Társoldalunk:
Hírlevél

Újabb mérföldkő, először gurult pályára 2022-es F1-es autó - videó

2022.02.12. 08:31

Egy nappal a bemutató után az Aston Martin mindenki másnál előbb pályára vitte idei autóját, az AMR22-est. A brit istálló technikai főigazgatója elárulta, mindenképpen korán be akarták járatni az autót, hogy az esetleges problémákra legyen elég idejük reagálni.

Bár az Aston Martin hivatalosan harmadikként mutatta be 2022-es versenygépét, valójában a silverstone-i alakulat volt az első, amely feltehetően a valós autóját leplezte le, vagy legalábbis egy ahhoz közeli állapotot tárt a nyilvánosság elé. Az pedig már a ceremónia előtt kiderült, hogy másnap, azaz pénteken mindenki mást megelőzve viszik pályára az új szabályok szerint épült kocsit.

Az Aston Martin vitte pályára elsőként idei autóját

A bejáratást a csapat központja mellett található silverstone-i pályán tartották, amelyen a kettő közül az egyik forgatási nap keretében Sebastian Vettel és Lance Stroll összesen száz kilométert vezetett. A szabályok értelmében a csapatnak a Pirelli erre a célra gyártott abroncsait kellett használnia, minden más szempontból viszont releváns adatokat kaptak az autó működéséről, amely valamelyest már a bemutatóhoz képest is változott.

Néhány képet és videót leszámítva semmilyen információ nem látott napvilágot a lényegében tesztelési funkciót betöltő eseményről. Ennek következtében azt sem lehet tudni, hogy a pilóták, illetve a mérnökök mennyire voltak elégedettek a tapasztaltakkal, mindenesetre minél korábban fényt szerettek volna deríteni az esetlegesen felmerülő problémákra.

A lehető legkorábban be akartuk járatni az autót, hogy ellenőrizzük a rendszereket a kocsin, és legyen egy kis időnk a barcelonai tesztelés előtt – nyilatkozta Andrew Green, az Aston Martin technikai főigazgatója a bemutatón. – Ez az oka a pénteki bejáratásnak, hogy legyen lehetőségünk reagálni. Remélhetőleg jól alakul, és nem lesz mire reagálni. Az autó vadonatúj, semmilyen [tavalyi alkatrészt] nem tartottunk meg. Az előszezoni tesztek rendkívül rövidek, a második pedig nagyon közel van az első futamhoz, [így akkor már] szinte lehetetlen lesz reagálni.”

Az első tesztelést – amit hivatalosan nem neveznek annak – február 23-a és 25-e között tartják Barcelonában, majd március 10-e és 12-e között Bahreinben tartják a főpróbát, hogy aztán a szigetországban március 20-án elrajtoljon a szezon. Green elmondta, a bemutató, illetve az azt követő bejáratás időpontját ezekhez próbálták igazítani.

Az Aston Martin Silverstone-ban járatta be új autóját

Úgy gondoltuk, hogy jó lenne tartani egy bejáratást az első teszt előtt, [ami] ad egy kis időt, így jutottunk el a bejáratás időpontjáig – magyarázta. – Annak volt értelme, hogy az előző napon mutattuk be az autót, amikor már ténylegesen készen állt, szóval ez volt a mögöttes logika.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK