Társoldalunk:

A McLaren több évre magához kötötte fiatal tehetségét, Lando Norrist

2021.05.19. 10:12

A Monacói Nagydíj előtt a McLaren bejelentette, hogy meghosszabbította Lando Norris szerződését. A brit tehetség a következő években a wokingi istállónál folytatja a pályafutását.

Rendeződött Lando Norris jövője, a 21 esztendős tehetség a következő években is a McLaren versenyzője marad, jelentette be a csapat a Monacói Nagydíj előtt. Norris 2017 óta a woking istálló tagja, eleinte teszt- és szimulátorpilóta volt, közben sikeres juniorpályafutása is volt, az F2 kivételével az összes sorozatot megnyerte, ahol elindult.

Norris a McLaren pilótája maradForrás: AFP/Andrej Isakovic

Norris 2018-tól már teszt- és tartalékpilóta volt, pénteki szabadedzéseken is bizalmat szavaztak neki, majd 2019-től előléptették versenyzővé. A brit fiatal a generációja egyik tehetséges tagja, a középmezőnybe tartozó McLarennel eddig két dobogós helyet szerzett, a 2020-as Osztrák Nagydíjon és a 2021-es Emilia Romagna Nagydíjon is a 3. helyezett lett.

A McLaren ezzel a következő évekre bebiztosította a versenyzői felállását, hiszen Daniel Ricciardo is hosszabb távra szerződött a csapattal, így a brit istálló a Mercedes-motorokkal együtt stabil alapokra építkezhet a közeljövőben.

„Lando és Daniel révén nagyon tehetséges és izgalmas versenyzőpárosunk van, a bejelentés erős jele annak, hogy mennyire elkötelezettek vagyunk a McLaren következő, 2022-től íródó fejezete iránt” – mondta Seidl.

Norris az elmúlt csaknem öt év során családtag lett a McLarennél, kijelentette, nem is tudná elképzelni, hogy más csapatnál kezdje a 2022-es szezont, mert a wokingiak már a juniorkategóriákban is támogatta őt, és nagyon élvezi, hogy együtt fejlődhet a csapattal.

Norris szerezte a McLaren idei első és eddig egyetlen dobogós helyét ImolábanForrás: Motorsport Images/Mark Sutton

 

„A McLaren iránti elköteleződésem világos: az a célom, hogy versenyeket nyerjek és Forma-1-es világbajnok legyek, ezt ezzel a csapattal akarom elérni. Mióta 2017-ben csatlakoztam, az előmenetelünk folyamatos és egyértelmű, közös ambícióink vannak a jövőre nézve.”

„Köszönetet szeretnék mondani Zaknek és Andreasnak, mert a kezdetektől bizalmat szavaztak nekem és az egész csapatnak, mert jó környezetet teremtettek, amelyben folytathatom a pályafutásomat. Már eddig is voltak feledhetetlen közös pillanataink, például a két dobogós hely és a konstruktőri világbajnokság 3. helye, várom már, hogy Daniellel és a csapat többi tagjával közösen még nagyobb sikereket érjünk el a következő évek során.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK