Lando Norris mindenképp megbüntette volna Max Verstappent a Japán Nagydíj időmérőjének harmadik szakaszában elkövetett veszélyes manőveréért, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pedig hasonlóan gondolkodott: megrovásban részesítette a címvédőt.
A Red Bull holland pilótáját elsőként intették le a szuzukai kvalifikáció végén, azonban a Q3 elején a gumimelegítés közben állítása szerint megcsúszott, így a szintén kivezető körön lévő McLaren versenyzőjének reakcióján múlt, hogy nem történt baleset kettejük között.
A reminder of the incident under investigation between Verstappen and Norris: pic.twitter.com/NjPr2mb7vO
— Ferrari News (@FanaticsFerrari) October 8, 2022
Norris az esetet követően elárulta, mit gondol az esetről.
„Olyat nem lehet csinálni, amit ő csinált. Egyetértés van abban, hogy az utolsó kanyarig előzhetünk, szoktunk is" – magyarázta a Sky Sportsnak. – Az én helyemben ő is ugyanígy cselekedett volna, és nem is szitkozódtam volna az ő helyében. [Érdemel-e] büntetést? Igen, mindenképpen."A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szintén úgy vélte, hogy Verstappen manővere kockázatos volt és megrovást vagy rajtbüntetést kellene kapnia érte a hollandnak. A Red Bullt irányító Christian Horner azonban másképp látta a dolgokat.
„Mindketten kivezető körön voltak, és az íratlan szabály szerint amikor valaki a pálya azon részére ér, akkor már tartja a pozícióját azért, hogy az utolsó kanyart egyesével vehessék be" – mondta Horner.
Verstappen ugyan a pályán és közvetlenül az időmérő után még elnézést kért brit riválisától, a sajtótájékoztatón már ő is más véleményen volt:
„Ha [Norris] egy kicsit is tisztelettudóbb lett volna, akkor ahogy a többiek, úgy ő is beállt volna mögém a sorba. Szerintem más nem próbálkozott előzéssel az utolsó sikán előtt. Azzal, hogy ott próbálkozott meg egy előzéssel, saját maga idézte elő a problémát."
Az FIA végül magyar idő szerint 10 órára hívta be megbeszélésre az érintett feleket, és a szezon során először megrovásban részesítette Verstappent, aki így megőrizheti az első rajtkockát.