A Malajziai Nagydíj harmadik szabadedzése élőben
2012. március 24. 07:09
Az edzésről készült összefoglalóval rövidesen külön cikkben jelentkezünk.
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Malajziai Nagydíj szombat délelőtti szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! Szepangban negyedórával ezelőtt esett, de már elállt, és a 27 fokos hőség pillanatok alatt felszárítja a pályát. Az aszfalt azonban egyelőre csak 30 fokos, tegnap 46 is volt.
Rosbergen és de la Rosán kívül mindenki megtette az ellenőrző körét. Kobajasi esőgumikon, a többiek interen. Most csak Hamilton van a pályán, a versenyzők alighanem megvárják, hogy felszáradjon az aszfalt.
Már ott áll mellette, és integet a kamerába, de a Mercedes az imént még egy bakon állt, és a szerelők egy nemrég felfedezett olajszivárgást igyekeztek elhárítani. A Mercedes tegnap erősnek tűnt, délután Schumacher a 2., Rosberg a 4. helyet szerezte meg.
Az autójával sem volt igazán elégedett tegnap, de a legrosszabb hír számára az, hogy a váltót ki kellett cserélni az autójában, mert kiderült, hogy Ausztráliában megsérült egy kicsúszás miatt, ezért automatikusan öt rajthellyel hátrébb fogják sorolni a malajziai rajtrácson. A Lotus egyik vendégfogadó egységében egyébként hajnalban kisebb tűz ütött, és Räikkönen pótsisakja használhatatlanná vált.
A csapatok jelenleg az autóikat vizsgálják át, arra várva, hogy az aszfalt felszáradjon. A Force India Twittere szerint a 9-es és 14-es kanyar még mindig nagyon vizes, de az edzésen már nem várható további eső.
A Mercedest megjavították, Rosberg is intereken tesz meg egy kört. Senna viszont a kemény slickeken merészkedett ki a garázsból.
1:43.721 alatt teljesíti. Közben Alonso, Pic és de la Rosa is kiment a pályára, mindannyian kemény slickeken.
Bernie Ecclestone állítólag a legtöbb csapattal megállapodott a kereskedelmi bevételek elosztását szabályozó keretszerződés 2013-tól érvényes változatában. Részletek hamarosan.
1:41.329-re. Már ott is kezd megjelenni a száraz ív, ahol még van egy kis víz a pályán. Alonso egy óvatos, 1:43.907-es körrel kezd.
A 12-es és 13-as kanyar között elméri a tempót, és lemegy a bukótérbe a Marussiával, de nagy baj nem történik. Senna közben 1:40.482-re faragta le az idejét.
Grosjean ideje 1:40.329, elsőre 8 századdal volt gyorsabb Räikkönennél. Még különösen a pálya harmadik szektora nedves.
1:39.731-es kört futott, így hiába javított Räikkönen is, a hátránya már 2 tized. Pedig Grosjean az egyik jobbosban lement a rázóra, és az autója látványos szikrákat vetett.
1:39.622-vel. Már 17 autó köröz a pályán. Mindenki a kemény slickeken van kint.
A rendszerük már funkcionál. De la Rosa és Karthikeyan egyelőre Pic előtt van.
1:38.518-as eredményével letaszította az élről Vettelt, aki csak néhány másodpercet töltött ott, s akit közben Grosjean is visszaelőzött. Massát, aki egyelőre egy hellyel Alonso előtt van a 13. helyen, visszatolják a garázsba.
Az egész hétvégén trükkösnek bizonyuló 14-es kanyarban besokall, és a McLaren nagy tempónál beriszál, majd oldavást a bukótérbe csúszik, kis híján megpördülve. Hamilton rögtön utána vissza is tér a garázsba. Schumacher a hátsó egyenes végén kockásra fékezte a balelső kerekét.
0,201 másodperccel Webber mögé, miután az első szektorban abszolút legjobb részidőt ér el.
1:38.024 az új etalon. Az előbb Maldonado vette át a vezetést. de csak egy pillanatra. Senna az első, aki a közepes Pirelliken próbálkozik, de csak a 7. helyre jön fel, 0,528 másodperccel csapattársa mögé.
Bár magas üzemanyagszinttel a kemény gumikon lehet jobb a balansz, aki harcban akar állni a pole-ért, annak nem lesz érdemes azzal rajtolnia.
1:37.455-ös körével fél másodpercet ver Vettelre is, pedig még mindig a kemény keveréket használta. Rosberg felkapaszkodott az 5. helyre, így a sorrend most Maldonado, Vettel, Senna, Webber, Rosberg, Pérez, Schumacher, Grosjean. Senna azonban a lágyabb gumikon érte el az eredményét, a többiek a keményeken.
Az előbbi kicsúszása óta még mindig a garázsban van, lehet, hogy a McLaren kicsit megsérült. Egy szerelő épp most ragasztott meg valamit az autó hátulján. Most kevesen vannak a pályán, mindenki az utolsó, a közepes gumikon teljesítésre kerülő etapjára készül.
Fél másodperccel elmarad Maldonadótól, aki még a kemény keveréken állt az élre. A Williams tényleg gyors volt!
0,321 másodpercre közelíti meg. Schumacher a pálya első szektorában abszolút legjobb részidőt ért el, de középen hibázhatott, mert nagyon lelassult. De la Rosán kívül mindenki a pályán van.
1:37.320 az eredménye, de közben Webber, Räikkönen és Button is megelőzte Maldonadót.
1:36.877-tel 4 tizedet vert Vettelre is. Az első és az utolsó szektorban mindenkinél gyorsabb volt. Lehet, hogy a Mercedes esélyes lesz a pole-ra?
Alonso a 13., Massa a 18. helyen áll. A brazil tegnap azt mondta, az új kasztni jobbnak tűnik a réginél, de ismét egy másodperccel lassabb csapattársánál.
Érdekes módon a kemény keveréken érte el a legjobbját. Az edzésnek vége, Rosberg maradt a leggyorsabb. Hamarosan bővítjük a cikket az eredménytáblázattal. Köszönjük a figyelmet!