Társoldalunk:
Hírlevél

Hamilton és Verstappen ismét nem ért egyet, előbbi az FIA elnökével is találkozott

2022.03.19. 08:53

A Forma-1-es mezőny legtöbb versenyzője, beleértve Lewis Hamiltont is, látni szeretné a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tavalyi szezonzáróval kapcsolatos vizsgálatának teljes jelentését, Max Verstappen szerint erre azonban nincs szükség. A világbajnoki címvédővel csupán Fernando Alonso értett egyet.

Bahreinben ülésezett pénteken a Motorsport Világtanács, ezen az ülésen pedig az egyik napirendi pont a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon történtekkel kapcsolatos FIA-vizsgálat jelentésének megvitatása és elfogadása volt. Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója korábban hangsúlyozta, ezt követően a Nemzetközi Automobil Szövetség részéről az lenne a jó döntés, ha az átláthatóság érdekében a teljes jelentést nyilvánosságra hozná, hogy mindenki láthassa, mire jutottak. A pilóták többsége egyetért ezzel, akad azonban két versenyző, aki szerint nincs szükség erre.

Hamilton vesztét a biztonsági autó beküldése után hozott döntések eredményezték a tavalyi utolsó futamonForrás: Pirelli

Mint ismert, a tavalyi szezonzárón Michael Masi, az F1 azóta menesztett versenyigazgatója két, a szabályokkal ellentétes döntést hozott, aminek eredményeként Max Verstappennek esélye nyílt legyőzni Lewis Hamiltont és megnyerni a világbajnoki címet. Az FIA hónapokon át tartó vizsgálata végül arra jutott, hogy meg kell reformálni a versenyigazgatói pozíciót és nagyobb segítséget kell nyújtani a mindenkori versenyigazgatónak, ám a szövetség ezen túlmenően számos kérdésre nem adott még választ.

A vizsgálati jelentés várhatóan azonban ezekre is válaszol, a kérdés csak az, hogy nyilvánosságra hozzák-e teljes egészében, vagy csak részleteket közöknek belőle. A témában a két fő érintett, Verstappen és Hamilton álláspontja is eltért, előbbi szerint ugyanis nem feltétlenül kell látniuk a teljes jelentést.

„Nem hiszem, hogy szükségünk van a teljes jelentésre – jelentette ki a címvédő az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján. – Természetesen minden évben jó megvitatni, hogy mi történt az előző szezonban. Nem igaz? Az ember mindig elemez mindent, amit csinált. Úgyhogy igen, meglátjuk, és ha vannak dolgok a szabály szövegezésében, amiket jobban vagy érthetőbben lehet leírni, akkor bizonyára [érdemes megtenni]. Meglátjuk."

Hamiltonnak és Verstappennek ebben a kérdésben is más a véleményeForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Bryn Lennon

Lewis Hamilton már korábban hangsúlyozta, hogy a teljes jelentést szeretné látni, most pedig elárulta,

a Bahreini Nagydíj előtti csütörtökön találkozott ezzel kapcsolatban Mohammed bin Szulajm FIA-elnökkel.

„Sportként fontos számunkra az átláthatóság. Múlt éjjel volt egy jó találkozóm Mohameddel, aki egyetértett abban, hogy sportként ebbe az irányba kell tartanunk. Várom, hogy kijöjjön a jelentés, hogy az emberek tudják, ez a sport átlátható és tanulunk a múltban történtekből, valamint fejlődni fogunk a továbbiakban."

Egyetértett a Mercedes világbajnokával csapattársa, George Russell is, aki elmondta, „nagyon fontos, hogy a lehető leghamarabb" kiadják, hogy mire jutottak. „Nyilvánvaló, hogy az Abu-Dzabiban történtek nem feleltek meg a mindannyiunk által elvárt szintnek, beleértve a szurkolókat, pilótákat és csapatokat. Tisztázásra van szükség, és fontos, hogy bár a dolog a múltban történt és nyilván tovább kell lépnünk, de nem söpörhetjük mindezt a szőnyeg alá. Úgyhogy látnunk kell a végeredményt" – jelentette ki a fiatal brit, akivel a mezőny több tagja is egyetértett.

Russell is szeretné látni, hogy mire jutott az FIAForrás: AFP/Mazen Mahdi

„Igazán fontos, hogy meglegyen az átláthatóság és az is, hogy mi láthassuk ezt. Nem hiszem, hogy el fogom olvasni a jelentést, valószínűleg túl hosszú lesz, de fontos, hogy legalább a nagyobb következtetések megszülessenek annak érdekében, hogy a jövőben jobban kezeljék ezeket a helyzeteket" – nyilatkozta Charles Leclerc.

„Nyilván érdekel, hogy mivel állnak elő, mit tanultunk ebből sportként és milyen változtatásokat eszközölnek, hogy biztosítsák, ilyesmi ne forduljon elő többet” – csatlakozott csapattársához Carlos Sainz. Ugyanakkor szerintem amint kijön, és amint mindenki kielemezte és elolvasta, itt az ideje továbblépni. 2022 márciusában vagyunk, és még mindig 2021 decemberéről beszélünk. Bármi is lesz a végeredmény, szerintem sportként annak is itt az ideje, hogy tanuljunk belőle, alkalmazzuk a tanult leckéket, majd továbblépjünk és túl sokat többet soha ne beszéljünk erről."

„Itt az ideje a továbblépésnek, de határozottan látni szeretném a teljes jelentést és minden részletet, és hogy biztosítsák, tanultak az esetből, mert ez a legfontosabb – hangsúlyozta Valtteri Bottas, majd csatlakozott hozzá Verstappen csapattársa, Sergio Pérez is. – Ezer százalékig egyetértek ezzel. Fontos lenne tanulni belőle, ugyanakkor a továbblépés is fontos."

Sergio Pérez sem bánná, ha elolvashatná a teljes jelentéstForrás: AFP/Mazen Mahdi

„Ami történt, megtörtént. Akár ez volt a helyes, akár nem, a jövőre nézve nekünk, pilótáknak fontos tudni, hogy miként fogják kezelni ezeket a helyzeteket, hogy tudjuk, mire számítsunk. Minél előbb megkapjuk ezt az információt, annál jobb” – összegzett Pierre Gasly, akinél egy kicsit keményebb hangvételt ütött meg Lance Stroll, az Aston Martin pilótája.Teljes következetességre és tisztására van szükség a szabályokban, mert ami történt, elfogadhatatlan."

„Ez a múlt, de jó tudni, hogy mik a következtetések az elemzésekből. Lényegében a jövőbe kell tekintenünk és nyilvánvalóan meg kell próbálnunk elkerülni a hasonló helyzetek megismétlődését" – csatlakozott a többiekhez Mick Schumacher.

Alonsót az egész nem érdekliForrás: AFP/Ozan Kose

Akadt azonban valaki, aki kilógott a sorból. A versenyirányítást és Masi tavalyi munkáját úton-útfélen kritizáló Fernando Alonso ugyanis mintha az idei évre változtatott volna a hozzáállásán, és miután tavaly úgy érezhette, hogy hiába szólal fel rendszeresen a következetlen döntések ellen, most mintha már nem is foglalkoztatná mindez.

„Nem, nem gondolom, hogy bármit is el kellene olvasnunk. Ennek már vége. Sok olyan versenyigazgatói döntés van, amit megérthetünk, és olyan is, amit olykor nem, de mindig továbblépünk. Ez alkalommal sincs másként" – jelentette ki a kétszeres világbajnok, majd miután megkérték, hogy ezt fejtse ki bővebben, még tovább ment.

Nem tudom, és hogy őszinte legyek, nem is érdekel. Történt, ami történt. Helyes vagy sem, abban a pillanatban a versenyirányítás helyesnek gondolta. Egy szezon során mindig vannak döntések, amikkel egyet tudunk érteni, vagy talán nem, de soha nem kell részletesen tanulmányoznunk ezeket. Erre az évre más szabályok születtek a biztonsági autóval és a lekörözöttekkel kapcsolatban, és mint általában, most is továbblépünk, és majd meglátjuk. A pálya határaira vonatkozó szabályok is másak lettek, ez a megszokott evolúció a sportban."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK