Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel szerint kétséges, hogy az új szabályok lényegesen több előzést hoznak. A Mercedes mérnökigazgatója azonban úgy véli, bizonyos pályákon sokkal jobb lesz a helyzet ebben a tekintetben.

Az idei új szabályok egyik legfontosabb célja, hogy az eddiginél jóval több előzés legyen a futamokon. Ezt a célt azzal igyekeztek elérni, hogy a csapatoknak a korábbiaknál jóval kevesebb aerodinamikai elemet lehet használniuk, aminek következtében a hátul lévő pilóta dolgát jóval kevésbé nehezíti meg az elöl lévő autó által generált turbulens levegő.

Vettel nem biztos benne, hogy idén valóban több előzés lesz, mint korábban Forrás: Motorsport Images/Mark Sutton

Ezzel önmagában nincs is gond, ám Sebastian Vettelnek kétségei vannak afelől, hogy amit nyernek a réven, azt nem veszítik-e el a vámon. A kanyargós részeken kétségtelenül könnyebb dolga lesz a támadó félnek, ám így az egyenesben nem lesz akkora tempóelőnye ellenfeléhez képest, mint eddig.

Elméletben jónak tűnik, a kérdés, hogy a gyakorlatban hogyan működik

– nyilatkozta a négyszeres világbajnok a német Sky-nak közvetlenül azelőtt, hogy kipróbálta az új Aston Martint. –Mekkora lesz a szélárnyék hatása? Az egy dolog, hogy a hátul autózónak [könnyebb dolga van], de magához tudja-e szívni őt [az elöl lévő] úgy, mint korábban? Úgy vélem, az autók gyorsabbak lesznek az egyenesekben, és kevesebb lesz a légellenállás. Ezért lesz a szélárnyéknak kisebb hatása.”

A 34 éves versenyző hozzátette, azt azért nem gondolja, hogy az eddigiekhez képest romlani fog a helyzet, hiszen ha az egyenes elején kisebb a távolság a két autó között, az már sokkal jobb esélyt ad a pozíciócserére. „Ha az ember közelebb van [az előtte haladóhoz], akkor nagyobb valószínűséggel tudja kifékezni őt – magyarázta. – Az idő majd eldönti.”

Vettel ezzel pont saját csapata egyik vezető mérnökének mondott ellent valamelyest. Andrew Green, az Aston Martin technikai főigazgatója ugyanis arra számít, hogy néhány DRS-zónát el is lehet törölni, annyival könnyebbé válik az előzés. Andrew Shovlin ez utóbbiban egyetért vele, de leszögezte, még az új szabályrendszer sem minden pályán jelent megváltást.

Sok előzésre alkalmas pályává teszi Monacót? Reálisan ez igen valószínűtlen

– idézi a Mercedes mérnökigazgatóját aRacefans. –Az egyenesek túlságosan rövidek, a pálya pedig túl szűk, [ezért] Monacóban nincs igazi előzési pont. Azonban sok más aszfaltcsíkon azt fogjuk látni, hogy szorosabban lehet követni, és nyomás alá lehet helyezni az elöl autózót. Könnyebb lesz az elévágás tartományán belül maradni, és ami fontos, hogy remélhetőleg lesznek olyan egyenesek, amelyekben végre lehet hajtani előzési manővert, ami korábban nem volt célszerű.”

Shovlin optimista az előzéseket illetően Forrás: Daimler AG/Jiri Krenek

Néhány csapat még a tesztelések előtt bejáratja autóját, ám ekkor az előzéseket nyilvánvalóan nem tudják szimulálni. Ebből a szempontból a teszteken sem lesz ideális a helyzet, így a végeredményre csak éles körülmények között fog fény derülni.

Ebből Barcelonában és Bahreinben kapunk ízelítőt – fogalmazott a brit szakember. – Azonban csak akkor fogjuk tudni igazán, hogy ebben a tekintetben sikeres volt-e ez a projekt, amikor kialszanak a lámpák az első futamon.