Rosberg szerint Hamiltonnak komoly gondokat okozhat a szakítása
A korábbi világbajnok szerint a brit pilótának szoknia kell majd az új helyzetet.
A korábbi világbajnok szerint a brit pilótának szoknia kell majd az új helyzetet.
A korábbi német pilóta szerint a holland viselkedését nem jó látni.
A világbajnok pilóta szerint a Red Bull és Max Verstappen uralma ellenére sem volt unalmas a tavalyi szezon.
A Mercedesszel egy egyéni és három konstruktőri vb-címet szerzett német pilóta Monacóban vette át a "csomagot".
A korábbi kiváló pilótának rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie a Mercedesnél.
A 2016-os világbajnok szerint az eddigi legnagyobb kihívás vár a brit pilótára.
A Mercedes visszavonult világbajnoka nagy előnyt bukott el csapatvezetőként.
Annyira kimagaslónak érzi a Red Bullt, hogy Verstappenék szerinte jövőre is tarolni fognak.
A 2016-os világbajnok azt mondta, még az F2 és az F3 csapatai is jobban intézik a bokszkiállásokat, mint a Ferrari.
A legtöbben méltatták a négyszeres világbajnokot, de akadt, aki a humorosan reagált.