Lando Norris az eddigi tapasztalatok alapján bízik benne, hogy az új szabályok beválnak, és idén valóban több előzés lesz a korábbiaknál. A McLaren pilótája azonban felhívta a figyelmet, hogy így nem várhatóak olyan párharcok, mint Lewis Hamilton és Fernando Alonso hungaroringi küzdelme.
Az idén debütáló, forradalmian új technikai szabályoknak nem titkoltan az egyik, ha nem a legfontosabb céljuk, hogy könnyebbé tegyék a hátul autózó pilóta számára az előtte lévő versenyző követését, ezáltal segítve az előzést. Sebastian Vettel nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy amit nyernek a kanyarokban, annak egy részét elveszíthetik az egyenesekben, az alapvetően bizakodó Lando Norris viszont másfajta problémát emlegetett.

Egyelőre senki nem tudja biztosan, hogy az új aerodinamikai előírások valóban beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket, hiszen ez csak a pályán derül ki, leginkább éles körülmények között. Lando Norris az eddigi tapasztalatok alapján optimista, és bízik benne, hogy legalább egy kicsit javulni fog a helyzet.
„Remélem – válaszolta aRacefansnek arra a kérdésre, hogy számít-e pozitív irányú változásra. –A CFD-s képek alapján valóban jobban néz ki, szóval bízom benne, hogy jobb lesz. Hogy mennyivel, abban nem vagyok biztos, de remélem, hogy legalább észre fogjuk venni, hogy jobban tudjuk követni [az előttünk autózót], és közelebb tudunk maradni hozzá.”
Ha az új előírások hozzák a várakozásokat a gyakorlatban, akkor amellett, hogy izgalmasabb versenyekre lehet számítani, a csapatoknak is alkalmazkodniuk kell a szituációhoz. A brit pilóta szerint mindez az egykörös és a versenytempó közötti egyensúly helyének az elmozdulását is eredményezheti a beállítások terén.
„Ha így lesz, akkor szerintem ez sok mindenen fog változtatni – utalt Norris az esetleges kedvező forgatókönyvre. – Módosíthatja a stratégiát, illetve azt, hogy a teljesítmény és erőfeszítés tekintetében szombatra vagy vasárnapra helyezünk nagyobb hangsúlyt. Mindez pályától függően is változhat bármelyik irányba.”
Amellett, hogy a szabályváltozásnak számos pozitív hozadéka lehet, a McLaren versenyzője egy negatívumra is felhívta a figyelmet. Szerinte ugyanis ez esetben kevesebb olyan, hosszan tartó küzdelem várható, mint amikor Fernando Alonso körökön keresztül feltartotta Lewis Hamiltont a 2021-es Magyar Nagydíjon, amivel később elnyerte az év akciójáért járó különdíjat az FIA-tól.
This battle was everything.
— Formula 1 (@F1) August 1, 2021
Old rivals @alo_oficial and @LewisHamilton put on an incredible show on Sunday ⚔️#HungarianGP #F1 pic.twitter.com/LGqPXTU1VR
„Tavaly számos remek csatát láthattunk, mivel nehéz volt előzni – magyarázta Norris. – Ott volt például Hamilton és Fernando. Hamilton nem tudta megelőzni Fernandót, mert nehezen tudta követni, és mindenki azt gondolta, hogy ez volt a szezon egyik legjobb párharca. Idén viszont Lewis talán két körön belül előzne, és így nem láthatunk annyira jó csatát.”
A 22 éves versenyző ugyanakkor hozzátette, az új szabály összességében pozitív változást hoz, amennyiben beválik. „A másik oldalról azonban nem volt túl sok párharc, mert amint az ember két másodpercen belülre került az előtte lévőhöz képest, elveszítette a leszorítóerő [jelentős részét], és nem tudott mit csinálni – fogalmazott. – Idén viszont, ha közel kerül, előzhet, és [így] sokkal több csata várható.”