Társoldalunk:
Hírlevél

Az F1 vezetője és versenyigazgatója szerint is valótlant állított Hamilton

2021.08.30. 17:26

Tagadta Lewis Hamilton vádjait Michael Masi, az F1 versenyigazgatója, és Stefano Domenicali elnök-vezérigazgató, mondván nem anyagi okok álltak a Belga Nagydíj három köre mögött.

Sok versenyző kritizálta az FIA-t a Belga Nagydíj után amiatt, hogy három kör erejéig a biztonsági autó mögött köröztette a mezőnyt, látszólag pusztán amiatt, hogy hivatalos versenynek számítson a spái futam. Lewis Hamilton egészen odáig ment, hogy közölte, ez pusztán a pénzről szólt, utalva arra, hogy az F1 így eleget tett a kötelezettségeinek, és nem hagyott támadási felületet például a belgiumi futam promóterének. A versenyigazgató és az F1 elnök-vezérigazgatója azonban tagadta, hogy bármi hasonlónak köze lett volna a döntéshez.

Hamiltoné volt a legélesebb kritikaForrás: Daimler AG/Steve Etherington

Hamilton a nyilatkozatai mellett a verseny után az Instagramon is leírta a véleményét, és ismét kiállt a szurkolók mellett, valamint újra kifejtette, hogy a háromkörös "verseny" csakis anyagi okok miatt történt. Ez a nap egy komédia volt, és az egyedüli vesztesei a szurkolók, akik nem keveset fizettek.  Természetesen nem tudunk mit kezdeni az időjárással, de kifinomult eszközeink vannak, amelyek megmondják, hogy mi várható, és ezek alapján világos volt, hogy nem fog javulni a helyzet. Egy és csakis egyetlen ok miatt küldtek ki ma minket. Két kör a biztonsági autó mögött, miközben nincs lehetőség pozíciót nyerni vagy veszíteni és szórakozást nyújtani a nézőknek nem versenyzés. Egyszerűen annyiban kellett volna hagynunk, nem kockára tenni a versenyzők épségét, és ami a legfontosabb, visszafizetni a jegyek árát a szurkolóknak, akik a sportágunk lelkét adják." 

A hétszeres világbajnok kijelentéseit Michael Masi és Stefano Domenicali is cáfolta. 

Előbbi a Sky Sports kérdésére kifejtette, hogy rengeteg oka van annak, hogy a hétfői futam lehetőségét nem fontolták meg. Nincs lehetőség másnapra halasztani a versenyt   szögezte le. – Az FIA és az F1 közös álláspontja az, hogy a versenyzők, csapatok és nézők biztonsága a legfontosabb. A szabályok adta kereteken és a Nemzetközi Sportkódex rendelkezésein belül minden lehetőséget megragadtunk, amely a lehető legjobb opciót jelentette arra, hogy teljesítsünk egy versenyt. Sajnos ebben az esetben nem tudtunk teljes versenytávot menni, de azzal a rendelkezéssel, hogy megállítjuk az órát, megpróbáltuk megnézni, hogy ki tudjuk-e várni azt az időablakot, amely során történhet valami a pályán" – utalta arra, hogy egy órával a háromórás limitidő előtt megállították a versenyidőt.

Rengeteg néző várta, hogy hátha lát versenyt, de végül nem látottForrás: Daimler AG/Jiri Krenek

Masi azt is tagadta, hogy a három körnek a Safety Car mögött bármi más célja lett volna azon túl, hogy megpróbálták elindítani a futamot, miután látták, hogy javulhat az idő. „Ez arra szolgált, hogy megnézzük, milyenek a körülmények. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a hivatalos időjáráselőrejelzés-szolgáltatóinkkal, és úgy tűnt, hogy lesz egy jobb idősáv. Tízperces figyelmeztetést kellett adnunk mindenkinek azzal, hogy »oké, próbáljuk meg belőni ezt az időszakot«. Számos csapat ugyanezt mondta, és ők is látták ezt az idősávot, és pontosan láthatták, hogy mit próbálunk végrehajtani. Utána azonban ismét jött a rossz idő és kifogott rajtunk."

A versenyigazgatónak felvetették, hogy a különböző szerződések betartásának érdekében is le kellett futni ezt a három kört, ő azonban azt mondta, az F1 részéről nincs és nem is volt ilyen elvárás vele szemben.  Soha nem volt rajtunk ilyen nyomás. Rendszeresen beszélek az F1-gyel, hogy informáljam őket, különösen, ami a televíziós közvetítést illeti. Nyilván az egész világnak ők közvetítenek, úgyhogy rendszeresen tájékoztatom őket. Közvetlen kapcsolatban vagyunk az időmérő helyiséggel, hogy mindenkit informálni tudjunk, hiszen nyilván azokat a képeket, amelyek mindenkihez eljutnak, ők gyártják."

Verstappen hivatalosan is győztes lett, amiért 12,5 pontot kapottForrás: Belga via AFP/Benoit Doppagne

Az Autosportnak Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója is megerősítette, hogy szó sincs ilyen esetekben anyagi érdekekről, mivel nem tennék kockára a versenyzők testi épségét, és különben is, akkor is megkapták volna a teljes jogdíjat a spái szervezőktől, ha egyetlen kört sem teljesítenek. Hallottam, hogy egyesek szerint anyagi érdekek húzódtak emögött, de ez egyáltalán nem igaz,  mert amikor versenyzésről beszélünk, ott a felelősség, ami egy világos folyamat, ezeknek a dolgoknak pedig nincs közük egymáshoz" – szögezte le a sportág első embere.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK