Vágólapra másolva!
A McLaren bejelentette, hogy a 2022–23-as idényben csatlakozik a Formula E mezőnyéhez. A brit alakulat a címvédő Mercedes istállóját vásárolja fel.

Azok után, hogy a McLaren tavaly januárban opciós szerződést írt alá, hogy a Formula E kilencedik, 2022–23-as idényétől csatlakozik a sorozathoz, nemrég hivatalosan bejelentették, hogy ez meg fog történni. A wokingi alakulat a Forma-1, az IndyCar, valamint az Extreme E mellett így már négy szériában fog versenyezni.

A McLaren beszáll a Formule E-be Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

A McLarennek ráadásul nem kell mindent a nulláról felépítenie, ugyanis a legjobb csapatot fogják felvásárolni. Ez pedig történetesen a Mercedes, amely az év végén távozik a sorozatból. A csillagos istálló tavaly a csapatok közötti, valamint Nyck de Vries révén az egyéni pontversenyben is diadalmaskodott, és hat futam után a mostani kiírásban is mindkét fronton ők állnak az élen, csak éppen a versenyzők között most Stoffel Vandoorne vezet.

A közleményben az is szerepelt, hogy a továbbiakban is az eddigi sikerkovács, Ian James lesz az alakulat első embere,

biztosítva ezzel a minél simább átmenetet. Ami a további részleteket, vagyis például a pilótapárost, az erőforrás beszállítóját vagy az egyéb partnereket illeti, ezeket csak később, „a megfelelő időben” jelentik be.

Nem a Formula E lesz az első elektromos széria, ahol a McLaren kipróbálja magát, hiszen az idei évtől a csapat szerepel a tavaly debütáló Extreme E-ben, vagyis az elektromos tereprali-bajnokságban. A mezőny eddig egy fordulót teljesített az ötből, ahol a wokingiak versenyzőpárosa az ötödik helyet szerezte meg.

A McLaren Racingnél mindig arra törekszünk, hogy a legjobbakkal versenyezzünk, és technológiailag az élvonalban maradjunk, ezáltal új módon szórakoztassuk és inspiráljuk a szurkolóinkat, valamint a partnereinket

– olvashatóak Zak Brownnak, a McLaren Racing vezérigazgatójának szavai a csapat közleményében. – Mint minden versenysorozatunk, a Formula E is megfelel ezeknek a kritériumoknak. Itt is a versenyzés áll a középpontban, de stratégiai, kereskedelmi, illetve műszaki szempontból összességében a McLaren Racing is profitálni fog belőle.”

A McLaren a címvédő és jelenleg is mindkét bajnokságot vezető Mercedes istállóját vásárolja fel Forrás: NurPhoto via AFP/Loris Roselli/NurPhoto/Loris Roselli

Az is elégedettséggel tölt el, hogy otthont adhatunk a Mercedes által felépített, kategóriájában a legjobb Formula E-csapatnak, amely a McLaren Racing családjának teljes jogú tagjává válik. Bár a Formula E [projektje] az F1-től és az IndyCartól elkülönülten működik, az Extreme E mellett kiegészíti az elektromos versenyprogramunkat. Határozottan hiszem, hogy a Formula E versenyelőnyhöz juttatja a McLaren Racinget az elektromos versenyzés jobb megértése révén, emellett a rajongóink, a partnereink és a munkatársaink számára is sokat jelent, valamint ezáltal továbbhaladunk a fenntarthatóság útján.”