Társoldalunk:

Leclerc elmondta, mikor adta fel a Verstappen elleni bajnoki harcot

2022.10.02. 08:11

Charles Leclerc a nyári szünetet követő első futam után törődött bele végleg a vereségbe, amikor Max Verstappen demoralizáló vereséget mért rá, illetve a Ferrarira Spában. A monacói pilóta ettől függetlenül úgy véli, a két autó között nincs nagy különbség.

Az idény első három futama után úgy tűnt, hogy Charles Leclerc-nek és a Ferrarinak nagy esélye van a világbajnoki cím megszerzésére, hiszen az egyéni pontversenyben 46 ponttal vezetett Max Verstappen előtt. Ezután viszont fordult a kocka, és a holland versenyző a maga javára fordította a küzdelmet, nem kis részben a Ferrarinál látott stratégiai, technikai és vezetői hibáknak köszönhetően. 

Leclerc a Belga Nagydíj után adta fel végleg a Verstappen elleni harcotForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

A Magyar Nagydíj után már 80 pont volt a differencia. Hogy ezt kontextusba helyezzük, a 2010 óta fennálló pontrendszerben (függetlenül attól, hogy a leggyorsabb körért járt-e pont) ez volt a harmadik legnagyobb különbség a két éllovas között tizenhárom forduló után. Leclerc azonban ekkor még ennek ellenére is bízott a fordításban, ám a Belga Nagydíj után minden reményét elvesztette. Spában mindkettejüket hátrasorolták, és a tizennegyedik, illetve a tizenötödik helyről indultak, de a futamuk teljesen eltérően alakult. Verstappennek kevesebb mint féltáv kellett, hogy átvegye a vezetést, míg Leclerc balszerencse és egy újabb stratégiai baki áldozata lett, így csak a hatodik pozícióban rangsorolták.

Visszatértem a szünetről, amely alatt az ember nyilvánvalóan a szezon első részére gondol– nyilatkozta aRacingNews365.com-nak a 24 éves pilóta, aki a szóban forgó hétvége után el is mondta, hogy letett a bajnoki álmokról. –Még mindig hittem [a végső győzelemben], aztán megérkeztünk Spába, és láttam a teljesítménybeli különbséget [Verstappenhez] képest, amit az idény első részében nem igazán láttunk, és kezdett nehezen [kezelhetővé] válni.”

Az utolsó tizenhárom futamból Verstappen tízet, míg Leclerc mindössze egyet nyert, a Ferrari versenyzője szerint nincs nagy eltérés a két autó között. A versenyek végeredménye azonban ezt korántsem tükrözi, ezért a maranellói istállónak mindenképpen javulnia kell.

Nem hiszem, hogy a teljesítménybeli differencia óriási lenne– jelentette ki. – Az egész szezont nézve nagyon versenyképesek voltunk. A probléma az, hogy nem minden nagydíjon hajtottuk végre tökéletesen a feladatot. Emiatt rengeteg pontot veszítettünk, és bármi is volt az ok, vasárnap nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt akartuk. Ezen csapatként kell dolgoznunk, hogy jobbak legyünk, és erősebb eredményt érjünk el a hétvége végén.” 

Leclerc Szingapúrban matematikailag is elbukhatja a bajnoki címetForrás: AFP/Lillian Suwanrumpha

Vasárnap a Szingapúri Nagydíjat fogják megrendezni, és bár nem valószínű, de elképzelhető, hogy Leclerc matematikailag is elbukja a bajnoki címet. Ehhez arra van szükség, hogy Verstappen megnyerje a futamot, és ha megfutja a leggyorsabb kört, akkor Leclerc legfeljebb a nyolcadik, ha nem, akkor a kilencedik helyen érjen célba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK