Izgalmas párosítások, utolsó pillanatos igazolás - bemutatjuk az idei F1-es mezőnyt
Összegyűjtöttük, hogy miért érdemes figyelni az egyes pilótákra, illetve csapatokra.
Összegyűjtöttük, hogy miért érdemes figyelni az egyes pilótákra, illetve csapatokra.
Sainz és Bottas szerint érezhető a javulás, Stroll viszont úgy véli, minden maradt a régiben.
A Williams versenyzői látási nehézségekről számoltak be, és ez néhány pályán gondot okozhat.
Alex Albon Forma-1-be kerülése igencsak hektikusra sikerült négy évvel ezelőtt.
A thai-brit pilóta szerint túlzás, amit a pilótákkal mostohán bánó istállóról gondolnak.
Alexander Albon kipróbálta az új autót a szimulátorban, jó és rossz tapasztalatai is vannak.
Toto Wolff nemrég kijelentette, szigorú záradékok kerültek a thai-brit pilóta williamses szerződésébe.
Toto Wolff aggódott amiatt, hogy a bikások versenyzője jövőre az ő motorjukkal versenyez.
A csapatfőnök úgy véli, a brit pilóta megérdemli a szerződését, bízik Albonban is.
A thai pilóta visszatérése túlmutat egy sima pilótaszerződésen, hosszú távon a Red Bullnak kedvezhet.