Társoldalunk:

Leclerc nem osztogatott tanácsokat az ámuldozó Sainznak - videó

2021.01.30. 08:41

Carlos Sainz a héten bemutatkozott a Ferrarinál, és hat másik pilótához hasonlóan vezethette a vörösök 2018-as autóját Fioranóban. Noha a spanyolnak minden új volt, Leclerc-től nem kért, és nem is kapott tanácsot.

Véget ért a Ferrari ötnapos tesztje Fioranóban, amely során 7 pilóta több mint 500 körön és 1500 kilométeren át nyüstölte a Scuderia 2018-as autóját, az SF71H-t. Noha csak három éves kocsival körözhettek, a gyakorlás mindenkinek fontos volt. Különösen a csapathoz az idei szezonra csatlakozó Carlos Sainznak, aki először tapasztalhatta meg, hogy milyen egy Forma-1-es Ferrarit vezetni. A 26 esztendős spanyol izgatottan várta első pályára lépését, majd elmondta, hogy miért volt számára rendkívül hasznos ez a teszt.

Egy nappal Sainz előtt a Scuderiával harmadik közös szezonjára készülő Charles Leclerc is körözhetett. A monacói pilóta koronavírus-fertőzésen esett át nemrég, így neki sem ártott visszarázódnia. Mint elmondta, most könnyebben felvette a ritmust, mint a korábbi években. Leclerc emellett félig viccesen azt is megjegyezte, nem látta el tanácsokkal a Ferrarinál nála jóval kevesebb tapasztalattal bíró Sainzot, mintegy üzenve a spanyolnak, hogy készüljön a küzdelemre.

Sainz és Leclerc is nyilatkozott a teszt után

A teszten Sainz és Leclerc mellett öt másik pilóta vett részt. Giuliano Alesi és Marcus Armstrong először vezethetett F1-es autót, míg Robert Shwartzman, Mick Schumacher és Callum Ilott tavaly szeptember után másodszor ülhetett be az SF71H-ba.

Hét pilóta öt nap alatt több mint 1500 kilométert teljesített, ami igazán mozgalmas hetet eredményezett Fioranóban – mondta Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója. – A teszt legfontosabb aspektusa az volt, hogy az állandó pilóták, Charles és Carlos visszarázódjanak a ritmusba. Az akadémistáknak ez egy újabb lehetőség volt, hogy megtapasztalhassák egy F1-es autó vezetését. Szerintem a legjobb dolog a héttel kapcsolatban a garázsban tapasztalható atmoszféra volt. Mindenki nagyon boldog volt, hogy visszatérhetett és készülhetett a közelgő szezonra."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK