Társoldalunk:
Hírlevél

Mercedes: Csak eltérő stratégiával előzhetjük meg Verstappent

2021.12.11. 17:45

Toto Wolff bízik benne, hogy Lewis Hamilton stratégiai előnye elég lesz a világbajnoki cím megszerzéséhez. A Mercedes csapatfőnöke hozzátette, a pályán csak akkor fogják tudni megelőzni a holland pilótát, ha a címvédőnek lényegesen jobb állapotban lesznek az abroncsai.

A várakozásokkal ellentétben nem Lewis Hamilton indul a pole pozícióból az Abu-dzabi Nagydíjon, hiszen a hétszeres világbajnok kikapott Max Verstappentől az időmérőn. Egészen a Q2-ig úgy tűnt, hogy a brit pilóta a rajtelsőség legnagyobb esélyese, de a kvalifikáció utolsó szakaszában a Red Bull felülkerekedett ellenfelén. 

Hamilton hátrányból, de stratégiai szempontból előnyből indul - GalériaForrás: AFP/Kamran Jebreili

„Elfogadjuk a történteket, 1–0 az állás a javukra – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Sky Sportsnak. –Az utolsó etap során tökéletes tartományban voltak az abroncsaik, a szélárnyék hibátlanul működött, ezért szerezték meg a pole pozíciót. A mi gumijaink nem voltak abban a tartományban, mint az övéik. A Q1 és a Q2 a miénk volt, egyszerűnek tűnt a helyzet, aztán hirtelen elvesztettük a teljesítményünket.”

Azonban stratégiai szempontból máris Hamilton került előnybe, ugyanis ő a közepeseken, míg riválisa a lágyakon rajtol. Wolff leszögezte, hogy nem bánták meg a döntést, ebben a helyzetben pedig kifejezetten örülnek, hogy a C4-eseken fognak kezdeni.

A második helyről sokkal szívesebben indulunk a közepeseken – szögezte le. – A rajtnál szerintem lesz egy kis hátrányunk, és ha [Verstappen] gyors lesz és jól kezeli a gumikat, akkor az első hat-hét körben előnyben lehet, de nem nagyban. Mi ugyanakkor hosszabb ideig tudunk kint maradni, vagy éppen agresszívak lehetünk az elévágással. Este rengeteg programot és algoritmust fogunk lefuttatni.”

A Mercedes az elmúlt futamokon sokkal gyorsabb volt az egyenesekben, így felmerül a kérdés, hogy Verstappennek mekkora esélye lesz védekezni, ha esetleg arra kerülne a sor. Az osztrák üzletember szerint azonban Hamilton csak akkor előzheti meg vetélytársát a pályán, ha gumijai sokkal jobb állapotban vannak, mint a 24 éves versenyző abroncsai. Ehhez pedig eltérő taktikával kell próbálkozni.

Feltették neki a kisebb [leszorítóerőt biztosító] szárnyat, szóval gyors lesz az egyenesekben, vagyis ebben a tekintetben nem várható nagy különbség. Csak a gumikkal ellensúlyozhatjuk [a hátrányt], úgyhogy teljesen eltérő stratégiát kell választanunk.” 

Wolff szerint Hamiltonnak nem lesz előnye az egyenesekbenForrás: AFP/Andrej Isakovic

Wolff ezzel együtt hozzátette, a gumiktól függetlenül a gyorsabb versenyző fog nyerni, ami egyúttal a világbajnoki címet is jelenti számára. A 49 éves üzletember szerint az akarattal egészen biztosan nem lesz gond pilótájánál.

Nincs szükség arra, hogy bármit is mondjak neki – jelentette ki. – Szerintem dühös lesz, ami jó. Motivált lesz, hogy levadássza [Verstappent]. Fenyegetve érezzük magunkat, aminek néha látni kell a pozitív oldalát is.”

Hamilton a leintést követő interjúk után ismét méltatta Verstappent. A hétszeres világbajnok elárulta, a Red Bull-lal ellentétben náluk nem esett szó arról, hogy Valtteri Bottas szélárnyékot adjon neki. „Max remek munkát végzett az utolsó körében – kezdte. – A szabadedzéseken erősnek éreztem az autót, a kvalifikáción viszont nehezebb volt sebességet nyerni. Az utolsó kör rendben volt, nem panaszkodhatok, de nyilván valamivel gyorsabbak akartunk lenni.”

Bottas csupán a 6. helyet szerezte meg, ám Wolff rámutatott, hogy mindössze 1 tizeddel maradt el a 3. Norristól, vagyis a finn versenyzőnek nem volt szerencséje. A Mercedesnél az utolsó hétvégéjét teljesítő versenyző ehhez annyit tett hozzá, hogy egy régebbi motorját szerelték be az autóba, ami minimum 2 tizedes hátrányt jelentett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK