Társoldalunk:
Hírlevél

A Mercedes cáfol: még sincs gond az idei autóval

2022.01.31. 18:36

A Red Bull után a Mercedes is cáfolta, hogy gondja akadt volna a forradalmian új idei szabályok által épített 2022-es autójának töréstesztjével, és elárulta, hogy a W13-as kódjelű versenygép már korábban teljesítette azokat.

Az olasz sajtóban olyan hírek jelentek meg nemrég, hogy a tavalyi világbajnoki címért az utolsó verseny utolsó köréig csatázó Red Bull és Mercedes egyaránt problémákkal szembesült az FIA kötelező töréstesztjén, mert míg előbbi az RB18-as versenygéppel a frontális, addig utóbbi a W13-as modelljével az oldalirányú teszten bukott meg. Az energiaitalosok ezt korábban a RacingNews365-nek egy névtelen forrás által cáfolták, a Mercedes pedig most hivatalosan is elárulta, hogy ők már átmentek a törésteszteken.

A W13-as autó első számú kasztnija minden tesztet teljesített

A tavalyi konstruktőri világbajnok egy, a sajtó képviselőinek körbeküldött közleményben közölte, hogy

a W13-as autójával olyannyira nincsenek gondok, hogy már január 13-án teljesítette az FIA homologizációs folyamatát, beleértve a kötelező törésteszteket,

különös tekintettel a megerősített „oldalpréseléses" tesztre.

Az idei szezonban egyébként a csapatoknak még nehezebb dolguk lehet a töréstesztek teljesítésével, az FIA ugyanis több ponton is szigorított a követelményeken, és például az autók minimumsúlyának 43 kg-mal történő növelése is részben ennek köszönhető.

„Növeltünk a biztonságon, ami a súly nagymértékű növekedésével jár" – nyilatkozta Jan Mondchaux, az Alfa Romeo technikai igazgatója a RacingNews365-nek, hozzátéve, hogy a súly minden csapatnak komoly fejtörést okoz az idén, és „hihetetlenül nagy kihívást jelent" az alkalmazkodás.

Szigorítottak az oldalirányú törésteszten isForrás: SpeedLight Photo Agency/Gabor Muranyi

Mindehhez hozzájön még, hogy az istállókat igencsak szorítják a határidők, illetve az is, hogy teljesen új autókról lévén szó a mérnököknek az ismeretlenbe kell fejest ugraniuk, ezért nagyobb valószínűséggel fordul elő, hogy egy autó elsőre nem megy át minden törésteszten. Ez pedig valahol törvényszerű is akkor, amikor mindenki a határokat feszegeti, komolyabb problémát pedig csak akkor jelent, ha alapvető szerkezeti hibáról van szó, amelynek a kijavítása komoly erőforrásokat is sok időt igényel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK