Vágólapra másolva!
A Belga Nagydíj első szabadedzését Michael Schumacher nyerte csapattársa, Nico Rosberg és Jenson Button előtt. A két Mercedes csak azért végzett az élen, mert még a nagy eső előtt futottak egy-egy mért kört a kevésbé nedves pályán.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül28 bejegyzés
11:36
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Forrás: Mercedes

Schumacher méltón kezdte a jubileumi, 20. Forma-1-ben töltött évét jelentő versenyhétvégét, mivel nagy fölénnyel megnyerte az első, esős szabadedzést Spa-Francorchampsban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azonos feltételek mellett valójában csak csapattársát verte meg (közel fél másodperccel), a többi pilóta csak jóval később futott mért kört, amikor már visszatért az erős eső, és sokkal több víz került a pályára. Schumacher 1:54,355-ös ideje hat másodperccel jobb annál, amivel tavaly ilyenkor Alonso megnyerte az első szabadedzést, igaz, akkor sem volt száraz az ardenneki pálya.

Tíz perccel az edzés kezdete után érkezett meg az eső az addig is nedves pályára, és közel egy órán át szakadt a víz. Közel fél órán keresztül senki sem jött ki a pályára, aztán Vettel jött ki elsőként, de végül nem teljesített mért kört. Hamar követte őt Hamilton is, de ő majdnem elvesztette uralmát az autója felett közel 250 km/órás sebességnél, ez bebizonyította, hogy korai volt még felrakni az intermediate gumikat.

A sok víz az egész edzés során lehetetlenné tette a slick abroncsok használatát, eleinte csak rendes esőgumikkal lehetett biztonsággal menni.

Ilyen abroncsokon először Adrian Sutil ment mért kört, ideje 21 másodperccel volt lassabb Schumacherénél. Később kezdett felszáradni a pálya, az edzés végén már intermediate gumikkal köröztek a pilóták. A két Mercedest persze így sem lehetett megközelíteni, harmadiknak viszont Jenson Button jött fel a végére 2:02,740-es idejével, ami 8,3 másodperccel volt rosszabb Schumacher idejénél.

Vettel lett a negyedik az utolsó körben futott idejével, őt Hamilton követte az ötödik helyen. Sutil az itt hagyományosan erős Force India tempóját kihasználva egy remek hatodik helyet ért el, mögötte Jaime Alguersuari (Toro Rosso), Felipe Massa (Ferrari), és Kamui Kobajasi (Sauber) végzett.

A Nick Heidfeld helyére bekerült Bruno Senna visszatérése nem sikerült túl fényesre, mivel összetörte a Renault hátulját a 9-es kanyarban: túl nagy volt a tempó, és felúszott az autó hátulja a vízen, ezután már semmit sem tehetett. Később Paul di Resta ugyanezen a helyen csúszott ki a Force Indiával. Bár az ő balesete enyhébb volt Sennáénál, mégis ekkor szakították félbe hét percre az edzést piros zászlóval, mert a skót autója veszélyes helyen, a gumifal mellett állt meg.

http://www.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2011_12_1.html
12:00
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a szabadedzés

Belgiumban nedves a pálya, az aszfalt 18, a levegő 19 fokos.

12:07
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacher keresztbe állt

Az első mért kört a hétszeres világbajnok állította fel, ideje 1:54.355. Egyszer keresztbe állt alatta a Mercedes, de így is fél másodperccel gyorsabb volt Rosbergnél.

12:10
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Újra esik

Csúszkálnak a versenyzők a belga pályán, újra rákezdett az eső. Trulli levágott egy kanyart a füvön.

12:13
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Új elemek a Ferrarikon

A Ferrari új aerodinamikai elemeket próbál ki a péntek délelőtti szabadedzésen.

12:15
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Még legalább 15 percig esni fog

A hivatalos időjárás-előrejelzés szerint még legalább negyed óráig esni fog Spában.

12:16
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacher új sisakot kapott

A 20. Forma-1-es évét ünneplő Schumacher különleges, arany sisakkal készült a jubileumi Belga Nagydíjra. Nehéz lesz megkülönböztetni a tv-ben a két Mercedest, mivel Rosberg sisakja meg sárga.

Forrás: Mercedes GP

12:18
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Új elemek a Renault-kon

A francia csapat bejelntette, hogy módosítottak a padlólemezen, és új aero-elemeket is hoztak Belgiumba.

12:21
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

A radarok szerint újabb esőfelhők közelednek

Erős intenzitású, rövidebb ideig tartó esőzésekre lehet számítani a következő egy órában a radarok szerint.

12:25
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton nem száll ki

Lewis Hamilton továbbra is az autójában ül, pedig áll a víz a pályán, egyhamar nem fog kimenni. Schumacher közben kiszállt, és elemzi a helyzetet a bokszban a csapattal.

12:28
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Legalább a darazsak távol maradnak

A Renault szerint az eső egyetlen előnye, hogy az itt egyébként általában agresszíven viselkedő darazsak távol maradnak a pályától. A La Source (forrás) kanyar hű marad a nevéhez, jelenleg egy kisebb patak alakult ki benne.

12:33
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel kijött a bokszból

A világbajnok autóján természetesen esőgumik vannak. figyelmeztették a bokszból, hogy vigyázzon, mert sok vízátfolyás van a pályán.

12:33
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Holnap is esni fog, de vasárnap elvileg nem

Mike Gascoyne, Lotus technikai igazgatója szerint nem biztos, hogy esőversenyt látunk majd vasárnap, de az időmérőn hasonló körülményekre kell készülni.

12:36
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel visszatért a bokszba

Kiderült, hogy intermediate gumik voltak Vettel autóján. A pálya ezekhez a gumikhoz még alkalmatlan, ezért egy mért kört sem tett meg Vettel.

12:39
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton megtett egy kört

Vettelhez hasonlóan ő is intermediate gumikkal próbálkozott, mivel öt perce elállt az eső. Azonban olyan sok víz áll még a pályán, hogy egyszer veszélyesen felúszott a MecLarenje a vizen, vissza is jött egyből a bokszba. Alig tudta tesztelni az új hátsó szárnyat.

12:42
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Nem várható eső fél óráig

A Ferrari twittere szerint 30 percig nem várható égi áldás.

12:43
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Sutil mért kört futott

A Force India német pilótája igazi esőgumikkal ment ki, nem intermediate-ekkel. 2:16,282-es ideje nagyon lassú, 20 másodpercet kapott Schumachertől.

12:48
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Senna is kijött

A Robert Kubicát helyettesítő Nick Heidfeldet helyettesítő Bruno Senna esőgumikon fut mért kört az új alkatrészeket hordozó Renault-val. Ideje 2:17,310.

12:51
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacer és Buemi is kicsúszott

A német a Pouhon kanyarban, a svájci a buszmegállónál hagyta el a pályát.

12:55
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Sokan kimentek mért körre

Perez, Kobayashi, d'Ambrosio, Glock, Barrichello és Massa a pályán.

12:58
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Senna összetörte a Renault-t

Bruno Senna esőgumival csúszott ki a Pouhon kanyar végénél. Keresztbe állt alatta a Renault, és a hátuljával a falba csapódott. Talán meg tudják javítani az autót délutánra.

Heidfeld dörzsölheti a tenyerét, mert Eric Boullier csapatfőnöknek magyarázkodnia kell majd, hogy miért cserélte le őt a rutintalan Sennára, holott több pontja volt Petrovnál.

13:05
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Webber feljött harmadiknak

A Red Bull ausztrál pilótája intermediate gumion 2:09,852-es kört futott, ezzel eddig ő a leggyorsabb a korán kijött Mercedesek mögött.

13:10
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel a negyedik

A világbajnok négy tizeddel lassabb volt csapattársánál. Az esőben mindig brillírozó Button kijött mért körre.

13:13
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Di Resta kicsúszott, piros zászló

A skót újonc a Rivage kanyarban belecsúszott a gumifalba, és már nem tudott onnan kijönni a Force Indiával. Kiszállt az autóból. Piros zászlóval félbeszakították emiatt az edzést, mert rossz helyen parkolt le.

13:21
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Alonsót felidegesítette Kobajasi

Még Di Resta kicsúszása előtt történt, hogy a spanyol idegesen integetett aSauber japán pilótájának, miközben az elszáguldott mellette. A konfliktus okát nem mutatta a közvetítés.

13:23
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Zöld zászló, folytatódik az edzés

Trélerrel kivitték Di Resta autóját a 9-es kanyarnál, újraindították az első szabadedzést. Hat perc van hátra, eső már nem várható.

13:28
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton a harmadik

A brit pilóta 2:04,301-es kört futott, ez közel két másodperccel gyorsabb a negyedik Sutilnál.

13:30
augusztus 26, 2011
Vágólapra másolva!

Vége a szabadedzésnek

Az edzés végére már sokat száradt a pálya, egyre jobb időket futottak a versenyzők. Az első 10 sorrendje: Schumacher, Rosberg, Button Vettel, Hamilton, sutil, Massa, Barrichello, Alguersuari, Kobajasi.