Társoldalunk:

A Ferrari reméli, hogy Vettel és Räikkönen kihúzza büntetés nélkül

2017.07.28. 18:49

Már mindketten a szabályok által az egész szezonra engedélyezett negyedik, azaz utolsó turbófeltöltőjüknél tartanak, de a csapatnál egyelőre úgy számolnak, hogy a szezon végéig ki fogják bírni büntetés nélkül. A Ferrari technikai igazgatója, Mattia Binotto szerint a Mercedes az utóbbi versenyeken történtek ellenére sem vette át tartósan az uralmat a világbajnoki küzdelemben.

A Ferrari a szezon felénél nem áll túl jól a hajtáslánc-elemek terén: az első tíz versenyen Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen mindegyiket használta már a szabályok által engedélyezett négy turbófeltöltő közül. A belső égésű motorból és az MGU-H-ból szintén a harmadiknál tartanak, sőt Vettel a vezérlőelektronikából is, ezért

ránézésre valószínűnek tűnik, hogy legalább egy tíz rajthelyes büntetés vár rájuk a hátralévő versenyeken, ami komolyan befolyásolhatja a világbajnoki küzdelmet.

Räikkönen azonban az Origo GPhírek-nek a Hungaroringen azt állította, aggodalomra semmi ok: csak azért tartanak négy turbónál, mert így sakkoztak a hajtáslánc-elemekkel, de azokat, amelyek már voltak az autójukban valamikor, később újra bevethetik.

Räikkönennek Bahreinben elromlott egy turbójaForrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„Az egész szezonra van megadva a keret, azon belül úgy osztjuk be az elemeket, ahogy akarjuk. Nincs ebben semmi furcsa – mondta csütörtökön. – Ha akarnánk, már az első hétvégén beszerelhetnénk mind a négy hajtásláncot, vagy bármelyik eleméből négyet, aztán máshol megint betehetnénk őket az autóba. Ebben nincs semmi új, évek óta így van."

Kérdésünkre a Ferrari technikai igazgatója, Mattia Binotto ugyanakkor elismerte, hogy Raikkönen turbóhibája még áprilisban, a Bahreini Nagydíj nyitóedzésén – amely miatt a csapatnak utóbb változtatásokat kellett végeznie a megbízhatóság érdekében – kellemetlen helyzetbe hozta őket. Később, a Spanyol Nagydíj időmérője előtt Vettel autójában is turbót kellett cserélni, igaz, csak elővigyázatosságból.

„Mindenképpen okot adott az aggodalomra, hogy a szezon elején meghibásodott a turbófeltöltőnk, ezért már korán le kellett cserélnünk őket. Emiatt hamar át kellett állnunk a harmadik illetve negyedik turbóra – mondta Binotto pénteken. – Azok viszont már tartalmazták a megbízhatóság érdekében elvégzett változtatásokat, és pillanatnyilag rendben is működnek."

A Ferrari ezért továbbra is arra számít, hogy a versenyzői büntetés nélkül ki fogják húzni a szezon végéig.

„Az eddig bevetett készlet a rendelkezésünkre áll, mindegyikkel megtehetjük a tervezett távot. Ezeket cserélgetjük, és továbbra is az a célunk, hogy a négy turbóval fejezzük be a szezont" – erősítette meg Binotto.

Ennél azért valójában kicsit bonyolultabb a helyzet: a Ferrari szóvivője a kérdésünkre megerősítette, hogy az az egy turbó, amely Bahreinben elromlott Räikkönen autójában, kikerült a keretből. A finn ezért rosszabb helyzetben van, mint Vettel, mert neki már csak három turbója maradt meg a négyből.

Nem vette át a vezetést a Mercedes

A Mercedes ugyanakkor jobban áll a hajtáslánc-elemekkel, mint a Ferrari: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas belső égésű motorból, turbóból, MGU-H-ból és MGU-K-ból is csak hármat használt eddig, az ERS akkumulátorából és vezérlőelektronikából pedig kettőt.

A versenyzők által a Magyar Nagydíj előttig használt hajtáslánc-elemek száma. Az egész szezon folyamán mindegyikből négyet lehet használni büntetés nélkülForrás: FIA

Ráadásul a Monacói Nagydíj óta a Ferrari nem nyert meg egyetlen futamot sem, Vettel előnye Hamiltonnal szemben 1 pontra csökkent, és úgy tűnt, a Mercedes már nem csupán az időmérőn, hanem a versenyen is gyorsabb lett náluk. Binotto szerint azonban szó sincs arról, hogy az olajégetős trükk betiltása, vagy az, hogy módosítaniuk kellett a padlólemez túlságosan rugalmas hátsó sarkán, lépéshátrányba hozta volna a Ferrarit.

Ő úgy látja, a Mercedes Hamilton letaglózó silverstone-i győzelme ellenére sem került tartós fölénybe, és a két csapat párharca már az idény elején is váltakozó sikerrel zajlott.

„Szerintem minden verseny más, mint a többi. A szezon elején is voltak hétvégék, amikor mi voltunk erősebbek, máskor viszont a Mercedes – válaszolta Binotto az Origo GPhírek-nek. – Bahrein például egy korai verseny volt, mégis sokkal gyorsabbak voltak nálunk az időmérőn."

Én nem látok egyértelmű trendet azzal kapcsolatban, hogy melyik csapat versenyképesebb."

Binotto azt sem írja alá, hogy elvesztették a fegyverkezési versenyt a Mercedesszel szemben, amelynek – talán a hidraulikus futómű optimális behangolása révén – sikerült megoldania a gumikkal kapcsolatos problémáit.

„A fejlesztések természetesen rendkívül fontosak, futamról futamra készülnek újak, de még sok forduló van hátra, szerintem semmi okunk nincs rá, hogy bármilyen tendenciát fedezzünk fel a küzdelmünkben – jelentette ki a technikai igazgató. – Ami az olajégetést illeti, az nem közvetlenül a Ferrarihoz kapcsolódott, a padlólemezen történt változtatás pedig szerintem semmilyen módon nem befolyásolta a teljesítményünket."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!