Társoldalunk:

FIA: Vettelnek nincs igaza, az új rajtok nem különböznek az eredetitől

2020.09.22. 11:37

Michael Masi nem ért egyet Sebastian Vettellel, aki úgy véli, igazságtalan, hogy piros zászló után a mezőny állórajttal kezdi újra a versenyt. Az FIA versenyigazgatója szerint nincs jelentős különbség a futam eredeti rajtához képest.

Ugyan már 2018 óta érvényben van az a szabály, miszerint piros zászlós megszakítás esetén állórajttal kell újraindítani az adott futamot az F1-ben, de gyakorlatban erre egészen az idei Olasz Nagydíjig kellett várni. Az elmúlt időszakban viszont jelentősen megsűrűsödtek az ilyen esetek, hiszen Mugellóban kétszer is meg kellett állnia a mezőnynek, és az első három sorrendje mindhárom új rajt után változott. 

Vettelnek nem tetszettek a piros zászló utáni állórajtokForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Jennifer Lorenzini

Monzában Lando Norris panaszkodott, mivel szerinte nem korrekt, hogy valaki adott esetben időveszteség nélkül cserélhet kereket. Egy héttel később Sebastian Vettel más szempontból fejezte ki aggályait a szabályok igazságosságát illetően.

A négyszeres világbajnok annak ellenére emelte fel a hangját ezzel kapcsolatban, hogy ő maga jól jött ki a második újraindításból, hiszen így sikerült megelőznie George Russellt. A német pilóta akkor úgy fogalmazott, hogy az ideális íven indulók hatalmas előnyt élveznek, mert a pálya többi részére jelentős mennyiségű gumitörmelék kerül.

Michael Masi azonban kiállt az érvényben lévő szabályok mellett, és igyekezett cáfolni a négyszeres világbajnok szavait. Az FIA versenyigazgatója rámutatott, hogy az újraindítások ebből a szempontból ugyanolyanok, mint az eredeti rajt.

[Mugellóban] mindkétszer, főleg az első eset után alaposan megtisztították a célegyenest a seprűk segítségével – idézi az ausztrál szakembert a Racefans. – Szóval lehet beszélni az ideális ív melletti oldalról, de mindez semmiben nem különbözik más esetektől, mint például a futam eredeti rajtja, hiszen a hétvége korábbi szakaszában ugyanúgy felgumizódott az aszfalt.”

Az FIA versenyigazgatója nem ért egyet Vettel érvelésévelForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Mario Renzi - Formula 1

Ami tény, hogy a három megszakításból kettő a verseny felénél vagy azt követően történt, utána pedig a 2. helyről induló mindkétszer elvesztette a pozícióját. Monzában Lance Stroll esett vissza, míg Mugellóban Valtteri Bottast Daniel Ricciardo előzte meg az indulásnál.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK