyamaton fejlesszünk" – áll az FIA közleményében.

Alapvetően tehát nem az egyéb járművek jelenlétével van a baj a verseny idején, ahogy erre az FIA is kitért, hanem azzal, hogy sokkal körültekintőbben kell intézni a mozgatásukat és biztosítani kell, hogy amikor a pályára mennek, addigra mindegyik versenyző tudjon róluk és ehhez igazítsa a sebességét.

Az Autosport rámutatott, a vizsgálat egyik központi kérdése vélhetően az lesz, hogy a versenyirányítás vezényelte-e a darut a pályára ilyen hamar, vagy a beavatkozó bírók önhatalmúlag döntöttek így. Sainz roncsának fedélzeti kamerájából egyébként látszott, hogy a mentésben segédkező beavatkozó munkások sem épp biztonságos feltételek között végezték a mentést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK