Társoldalunk:

McLaren: Mindenünk megvan ahhoz, hogy újra élcsapattá váljunk

2020.12.26. 16:00

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója úgy véli, minden szükséges alkotóelemmel rendelkeznek ahhoz, hogy ismét nagy sikereket érjenek el az F1-ben, de időre van szükség, amíg minden a helyére kerül. James Key, a csapat technikai igazgatója szerint Daniel Ricciardo sokat fejlődött azóta, hogy utoljára együtt dolgoztak.

Azok után, hogy a McLaren 2017-ben mindössze a Saubert tudta megelőzni a konstruktőri világbajnoki küzdelemben, három év alatt egészen a konstruktőri dobogóig jöttek fel. A fejlődés nemcsak a pályán elért eredményeken látszik, hanem az istálló szervezeti felépítése, a szakmai háttér és a csapatnál uralkodó légkör is sokat javult. 

Brown úgy véli, az alkotóelemek már megvannak ahhoz, hogy a McLaren újra sikeressé váljon az F1-benForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Zak Brown úgy véli, még innen is lesz feljebb, és a wokingiakat előbb-utóbb ismét a nagycsapatok között fogják emlegetni. A McLaren Racing vezérigazgatója odáig ment, hogy most már egyetlen elem sem hiányzik ahhoz, hogy ismét ott legyenek a legjobbak között. Ezzel együtt persze csoda lenne, ha ez a 2021-es idényben történne meg, és ezt ő is tudja.

Úgy gondolom, mindenünk megvan, ami kell, de időre lesz szükség – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Andreas Seidl elképesztő munkát végzett a Forma-1-es csapat élén, emellett van két remek pilótánk, az autót pedig a Mercedes erőforrása fogja hajtani. Mind a pályán, mind a gyárban fantasztikus férfiak és nők dolgoznak annak érdekében, hogy a kocsi a lehető leggyorsabban menjen. Szóval kell még egy kis idő, hogy minden összeálljon, de nem hiszem, hogy bármelyik darab is hiányozna a kirakósból. Most már csak össze kell illesztenünk őket.”

A szakmai alapok mellett persze a pénzügyi tényezők is kulcsfontosságúak. A koronavírus-járvány miatt a McLaren jövője sokáig nem tűnt fényesnek, de úgy néz ki, elvonultak a sötét felhők, amihez új befektetők érkezése is hozzájárul. Emellett az is kedvezhet nekik, hogy jövőre – bizonyos tételeket leszámítva – 145 millió dollárban maximálják az elkölthető pénz mennyiségét, a wokingiaknak pedig jóval kisebb áldozatot kell hozniuk ahhoz, hogy ezt betartsák, mint a mostani nagycsapatoknak.

„Ott lesz a költségplafon, úgyhogy szerintem vissza fogunk térni a nagycsapatok közé, ami nagyszerű – magyarázta az amerikai üzletember. – A szélcsatornás projektünk, valamint az egyéb beruházásaink is beindulnak. Van némi lemaradásunk, amit idő lesz behozni, de tetszik az út, amin haladunk.”

A Brown által emlegetett alkotóelemek egyike akár Daniel Ricciardo is lehet, aki a következő szezont már a McLaren színeiben kezdi meg. Az ausztrál pilótának nem minden szakember lesz teljesen ismeretlen, ugyanis 2012 és 2013 között ő és James Key, a brit alakulat jelenlegi technikai igazgatója egyaránt a Toro Rossónál kapott szerepet. A 48 éves szakember szerint az ausztrál versenyző rengeteget fejlődött azóta.

Ricciardo és Key már a Toro Rossónál is együtt dolgozottForrás: Getty Images/2013 Getty Images/Peter Fox

„Ő olyan pilóta, akivel nagyszerű együtt dolgozni – jelentette ki a csapat honlapján található kérdezz-felelek cikkben. – Rengeteg tapasztalatot és tudást gyűjtött azóta, hogy utoljára közösen dolgoztam vele, úgyhogy arra számítok, hogy sokkal többet fog nyújtani a csapatnak. Futamgyőztesként érkezik meg, olyasvalakiként, aki már bizonyította, hogy test a test elleni küzdelemben a legjobbak ellen is megállja a helyét. Daniellel nagyon könnyű kijönni, ezzel együtt rendkívül elszánt, és bármelyik istállóra pozitív hatással lenne. Remek referencia lesz számunkra, Lando [Norrisszal] együtt pedig az egyik legerősebb párost fogják alkotni.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK