Társoldalunk:

Lángolt a McLaren, Schumacher még Péreznél is nagyobb mázlival nyert

2021.06.08. 08:41

Michael Schumacher is szerzett potyagyőzelmet az utolsó körben, Damon Hill és Nigel Mansell viszont több legendás versenyzőhöz hasonlóan a vesztesek közé iratkozott fel azon a listán, amelyen a kockás zászlóhoz nagyon közel, az élről kieső pilótákat gyűjtöttük össze. 

Mindössze néhány kilométer választotta el Max Verstappent attól, hogy győzzön a vasárnap megrendezett Azeri Nagydíjon, de Fortuna ezúttal elpártolt tőle és végül üres kézzel távozott Bakuból. Az F1 történetében nem ő az egyetlen, aki már a győzelem kapujában esett el a nagy lehetőségtől, sőt, nem is ő járt a legrosszabbul. Megnéztük, kik jártak így korábban.

Mexikói Nagydíj 1964, Jim Clark

Jim Clark és Graham Hill egyaránt két világbajnoki címet szerzett az F1-ben, a közvélemény azonban előbbit sokkal magasabb polcra helyezi, hiszen sokan minden idők egyik legjobbjának tartják. Kétségtelen, hogy az angol pilóta legalább egy, de lehet, hogy mindkét világbajnoki címét skót riválisa balszerencséjének, illetve tragédiájának köszönhette. Az 1962-es dél-afrikai szezonzárón Clarknak állt a zászló, de 20 körrel a vége előtt olajszivárgás miatt fel kellett adnia a futamot. Hat évvel később pedig az ifjabbik brit versenyző megnyerte az idénynyitót, ám a második fordulót már nem érhette meg, mert egy hockenheimi F2-es viadalon életét vesztette.

Jim Clark az 1964-es Mexikói NagydíjonForrás: Getty Images/1964 Robert Riger/Robert Riger

1964-ben viszont mindketten elbukták a végső győzelmet. Az utolsó, Mexikói Nagydíjra úgy érkezett meg a mezőny, hogy Hill vezette a pontversenyt, de John Surteesnek és Clarknak is volt még matematikai esélye, hiszen előbbi 6, utóbbi 9 ponttal volt lemaradva a pontversenyben. A Ferrari pilótájának egy győzelem egészen biztosan elég lett volna, a Lotus versenyzőjének viszont nem csak a saját kezében volt a sorsa: a diadal mellett arra is szüksége volt, hogy az éllovas legfeljebb a 4., Surtees pedig maximum a 3. pozícióban zárjon.

PORTRÉNK JOHN SURTEESRŐL

Clark annak rendje és módja szerint megszerezte a pole pozíciót, majd a rajt után fokozatosan elhúzott a mezőnytől. Ellenfeleinek viszont nem sikerült jól az indulás, Hill beragadt, Surteesnek pedig a gyújtással voltak gondjai. 

Később viszont mindketten megkezdték a felzárkózást, és a 18. körre Hill már a 3., míg Surtees az 5. pozícióban autózott. Kettőjük között utóbbi csapattársa, Lorenzo Bandini haladt, aki folyamatosan támadta a BRM pilótáját. Az olasz versenyző többször is mutatta magát a tükörben, végül 10 körrel később, a hajtűkanyarban szánta el magát az előzésre. A manőver viszont nem sikerült, Bandini pedig hátulról eltalálta Hillt, és mindketten kipördültek.

Graham Hill az 1964-es Mexikói NagydíjonForrás: Getty Images/1964 Robert Riger/Robert Riger

Az ütközés ellenére mindketten folytatni tudták a versenyt, ám a brit pilótának be kellett mennie a bokszba, hogy megjavítsák a kipufogóját. Hill innentől kezdve csupán annyit tehetett, hogy imádkozott az égiekhez, hogy számára megfelelő eredmény szülessen. 

Clark eközben senkitől sem zavartatva, több mint 1 perces előnyben száguldott a címvédés felé, ám az utolsó körben bekövetkezett a két évvel korábbihoz hasonló, de talán annál is nagyobb dráma. Az egyik olajcső ugyanis meghibásodott a Lotusban, aminek következtében a skót pilótának fel kellett adnia a futamot. Még ezzel együtt is az 5. helyet szerezte meg, de ez aligha vigasztalta.

Ezek után egy ideig úgy nézett ki, hogy a 13. helyen álló Hill ölébe visszahullik a világbajnoki cím, hiszen Surtees csupán a 3. helyen volt. Utóbbi szerencséjére azonban Bandini volt előtte, akinek az utolsó kör kezdetén kétségbeesetten jelezték a pálya mellől, hogy engedje el csapattársát. Ezt pedig meg is tette, így Surtees a két keréken szerzett vb-címei után négy keréken is felért a csúcsra. (S. M.)

Olasz Nagydíj 1967, Jim Clark

Clarktól nem csupán két világbajnoki címet vett el a technika ördöge, hanem pályafutása talán legnagyobb futamgyőzelmét is. 1967-ben, három futammal a vége előtt, ha matematikailag nem is, de gyakorlatilag már lemondhatott a végső győzelemről, amikor a mezőny Monzába utazott. A Lotus versenyzője, mondhatni, szokásához híven itt is megszerezte a pole pozíciót, ám a rajtja ezúttal nem sikerült jól, és Jack Brabham, Dan Gurney, valamint Hill is elment mellette.

Jim Clark az 1967-es Olasz Nagydíjon

Clark azonban hamar visszazárkózott, és a 3. kört már az élen fejezte be, viszont akkor sem vezetett sokáig, hiszen autójában vezethetőségi problémák léptek fel, aminek következtében lelassult, és a 10. körben Surtees elment mellette. Egy körrel később még vissza tudta előzni az immáron a Honda volánja mögött ülő pilótát, ám a 12. körben defektet kapott.

Miután a Lotus szerelői orvosolták a problémát, Clark közvetlenül az első három helyezett pilóta mögé jött vissza, a gond csupán annyi volt, hogy körhátrányban. A skót pilóta viszont még ezen a ponton sem adta fel, és előbb visszavette a körét, majd ténylegesen megkezdte a felzárkózást. 

Clark elképesztő tempót produkált, aminek eredményeképpen a 60. körben már Brabhamet támadta az 1. helyért, és a Lotus istálló legnagyobb örömére el is ment a címvédő mellett. Ekkor úgy nézett ki, hogy óriási bravúrt végrehajtva, körhátrányból győzedelmeskedik, de a sors nem így akarta. Az utolsó körben a túlságosan alacsony üzemanyag-mennyiség miatt előnye rohamos csökkenésnek indult, a leintésig pedig Brabham és a futamot végül megnyerő Surtees is megelőzte.

Jackie Stewart és Jim Clark az 1967-es Olasz Nagydíjon

„Egyszerűen hihetetlen volt, hogy nem ő szelte át elsőként a célvonalat, hogy [az autó] nem tűnt fel [a célegyenesben] – idézi a Motor Sport Magazine Gordon Huckle-t, a Lotus akkori vezető szerelőjét. –Utána ő is begurult, az olasz közönség pedig teljesen megőrült, és körbevette az autót. A szurkolók nagyra értékelték, amit tett. Rengetegen voltak a kocsi mellett, és egyszerűen felkapták, majd a vállukon vitték őt. Mi a közelébe sem tudtunk férkőzni.”

Huckle azt is elárulta, hogy az ellenőrzés során kiderült, hogy az egyik lengőkar megsérült, aminek következtében elkezdett előre-hátra mozogni. Hozzátette, Clark az a fajta pilóta volt, aki tudott alkalmazkodni az ilyen helyzetekhez. (S. M.)

Belga Nagydíj 1968, Jackie Stewart

Az 1968-as szezon első futama után Clark életét vesztette, ám Hill dolgát egy másik skót pilóta, Jackie Stewart nehezítette meg. A Lotus pilótája végül megszerezte a világbajnoki címet, ám könnyen lehet, hogy a később lovaggá ütött versenyző már abban az évben a tabella élén végzett volna, ha nincs a jaramai F2-es viadalon összeszedett sérülése, és az annak következtében kihagyott Spanyol és Monacói Nagydíj. A következő, spái hétvégén viszont már ott volt a mezőnyben, és nem sok híja volt, hogy diadallal térjen vissza.

Chris Amon, Jackie Stewart, Jacky Ickx, és John Surtees az 1968-as rajtnálForrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

A Matra versenyzője már az időmérőn megmutatta, hogy számolni kell vele, hiszen Chris Amon mögé, a 2. helyre kvalifikált, a rajtot azonban elrontotta, így visszaesett az 5. pozícióba. 10 kör múlva viszont már ismét ott találta magát, ahonnan indult, miután az új-zélandi pilóta, majd Surtees is kiesett előle, valamint Jacky Ickx motorja ideiglenesen rakoncátlankodott.

Ekkor Denny Hulme-ot támadta a vezetésért, és a két versenyző többször is oda-vissza megelőzte egymást. A csata a címvédő féltengelyének meghibásodása miatt véget ért, hiszen a McLaren versenyzőjének fel kellett adnia a küzdelmet.

Stewart Spában, 1968-banForrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

A hajrában Stewart óriási különbséget autózott ki a többiekkel szemben, ám ekkor autója lelassult. Egy körrel a vége előtt már szinte az összes üzemanyaga elfogyott, ezért kiment a bokszba. Mivel ekkor még mindig fél másodperccel vezetett, ez bele is fért volna, de amikor rálépett a gázra, a motorja lefulladt. Ennek következtében a skót pilótát hárman is megelőzték, közülük pedig Bruce McLaren ért célba elsőként, megszerezve az általa alapított istálló első győzelmét. (S. M.)

Brit Nagydíj 1970, Jack Brabham

Brabham 44 évesen még mindig a Forma-1 mezőnyének tagja volt, sőt, az 1970-es idénynyitót sikerült is megnyernie. Végül ez bizonyult pályafutása utolsó győzelmének, de a Brit Nagydíjon közel volt ahhoz, hogy 15-re növelje diadalainak számát.

PORTRÉNK JACK BRABHAMRŐL

A háromszoros világbajnoknak még mindig csak 8 pont volt a lemaradása a listavezető Jochen Rindt mögött a Brands Hatchben rendezett hétvégét megelőzően, az időmérőn viszont pont az osztrák pilóta volt az egyetlen, aki gyorsabb volt nála. Mindez a rajt után már nem számított, hiszen a saját autójával induló Brabham átvette a vezetést.

Jack Brabham és középen az ifjú Ron Dennis az 1970-es Brit NagydíjonForrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

Az ausztrál versenyző nem sokáig autózhatott az élen, hiszen Ickx hamar megelőzte, de a belga pilóta autójában a 7. körben eltört a differenciálmű. Brabham azonban ekkor sem vette vissza a vezetést, ugyanis Rindt szemfülesebb volt nála.

PORTRÉNK JOCHEN RINDTRŐL

A 44 éves versenyző ekkor azt hitte, esélye sem lesz tartania a tempót riválisával, de tévedett. Az egyenesekben ugyan a Lotus volt a gyorsabb, de a kanyarokban a Brabhamnél volt az előny, így az alapító közel tudott maradni, és végül hibára kényszerítette az éllovast. „Hosszú idő kellett hozzá, de Jochen végül rosszul vett egy fokozatot, így elég közel kerültem hozzá, hogy kifékezzem” – mondta később. 

Brabham folyamatosan növelte előnyét, és a 80 körös verseny 79. körének végén már 13 másodperccel vezetett. Ekkor viszont már alig volt üzemanyag az autójában, ami így lelassult, átadva ezzel a győzelmet Rindtnek. A mezőny akkori legidősebb versenyzőjének meg kellett elégednie a 2. hellyel, ami később karrierje utolsó F1-es pontszerzésének bizonyult. Hozzá kell tenni, hogy egy ideig úgy tűnt, mégis övé a győzelem, mivel az osztrák pilótát szabálytalan szárny miatt kizárták, de később visszavonták az ítéletet. Brabham egyébként abban az évben Monacóban is a legvégén bukta el a diadalt, de azon a versenyen ő hibázott, amikor az utolsó körben nekiment a falnak a Rascasse-ban. (S. M.)

Francia Nagydíj 1977, John Watson

John Watson a 4. pozícióból kezdte meg az 1977-es dijoni versenyt, ám Gunnar Nilssont, valamint a pole-ból induló Mario Andrettit is lerajtolta, és feljött James Hunt mögé. Ráadásul gyorsabbnak bizonyult a címvédőnél, és ezt az 5. kör elején be is bizonyította, amikor megelőzte a McLaren pilótáját, és átvette a vezetést. 

Az északír pilóta 6 másodpercre növelte előnyét a Huntot szintén maga mögé utasító Andretti előtt, és ez a különbség a 80 körből álló futam 50. köréig nem is változott lényegesen.  Akkor viszont Watson utolért egy bolyt, ami feltartotta őt, így a következő idény világbajnoka megfelezte a kettőjük közötti távolságot. A Brabham pilótája később sem járt szerencsével a lekörözöttekkel, és 10 körrel a vége előtt Andretti utolérte.

Watson a dijoni Francia Nagydíjon, 1977-benForrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

Azonban hiába tűnt összességében gyorsabbnak az amerikai versenyző, a Brabhamet hajtó Alfa Romeo-erőforrás az egyenesekben jóval erősebbnek bizonyult. Ennek következtében az utolsó kört is ebben a sorrendben kezdték meg, és már túl voltak az utolsó valós előzési lehetőséget biztosító szakaszon, amikor a kevés benzin miatt Watson motorja már nem működött százszázalékosan. Andretti előbb egy bátor manőverrel bement mellé, és mivel az Alfa Romeo ismét kihagyott, a célvonal előtt meg is előzte ellenfelét. 

„Abban a kanyarban nem volt hely két autó számára, én pedig nem adtam fel a versenyt olyan könnyen – nyilatkozta Watson a futam leintését követően. – A motor azonban újra kihagyott, és Mario elment mellettem.” (S. M.)

Dél-afrikai Nagydíj 1978, Patrick Depailler

Patrick Depailler csupán a 11. helyről rajtolt el az 1978-as Dél-afrikai Nagydíjon, ám a 27. körre már a 2. pozícióban találta magát. Mindez többek között annak volt köszönhető, hogy Andretti, Niki Lauda, valamint Jody Scheckter is túlságosan hamar elkoptatta az abroncsokat, így mindhármuknak jelentősen vissza kellett venniük a tempóból.

Ekkor Riccardo Patrese vette át a vezetést, miközben a francia pilótát Lauda üldözte, de a címvédő motorja az 52. körben megadta magát. Hasonló sorsra jutott az olasz versenyző is, így 15 körrel a vége előtt Depailler került az élre.

Depailler lemaradt a győzelemről KyalamibanForrás: Getty Images/Bernard Cahier

Ekkor viszont kék színű füst csapott fel a Tyrrellből, ami valamelyest le is lassult, Andretti pedig elkezdett közeledni hozzá. Ám ekkor még úgy nézett ki, hogy az élete első F1-es győzelmére hajtó pilótának szerencséje van, ugyanis 3 körrel a leintés előtt a Lotus versenyzőjének be kellett mennie a bokszba üzemanyagért. Csapattársa, Ronnie Peterson azonban folyamatosan csökkentette a hátrányát az éllovassal szemben.

Az utolsó körre pedig utol is érte Depailler-t, aki mindent megtett, hogy megszerezze a hőn áhított diadalt. A két autó többször is összeért, a svéd pilótának pedig végül összejött az előzés, és mindössze 466 ezreddel, de megnyerte a futamot. (S. M.)

Kanadai Nagydíj 1991, Nigel Mansell

Demoralizáló fölénnyel és zsinórban négy győzelemmel kezdte a szezont Ayrton Senna, a Kanadai Nagydíjon viszont kiesett, és úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg Nigel Mansellt. A Williams-Renault versenyzője jelentős előnnyel vezetett Nelson Piquet előtt, olyannyira, hogy már integetni is kezdett a közönségnek. A rossznyelvek szerint ez lett aznap a végzete, mert az utolsó körben a hajtűkanyar után már nem tudott kigyorsítani, és néhány száz méterrel a cél előtt kénytelen volt félreállni.

Mansell nem hitte el, hogy milyen balszerencsésForrás: F1 TV

Pletykák szerint előfordulhatott, hogy Mansell integetés közben hagyta, hogy túlságosan leessen a fordulatszám vagy véletlenül átállított egy kapcsolót, a végeredmény viszont az lett, hogy kénytelen volt leparkolni a Williamst és feladni a versenyt, bár végül a 6. helyen rangsorolták őt. Mansell a szezon végén Senna mögött a 2. helyezett lett az összetettben, nem a bizarr kiesésen múlt a világbajnokság végkimenetele, de a montreali futam így is emlékezetes maradt. 

„El sem hittem, amikor megláttam őt. Ez nagyon-nagyon jól jött, hatalmas szerencse volt – nyilatkozta Piquet, miután megnyerte a versenyt. – Én nem sajnálok senkit” – szögezte le a brazil pilóta. (A. V.)

Magyar Nagydíj 1997, Damon Hill

Az 1997-es Magyar Nagydíj a Forma-1 történetének egyik kisebb csodája, ami a magyar szurkolók számára különösen emlékezetes lehet, akár élőben látták a versenyt, akár az interneten találkoztak a felvételekkel. A teljesen reménytelen Arrows-Yamaha volánja mögött a világbajnoki címvédő Damon Hill a Bridgestone-gumiknak és a Hungaroringhez fűződő remek érzékének köszönhetően majdnem megnyerte a versenyt.

Hill a győzelmet elbukta, de legalább a dobogóra odaért az Arrows-YamahávalForrás: F1 TV

Hill már az időmérőn megdöbbenést keltett azzal, hogy a világbajnoki címért küzdő Michael Schumacher és Jacques Villeneuve mögött a 3. helyet szerezte meg, majd lerajtolta korábbi csapattársát és később Schumachert is kifékezte. David Coulthard kiesésének is köszönhetően magabiztosan haladt a győzelem felé, de az utolsó előtti körben egy 50 pennys alátét megadta magát, így a gázpedált működtető hidraulikus szerkezet felmondta a szolgálatot. 

A brit pilóta ugyan bő fél perccel vezetett, de csak az utolsó előtti körben 10 másodpercet vesztett Villeneuve-höz képest, és a kanadai pilóta végül a 3-as kanyarból kifelé a fűre hajtva is megelőzte őt. Hill a 2. helyen célba ért, de ezt csupán annak köszönhette, hogy a műszaki hiba nem néhány kilométerrel hamarabb következett be, és bár így is hősiesen szerepelt, olyan közel volt a győzelemhez, hogy a 2. helye is szinte kieséssel ért fel. (A. V.)

Spanyol Nagydíj 2001, Mika Häkkinen

„Piszkosul mázlisták voltunk, de célba kell érni, és mi megtettük” – mondta Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója, miután Michael Schumacher megnyerte a 2001-es Spanyol Nagydíjat. A németek ásza 22 pontos előnyben volt korábbi nagy riválisával, Mika Häkkinennel szemben, akit az ág is húzott a 2000-es világbajnoki veresége után, és a pechszéria Barcelonában sem akart véget érni. Häkkinen a 2. helyről szorosan követte Schumachert, majd a második bokszkiállás után átvette a vezetést, de a célig nem jutott el.

Häkkinen csapattársa, Coulthard autóján ért vissza a bokszba, pedig neki kellett volna nyernieForrás: DPA/AFP/Gero Breloer

Az utolsó körben alig két szektort kellett volna még teljesítenie, de a McLaren-Mercedes MP4-16-os hidraulikus rendszere elromlott, ez magával rántotta a kuplungot is, és innen már nem volt visszaút a számára. Az autója füstölve és kisebb lángokat eregetve megállt, a finn pilóta pedig hitetlenkedve széttárta a karjait, majd kimért karaktere ellenére azt mondta, legszívesebben bokszzsákot püfölne a motorhome-ban. 

Häkkinent végül csapattársa, David Coulthard fuvarozta vissza a bokszba, ahol sportszerűen Schumacher is üdvözölte őt. „Nagyon sajnálom Mikát – nyilatkozta. – Igen szórakoztató versenyt futottunk, aztán az utolsó bokszkiállásnál átugrott engem. A régi szép időkre, a tavalyi évre emlékeztetett, és sokkoló volt látni őt, ahogy az utolsó körben, nagyjából öt kanyarral a vége előtt feladja a versenyt.” (A. V.)

Európa Nagydíj 2005, Kimi Räikkönen

A 2005-ös szezon során tilos volt indokolatlanul kereket cserélni a versenyeken, ehhez képest meglepő, hogy mindössze a Nürburgringen megrendezett Európa Nagydíjon történt a győzelem sorsáról döntő baleset. Kimi Räikkönen a világbajnoki címre hajtott Fernando Alonso ellen, a spanyol pilóta csak a 6. helyről rajtolt, Räikkönen viszont a 2. kockából. A verseny végén Alonso üldözte a McLaren versenyzőjét, aki akkor már nagyon küszködött az elfékezett jobb első kerekével.

A jobb első futómű nem bírta Räikkönen autójánForrás: AFP/Damien Meyer

A csapatnál már a verseny eleje óta aggódtak a futóművet érő terhelés miatt, bár a vége felé Räikkönen már alig látott a vibráció miatt, a pályán hagyták a pilótát, mert a kerékcsere miatt csak a dobogó alsó fokára állhatott volna fel. A terv viszont nem vált be, a felfüggesztés nem bírta tovább, és Räikkönen az utolsó kör elején kirepült a kavicságyba.

A szabályt – részben a történtek miatt – a következő szezon előtt elvetették, ez azonban Räikkönennek nem segített, lemaradt a 2005-ös világbajnoki címről, bár nem csupán a nürburgringi kiesés miatt. (A. V.)

Max Verstappen a 2021-es Azeri NagydíjonForrás: 2021 Getty Images/Clive Rose
Baku két pilótával is mostohán bánt
Bakuban már kétszer is előfordult, hogy egy pilóta fél lábbal már a dobogó tetején állt, mégis kiesett a kockás zászló előtt. A 2018-as Azeri Nagydíjon Valtteri Bottas 3 körrel a leintés előtt defektet kapott, és Lewis Hamilton ölébe hullott a győzelem, múlt vasárnap pedig Max Verstappen járt így, 5 körrel a siker előtt. (A. V.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK