Nem volt lehetőség rá, hogy Hamilton helyett Sainz álljon a dobogón
A versenyigazgatója elmondta, hogy a felügyelők előbb meg akarták hallgatni az érintetteket.
A versenyigazgatója elmondta, hogy a felügyelők előbb meg akarták hallgatni az érintetteket.
A csapat vállalja a felelősséget a döntésért, ami világbajnoka hetedik helyéhez vezetett.
A McLaren 114 verseny óta nem végzett a top 3-ban, az egész csapat dobogóra állt.
Hannah Schmitz nem véletlenül mehetett fel a dobogóra átvenni a konstruktőri trófeát.
A felügyelők szerint versenybaleset történt, Leclerc úgy érzi, hagyott elég helyet.
Elveszítette a harmadik helyet, és csak hetedik lett a Brazil Nagydíjon.
Számos elem felpörgette az eseményeket, a Ferrarik egymással, Hamilton Albonnal ütközött.
Charles Leclerc hiába lett negyedik az időmérőn, csak a 14. pozícióból rajtolhat.
Már azt is nagy elismerésnek tartja, hogy mindez szóba kerül vele kapcsolatban.
Mindketten meglepődtek, hogy Verstappen az egyenesekben és a kanyarokban is a leggyorsabb volt.