Társoldalunk:
Hírlevél

Izgalmas hajrá után lett világbajnok a korábbi F1-es pilóta, a Mercedes dupla címvédéssel búcsúzik

2022.08.14. 10:01

Stoffel Vandoorne az utolsó, tömegbalesetet is hozó szöuli hétvégén biztosította be a világbajnoki címét a Forma-E-ben, a Mercedes pedig az egyéni pontverseny mellett a konstruktőrök között is címet védett.

 A Forma-E-s világbajnokság nyolcadik, 2022-es idénye tíz helyszínen rendezett tizenhat futamból állt, a szezonzárót pedig az idén bemutatkozó szöuli pályán tartották meg, amely részben az 1988-as olimpia egyik legfőbb stadionjába is bevezetett. A hétvégét megelőzően még négy pilótának volt matematikai esélye a vb-címre, ám Stoffel Vandoorne 36 pontos előnye a második helyezett Mitch Evansszel szemben tetemesnek tűnt, és végül elégnek is bizonyult.Az első dél-koreai futam után a jaguaros Evans a győzelmével huszonegy pontosra csökkentette a különbséget, a pontversenyben sokáig éllovas Edoardo Mortara és az eddigi egyetlen többszörös Forma-E-világbajnok Jean-Éric Vergne viszont végleg kiszállt a versenyfutásból. A szombati futam krónikájához tartozik, hogy az első körben a vizes aszfaltnak köszönhetően nyolcan is a falba csúsztak ugyanannál a kanyarnál, ami több mint félórás piros zászlós fázist eredményezett.

A vasárnapi verseny kvalifikációján Vandoorne a negyedik, míg Evans a 13. helyet szerezte meg, így tovább nőttek a belga esélyei a vb-címre, aki 2017-ben és 2018-ban volt a McLaren Forma-1-es csapatának második számú pilótája Fernando Alonso mögött. Az esélyeit pedig ki is használta, az FE történetének századik futamán ugyanis hiába lépett folyamatosan előre (végül a hetedik helyre) az új-zélandi, Vandoorne magabiztosan őrizte a pozícióját. A pole-ból induló António Félix da Costa és Jake Dennis hajrábeli ütközésének köszönhetően ráadásul a második pozíció is meglett a belgának, miután a portugál hátracsúszott, a brit pedig időbüntetést kapott.

Vandoorne elsősorban a kiegyensúlyozottságának köszönheti a világbajnoki címét, hiszen míg Evans és a szezonzárót is megnyerő Mortara egyaránt négy győzelmet szerzett, addig a belga "csak" a monacói futamon diadalmaskodott. Azonban Vandoorne minden versenyt befejezett, csak egyszer végzett a legjobb nyolcon kívül, és összesen nyolcszor állhatott dobogóra, ezek pedig kifizetődőnek bizonyultak az év végére.

Vandoorne nyolcszor is a dobogón pezsgőzhetett a Forma-E idei szezonjában, ez pedig világbajnoki címet eredményezett számáraForrás: NurPhoto via AFP/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

A Forma-1 további expilótái közül Vandoorne csapattársa, az idén a száguldó cirkuszban két szabadedzésen is látott Nyck de Vries címvédőhöz képest nem teljesített kiemelkedő szezont, ám a pontjaival hozzájárult ahhoz, hogy a Venturi ne előzze mega Mercedest, aki a tavalyihoz hasonlóan idén is megszerezte mindkét címet, ezzel búcsúzva a sorozattól. A korábbi bajnokok közül a már említett Vergne mellett Lucas di Grassi is több dobogós helyet szerzett, Sébastien Buemi viszont harmatgyenge idényen van túl. A két porschés német – Andre Lotterer és Pascal Wehrlein – csak a szezon elején, Mexikóban tudott szép eredményt elérni; a mezőny leggyengébb autójával, a Dragonnal versenyző Antonio Giovinazzinak pedig a pontszerzés sem sikerült. Nagy kérdés, hogy jövőre a Dragon a Vandoorne-Vergne pilótapárossal is ennyire rosszul fog-e szerepelni – mindez a januárban kezdődő 2023-as szezonban derül majd ki, ahol a jelenlegi autókat felváltják a harmadik generációs, több szempontból is erősebb és hatékonyabb járművek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK