Társoldalunk:

A Ferrari fejlődött, a McLaren szoros csatát vár az előszezoni teszt után

2021.03.14. 18:38

Az előszezoni tesztelés zárónapján is akadtak váratlan események, jó egyéni- és csapatteljesítmények, cikkünkben a reakciókat összegezzük kommentár nélkül.

A vasárnapi tesztnappal véget ért az előszezoni felkészülés Bahreinben, a húszfős mezőnyből 18 pilóta autóba ült a két hét múlva esedékes nagydíj helyszínén. Összefoglalónkat itt olvashatja, az érintettek nyilatkozatait pedig alább közöljük. 

Mercedes

Lewis Hamilton: „Soha nem voltam nagy rajongója a tesztelésnek. Én a versenyzést imádom! Ugyanakkor talán ez az egyetlen év, amikor szerettem volna még több napot tesztelni, mert rengeteg munka vár ránk. A múltban sem gondoltuk azt soha a tesztelés után, hogy mi vagyunk a leggyorsabbak, mert soha nem lehet tudni, hogy a többiek mit csinálnak az üzemanyaggal és a beállításokkal. Mi mindig arra koncentráltunk, hogy a lehető legjobban megértsük az autónkat, úgyhogy ha őszinte akarok lenni, most is ugyanezt érzem. A két hét múlva következő első időmérő edzésig nem fogjuk tudni, hogy hol állunk."

Hamilton ha tehetné, még tesztelne - Galéria!Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

Valtteri Bottas: „Az első napom nem volt zavartalan, ezért elégedett vagyok azzal, hogy az elmúlt kettő zökkenőmentesre és hatékonyra sikeredett. Ma, akárcsak tegnap, számos kört tettünk meg és minőségi teszteket végeztünk. Még mindig nem érzem magam tökéletesen az autóban, de fokozatosan javult a helyzet. Ugyanakkor van még min dolgozni, rengeteg adatot gyűjtöttünk az elmúlt napokban, ezeket pedig ki fogjuk elemezni, hogy a segítségükkel gyorsabbá tegyük az autót az első versenyre. A szabályváltozások miatt most még jobban be vagyunk korlátozva, de az első nap után nagyon jól rázódtunk vissza. Teljes mértékben hiszek benne, hogy az autóban és a csapatban megvan a potenciál, hogy a világbajnoki címért harcoljunk. Nem hiszem, hogy a kocsi egyelőre elég jó a teljesítmény terén, de nincs kétségem afelől, hogy elég jó lesz. Úgy érzem, hogy elég időt tölthettem benne, rövid és hosszú etapokat is teljesítettem, magabiztosnak érzem magam. Részemről én készen állok, csapatként pedig készen fogunk állni."

Andrew Shovlin (vezető versenymérnök): „A megbízhatóság szempontjából ez egy újabb jó nap volt, végig terv szerint haladtunk. Valtteri a hosszabb etapokon dolgozott a beállításokon délelőtt Lewis pedig hosszabb etapokat és időmérős köröket is teljesített délután. Megtankolt autónál javult valamelyest az egyensúly és kiszámíthatóbb volt a kocsi, de látjuk az elmúlt napokban gyűjtött adatokból, hogy versenytempóban nem vagyunk olyan gyorsak, mint a Red Bull. Ami az alacsony üzemanyagszintes köröket illeti, ott zavarosabb a kép. Nem javultunk eleget, ezért meg kell vizsgálnunk a megközelítésünket, mivel túl sok autó végzett ma előttünk. Az elmúlt években is voltak gondjaink az egykörös tempóval a téli teszteken, majd sikerült előrelépést elérnünk az első versenyre, de lehet, hogy ezúttal nehéz dolgunk lesz. Nincs már sok, mire visszatérünk ide az első versenyre, de van egy tervünk, amellyel megpróbáljuk megérteni a gondjainkat. Semmit sem bízunk a véletlenre és megpróbálunk gyorsulni a következő tíz napban."

A Mercedes állítja, hogy egyelőre lassabb a Red Bullnál - Galéria!Forrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Red Bull

Sergio Pérez: „Őrület belegondolni, hogy már be is fejeződött az előszezon, miközben úgy érzem, mintha csak most kezdődött volna. Szerintem karrierem során még soha nem volt ilyen rövid felkészülésben részem. Nagyon keveset tesztelhettünk, de sok beállítás-változatot sikerült kipróbálnunk, minden alkalommal fejlődtem, amikor kimentem a pályára. Nagyon izgatott vagyok a szezon miatt, szerintem jó autónk van, de továbbra is sokat kell tanulnom, hogy a legtöbbet ki tudjam hozni belőle. A csapat fantasztikus munkát végez. Nem az a fontos, hogy Bahreinben hol kezdünk, hanem hogy Abu-Dzabiban hol zárjuk az évet. Most már az első versenyhétvégére tekintünk előre, lépésről lépésre fogunk haladni és kezdetben türelmesek leszünk, és akkor minden nekünk megfelelően fog alakulni."

Max Verstappen: „Ez újabb jó nap volt, a teljes programon végigmentünk. A körülmények egy kicsit eltértek az első napon tapasztaltaktól, úgyhogy egy kicsit alkalmazkodnunk kellett ehhez a beállításokkal, de nagyon simán ment minden, akárcsak az egész teszten. Szerintem mondhatjuk, hogy jó hétvége volt, ez ugyanakkor nem garantál semmit, mivel minden csapat más programot teljesít a teszteken. Mindig azt nézzük, hogy min lehetne még javítani, és természetesen vannak dolgok, amelyeken még dolgozni akarunk, de szerintem ezzel mindenki így van. Néhány héten belül a Q3-ban majd meglátjuk, hogy hol állunk, de összességében az autó jónak érződik és már várom, hogy versenyezzünk vele."

A Red Bull tűnik a leggyorsabbnak - Galéria!Forrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Guillaume Rocquelin (vezető versenymérnök): „A mai két négy órás etap megegyezett a tervezett program tekintetében. Az előző két nappal ellentétben a mai nap az autó optimalizálásáról és annak a megértéséről szólt, hogy milyen irányba tartunk. Emiatt rövidebb etapokat teljesítettünk, többet változtattunk a beállításokon, így több időt töltöttünk a garázsban. Ma is végeztünk némi fejlesztési munkát, miközben igyekeztünk felpörgetni üzemi hőfokra a csapatot és a versenyzőket a procedúrák és kiállások terén is. Mindkét pilóta ugyanazt a programot teljesítette ugyanazzal az eredménnyel. Összességében pozitív teszt volt. Három nap sosem elég, szerintem senki nem állítaná ennek az ellenkezőjét, de így is hasznos volt az elvégzett munka. Nagyon jó alapokra építkezhetünk és már várjuk, hogy két hét múlva visszatérjünk Bahreinbe." 

McLaren

Lando Norris: „Jól sikerült az utolsó autóban töltött napunk. Küszködtünk néhány dologgal, ami jó és rossz is. Az ember sohasem akar problémákba futni, de az jó hír, hogy tanultunk az autóról és van még időnk megoldásokat találni, mielőtt visszajövünk a versenyre. Úgyhogy, vannak pozitívumok és negatívumok is, de mindent összevetve jó a helyzet, mert pont ezért vagyunk itt a teszten. Jó érzés volt visszatérni a pályára, úgy gondolom, jó formában várom a pár hét múlva esedékes versenyt. Izgatottan jövök majd vissza. Nagy köszönet a srácoknak a pályán, a gyárban, valamint a Mercedes HPP-nél dolgozó csapatnak is a kemény munkáért. Jól sikerült az előszezoni tesztelés."

A McLaren biztató formát mutatott - Galéria!Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

Daniel Ricciardo: „Nagyon örülök, hogy megbízhatóan sikerült lefutni a tesztelést, nem voltak igazi problémáink vagy aggasztó dolgok, nagyon simán ment a három nap. Nagyon hálás vagyok a csapatnak a pályán és a gyárban is, jó autót raktak össze ezekre a tesztnapokra. Mindent megtettek, hogy otthon érezzem magam, alig várom, hogy visszajöjjünk és pályára lépjünk a Bahreini Nagydíjon."

Andreas Seidl (csapatfőnök): „Eredményes előszezoni teszt volt. A kevesebb nap miatt kulcsfontosságú volt, hogy a lehető legjobban kihasználjuk a pályaidőt, és elégedettek vagyunk az elvégzett munkával. Lando visszajelzései jó támpontokat adtak az MCL35M és az előző autó összehasonlítása terén, miközben Daniel is összeszokott az autóval, hasznos adatokat gyűjtött és jó háttérinformációt adott a mérnököknek. A körülmények kissé eltértek attól, amit Bahreinben megszoktuk. Nappal magasabbak voltak a hőmérsékletek az átlagosnál, a pénteki homokvihar érdekes kihívást is jelentett a csapatoknak és a pilótáknak. Ennek ellenére lefutottuk a tervezett etapokat, a két pilóta összesen 328 kört tett meg a három nap során." (...) „A küzdelem nagyon szorosnak tűnik a csapatok között. A szabályok változatlansága valószínűsíti, hogy újabb kemény csata jön a Forma-1-ben. Mint mindig, hálásak vagyunk a szenzációs szurkolóink, valamint a remek partnereink támogatásáért világszerte, amit magunkkal viszünk az izgalmasnak álló szezonra."

Aston Martin

Lance Stroll: „Nagyon elégedett vagyok a ma elvégzett munkával. Lefutottuk a programunkat és a versenyszimuláció, valamint a hosszú etapok révén hasznos adatokat gyűjtöttünk. Teljesítettük a mai feladatlistánkat, ami jó lezárása a tesztelésnek, miután tegnap kevesebbet tudtunk menni. Sok adatunk van, amit átnézhetünk és bővíthetjük az autóval kapcsolatos ismereteinket, ami kellemes helyzet, különösen azt figyelembe véve, hogy csak három tesztnapunk volt az idén. Várom már, hogy megkezdjük a szezont itt, Bahreinben, de addig még elvonulhatunk és fejlődhetünk.”

Vettel ismét sokat veszített - Galéria!Forrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Sebastian Vettel: „A [turbónyomás elvesztése miatt történt] korai leállás ellenére sok kört mentünk ma. Lance is sok kört ment délelőtt, úgyhogy sok adattal dolgozhatunk. Nagyon hasznos volt a mai tesztnapom, a pályán jobbak voltak a körülmények, ami sokat segített, hogy kiismerjem az autót. A teszt mindenképpen elősegítette, hogy rájöjjek, pilótaként milyen téren kell javulnom az autóval és a csapat hol tud fejleszteni az AMR21-esen. Jó tanulási görbe volt, és izgatottan fejlődök tovább az autóval. Várom már, hogy két hét múlva versenyezhessünk itt, Bahreinben.”

Otmar Szafnauer (csapatfőnök): „Elég mozgalmas hetünk volt, sokat tanultunk annak ellenére is, hogy akadtak itt-ott kihívások, beleértve a pénteki homokvihart. Lance és Sebastian összesen 314 kört teljesített a héten és nagy mennyiségű adatot elemezhetünk, mielőtt visszatérünk a versenyre. Technikai problémák miatt vesztettünk némi pályaidőt, elsősorban tegnap Sebastiannal, de ez az egyik oka annak, hogy tesztelünk. Az egyik legfőbb feladat az volt, hogy segítsük Sebastian beilleszkedését a csapatba, és már mostanra is nagy előrelépést tettünk. Lance délelőtt elvégezte a tervezett programot, hasznos adatokat gyűjtött a hosszú etapokon, versenyszimulációkon és a rövidebb körökön is. Ez jó helyzetbe hoz minket, mielőtt visszatérünk a versenyre.”

Alpine

Marcin Budkowski (technikai igazgató): „Ez nagyon jó teszt volt nekünk. Intenzív programot teljesítettünk, miután megpróbáltunk hat napnyi munkát három napba sűríteni, és jelentősebb probléma nélkül végig is mentünk mindenen. A programunk javarészt az aerodinamikai tesztelésre koncentrált, különös tekintettel a szabályváltozás érintette területre, felfedezve különböző beállítási irányokat és hozzászoktatva a pilótákat a változáshoz, valamint magabiztossá téve őket az autóban. A csapat kiváló munkát végzett a pályán, amelyhez hibátlan támogatást kapott a gyárból. Elértük az előre kitűzött célunkat, a napi 130 kört, miközben megfelelő teljesítményt találtunk a három nap során. Mindenki a saját programjával volt elfoglalva, úgyhogy az első verseny előtt nem fogjuk tudni, hogy hol állunk. Magunkra koncentrálunk, és felkészültnek érezzük magunkat a szezonkezdetre."

A Ferrari úgy érzi, előrelépett az idei autóval - Galéria!Forrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Ferrari

Mattia Binotto (csapatfőnök): „Ez három nagyon sűrű tesztnap volt. Az egyik legfontosabb az volt, hogy a rendelkezésre álló kevés időből kihozzuk a legtöbbet, hogy megértsük az SF21 viselkedését. Ebben sikerrel jártunk. Úgy érzem, hogy számos területen fejlődtünk a tavalyi évhez képest. Nehéz megmondani, hogy az ellenfeleinkhez képest hol állunk, mert ezt a tesztet még a szokásosnál is nehezebb volt értelmezni. Különösen elégedett vagyok azzal, ahogyan Charles [Leclerc] és Carlos [Sainz] dolgozott a csapattal és a kettejük közti jó kapcsolattal is, ami segített Sainznak nagyon gyorsan beilleszkedni a csapatba. Ami minket illet, gondosan elemeznünk kell az összes adatot, hogy a lehető legfelkészültebbek legyünk a bajnokság kezdetére. Sok a teendőnk, de mindannyian nagyon jól akarunk szerepelni."

Alpha Tauri

Jody Egginton (technikai igazgató): „A három nap során a csapat sikeres tesztprogramot bonyolított, rengeteg aero tesztet mérőkeretekkel és nagy adatmennyiséget gyűjtöttünk. Az etapok után óvatosan optimisták vagyunk az autó teljesítményével kapcsolatban, de most visszatérünk a gyárba, hogy még jobban megértsük a szélcsatorna adatai és a pályán látott teljesítmény közti korrelációt.”
 
Cunoda Juki: „Nagyszerű érzés úgy kiszállni az autóból, hogy a 2. helyen zártam, de persze nem szaladhatunk túlságosan előre, hiszen ez csak tesztelés. Az elmúlt néhány nap során rengeteget tanultam, most elemezhetjük az adatokat az első verseny előtt. Számomra nagyszerű, hogy hamarosan visszatérünk ide a szezonkezdetre, mert sokat mentem itt és már jól kiismertem a pályát. Akadtak gyermekbetegségek [az autóval], de a teszteléstől ezt várjuk, azért jöttünk, hogy mindent megoldjunk és a lehető legjobb csomaggal érkezzünk a versenyre.”   

Cunoda és Franz Tost csapatfőnök - GalériaForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Peter Fox

Pierre Gasly: „Most, hogy véget ért a háromnapos teszt, alig várom, hogy elkezdjünk versenyezni. Elvégeztük a teljes tesztprogramot, jó összképünk van mindenről. Ismerjük az autó erősségeit, tudjuk, hogy hol tudunk még fejlődni. Magabiztos vagyok az autóban és szerintem sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint tavaly ilyenkor. Tudjuk, hol leszünk gyorsak és rájöttünk, hogyan dolgozzunk jobban az autóval. Nagyon remélem, hogy csatázhatunk az idei szezon során és sok pontot gyűjthetünk. A Honda remek munkát végzett az erőforrással, eddig nagyon elégedett vagyok vele, előrelépés a tavalyihoz képest és a megbízhatóság is tökéletes volt mindhárom nap során, ami pozitívum.”

Alfa Romeo

Jan Monchaux (technikai igazgató): „Ismét eredményes napunk volt, talán a legjobb a három közül. Hibátlanul mentek a dolgok, még a tervezettnél is több feladatot el tudtunk végezni. Szerintem a 422 kör három nap alatt új rekord a csapatnál. Kimi mai programja hasonlított arra, amit tegnap Antonio [Giovinazzival] is lefutottunk, versenykörülmények és az időmérős teljesítmény terén is jó munkát végeztünk. Fontos volt, hogy a mai nap pozitív végkifejlettel záruljon, mert a körülmények talán ma hasonlítottak leginkább arra, amit a versenyhétvégén is megtapasztalunk majd.”

„Az eredmények ígéretesek, de nem szalad el velünk a ló, tudjuk, hogy még sok munka vár ránk. Ez csak barátságos meccs volt, csupán egy mérföldkő a 2021-es szezon hosszú útja során. Felkészültnek érezzük magunkat a bajnokság kezdetére, jobban, mint tavaly. Az autó a hét során megbízhatóan működött, javítottunk a 2020-as gyengeségeinket. Most van 10 napunk, hogy kielemezzük a begyűjtött adatokat, és egy körön, valamint a versenytáv során is gyorsuljunk. Mire két hét múlva visszatérünk, mindenki magasabbra helyezi a lécet, erre is fel kell készülnünk.”

Eredményes napot zárt az Alfa Romeo - Galéria!Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Joe Portlock

Kimi Räikkönen: „Az elvégzett munka szempontjából jól sikerült a nap. Megkaptuk, amiért jöttünk, most már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy hol tartunk majd, amikor két hét múlva visszajövünk versenyezni. A tesztelésen semmit sem jelentenek a köridők, most sem tudjuk, hogyan teljesít a többi csapat, azt viszont igen, hogy mit csinál az autónk, és érzésre jobb a tavalyinál. Gyanítom, hogy gyorsultunk is 2020 végi legjobb eredményeinkhez képest, de azt még nem tudjuk, hogy ezt jobb teljesítményre tudjuk-e váltani.”

Haas

Mick Schumacher: „Kissé szomorú, hogy ez volt a tesztelés utolsó napja, de akárhogy is, 23 verseny lesz az idén, ami nagyszerű. Produktív napot zártam sok körrel, ami mindig jó. Sikerült behozni az első nap időveszteségét, összességében pedig örülünk annak, ahogyan a tesztelés ment. Az első nap történtek nyilván kicsit sajnálatosak, mivel lehetőséget veszítettünk arra, hogy körözzünk, de behoztuk ezt, tegnap pedig a bokszkiállásokat is tudtuk gyakorolni. Megtapasztalhattam, hogy milyen itt este vezetni, ami lenyűgöző volt. Már nagyon türelmetlenül várom, hogy elkezdődjön a szezon, egyszerűen nem jöhet elég korán. Késznek és felkészültnek érzem magam."

Nyikita Mazepin: „A körülmények ma nagyon jók voltak a péntek délutánnal összehasonlítva, amikor nem lehetett kiautózni a kocsi teljesítményét. Ugyanakkor újoncként remek tapasztalatot jelentett megérezni, hogy miként viselkedik az autó alacsony tapadás mellett. Ma a délután első részében a kevés üzemanyagos etapokra koncentráltunk, majd jöhettek a megtankolt autós körök, majd kerékcsere-gyakorlással fejeztük be a napot. A tesztelés szórakoztató volt és nagyon hasznos tanulási folyamat. Az első nap nagyon nehéz körülmények mellett kezdtünk, utána azonban folyamatosan javult a pálya tapadása, így több lehetőségünk volt jó időket autózni. Ez az év hosszú lesz, de szerintem kihoztuk a legtöbbet ebből a három napból, a csapat pedig remek munkát végzett."

A Haasnak elsősorban az újoncaik tapasztalatszerzése volt a fontos - Galéria!Forrás: AFP/Mazen Mahdi

Günther Steiner (csapatfőnök): „Ez egy jó utolsó nap volt, gond nélkül végigcsináltuk a tervezett programot, a pilóták jó munkát végeztek. Szerintem tanulnak, én pedig elégedett vagyok a megtett köreikkel. Ma megcsináltuk azt, amire szükségünk volt, beleértve a kerékcserék gyakorlását, és jó, hogy hozzászokhattak ehhez is. A péntek reggeli kis kisiklástól eltekintve, jó volt a három nap, közel 400 teljesített körrel. Boldog vagyok azzal, ahogyan alakult a teszt. Most ki kell elemeznünk minden adatot és meg kell néznünk, hogy miként készüljünk fel a Bahreini Nagydíjra. Szerintem a versenyzőkben most sok mindennek le kell ülepednie a következő egy hétben. Nekünk közben meg kell vizsgálnunk, hogy hol találhatunk még némi tempót. Jelenleg nem tudjuk, hogy hol állunk, ehhez meg kell várnunk az első versenyhétvégét."

Williams

Dave Robson (vezető teljesítménymérnök): „Elégedettek lehetünk a mai munkánkkal. Az autó végig megbízhatóan működött, ami igazolja a Grove-ban, valamint a pályán dolgozók felkészültségét és erőfeszítéseit a tervezés a gyártás és az üzemeltetés terén is. Több mint 850 km-nyi hasznos távot tettünk meg, ami lehetővé tette a számunkra, hogy sokat teszteljünk és újabb tapasztalatokat szerezzünk az új Pirelli-gumikról. A programunkat lefutva egy tipikus versenyhétvége minden elemét gyakoroltuk, ez a csapatnak és George-nak is megterhelő volt, de mindenki felnőtt a feladathoz, így most már várhatjuk a néhány hét múlva esedékes igazi megmérettetést.”

Russell vasárnap teljesítette az egyetlen tesztnapját - GalériaForrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

„Az FW43B tempójáról még korai nyilatkozni, de örülünk a kezdeti fejleményeknek. Sok részleten kell még dolgoznunk és fejlesztenünk, de jól átlátjuk az autó erősségeit és gyengeségeit. A következő hetek során rátapinthatunk azokra a területekre, amelyeket fejleszthetünk az első verseny előtt, ezek néhány új alkatrészt is eredményeznek majd, amelyeket az első szabadedzésen próbálunk majd ki. Várjuk már, hogy hamarosan újra pályára lépjünk az autóval és kiderüljön, mennyit tudunk kihozni belőle.”

George Russell: „Nagyon eredményes napunk volt, sok kört tettünk meg, a végére 158-at. A csapat remek munkát végzett a három nap folyamán, nem volt műszaki problémánk, minden simán ment. Végtére is a teljesítmény miatt vagyunk itt, és szerintem sok részletet elemeznünk kell. Néhány ellenfelünk nagyon gyorsnak tűnik, de szerintem a körülmények nem mindig kedveztek nekünk. Sok dolgot meg kell vizsgálnunk, de alapvetően pozitívan alakult a tesztelés a csapatnak.”

Cikkünket frissítjük!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK